Mégis lesz kiskertem

Volt ez a Valentin-nap, mindig megállapítjuk, hogy fura egy ünnep, nem is nagyon érdekes, de azért S. soha nem felejtkezik el róla. Most is elvitt vacsorázni.
Kaptam egy növényt is, sajnos nem tudom, mi a neve, állítólag majd 5 év múlva lehet kiültetni, egyébként az illata enyhén citromos, és azt mondta róla az illető, akitől vették nekem, hogy nagyon jó hatással van a hurutos betegségekre, ha ez van a szobában, asztmásoknak is enyhíti a tüneteit. Mondjuk, szerencsére nálunk senkinek nincsenek ilyen problémái, viszont a növény szép, üde színe van és tényleg finom illata, ha kicsit megsimogatja az ember. Öt év múlva meg már csak tudom majd hova ültetni.


Addig variáltam, gondolkodtam, míg kitaláltam, hogy beszélek én a szomszédunkkal, aki inkább már a barátunk, hogy úgyis akkora a kertje, mi lenne, ha vennék magokat, csinálnék palántákat és hozzá beültetjük. Nem számítottam arra, hogy ennyire fog az ötletnek örülni.
Így aztán hétvégén beszereztem egy csomó féle magot: koktélparadicsom, chili, leveles kel, mángold, petrezselyemgyökér, patisszon, okra, bíborlevelű bazsalikom, görög bazsalikom, turbolya, kapor, kosszarv paprika. Tavaly tettem el sütőtökmagot is. Az az igazság, hogy nem volt merszem többre, pedig spenótot is szívesen ültetnék. Meg lila színű répát, pagodakarfiolt, chiliféléket minden mennyiségben stb., stb.
Tehát én is nekiállhatok a palánták nevelésének.
Egy gondom van – illetve nem gond ez, csak még nem tudom a megoldást –, hogy É. nem hajlandó semmit permetezni, biokertje van. Viszont ha dolgozunk valamivel, én szeretném, ha lenne eredménye.
Szóval, ha valaki tud nekem segíteni, aki olvas néha, szívesen venném, ha lenne ötlet, milyen cuccal lehet egy biokertben például a leveles kelt megszálló lepkék ellen védekezni?
Sajnos a tervezés és növénytársítás kizárt, mondhatni, romantikusan kuszán néz ki a kert. És azért ahhoz meg nincs képem, hogy teljesen átvegyem a hatalmat és totál átrendezzem a kertjét. De nem mérgező megoldásra hajlandó.

erős ildikó  – (2010. február 22. 21:02)  

Örülök, hogy új kerti terveid vannak. Kíváncsi leszek az eredményekre. Én nagyon nem ismerem a biomódszereket, csak a csalánból főzött permetlevet ismerem, de nem tudom, mennyire hatékony.

Makka  – (2010. február 23. 20:49)  

Én is.:) Közben kaptam tippet a káposztalepkékre, állítólag nem bírják a paradicsom szárának a szagát, amikor az meg van törve. Simán csak le kell törni egy kis ágat belőle és a levelekre tenni.
A csalánból készült permetlevet én is ismerem, apu szerint csak büdös, nem csinál semmit, nem tudom.
Régebben fokhagyma és hagyma maradékokból is csináltam permetezőt, nem mondom, hogy nagyon hatékonyak voltak, viszont kétségtelenül büdösek voltak azok is.

Hogy van apukád?

Megjegyzés küldése

Related Posts with Thumbnails
MyFreeCopyright.com Registered & Protected

  © Blogger template Shush by Ourblogtemplates.com 2009

Back to TOP