Díj

Nagyon izgi dolog történt tegnap. Nem, nem az.
Díjat kaptam, méghozzá kreatívat! Pedig ez a blog még nagyon fiatalka, plusz az én tudásom kertileg meg rendkívül csekély. 



A díjjal járnak kötelezettségek is, méghozzá nem is olyan egyszerűen teljesíthetők. Legalábbis egy-két pont. A továbbadás nyilván megy, mint a karikacsapás.
Tehát a teendők abban az esetben, ha ilyen díjjal jutalmazzák az embert:
  1. Meg kell köszönnöm a díjat.
  2. A logót ki kell tennem a blogra.
  3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam.
  4. Írnom kell magamról hét dolgot.
  5. Tovább kell adnom hét embernek.
  6. Be kell linkelnem őket.
  7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy értesüljenek a díjazásról.
Tehát először is köszönöm Áginak és Hédinek, hogy gondoltak rám.
A logó ugye fentebb látható.
A link is egyértelmű szerintem.
Most következik a kissé nehezebb rész, nem mintha végletesen introvertált lennék vagy szégyellős, de azért nem feltétlenül szeretek magamról beszélni. Viszont, ha jól értelmezem, a hét magamról írandó dolognak leginkább valami vallomásfélének kéne lennie. Nem lesz minden teljesen újdonság, a másik blogon is teljesítettem már hasonló feladatot.

Például nem viselek egy-két dologot: a butaságra, a rosszindulatra, a félműveltségre és a másokkal szembeni intoleranciára nincs amnesztia. És azt gondolom, hogy a toleranciának is vannak határai, nem kell virágoznia minden masírozó virágnak.
Aztán szeretek gyűjtögetni, vannak dolgok, amelyekre teljesen rá tudok kattanni, és nem múlik az érdeklődés.

Nagyon szeretem a szép írószereket, a szép tollakat és ceruzákat. Kifejezetten szeretek mártogatós tollal írni (szeretnék tudni jól írni, de ugye sajnos ez sem választás kérdése), selymes-simára megmunkált fa tollszár cserélhető tollhegyekkel.
És ott vannak a könyvek is. Bár mostanában nem nagyon volt lehetőségem a könyvgyűjtési szenvedélynek élni. Viszont utálom a könyvtári és a használt könyveket az antikváriumokból. Mindegyiknek van egy jellegzetes áporodott szaga. Ami nem patina, tehát semmi nemességet nem tudok hozzá társítani. Pedig egyébként szeretem a régi tárgyakat.
Nem szeretem a bort. Viszont szeretem a búzasört, a tequilát, a Chartreuse-t, a Drambuie-t, a Grand Marnier-t (a törzshelyünkön, ahova S.-val járunk, már kérdés nélkül hozzák a Hennessy-jével együtt), a száraz pezsgőt, a Nocinót, a jó pálinkát és néhány koktélt.
Nem ennék meg semmilyen fekete színű ételt, lásd szépiatintával festett rizottó vagy tészta.
Fagyimániás vagyok, ezért is fájlalom, hogy nincs igazi jó kis fagyigépem. Még.
Kukac- és hernyófóbiám van. Rendesen rámjön a fejviszketés a látványuktól. De attól is, ha csak szó van róluk. Például most.
Mindenről van véleményem, de azért annyira vagyok visszafogott, hogy kéretlenül nem vegzálok embereket, viszont ha kérdezik, nincs apelláta és kímélet, persze a józan keretek között. És nyilván nem jelenti azt, hogy azt gondolnám, enyém a bölcsek köve.

Akiknek pedig továbbadnám annak a jó érzését, hogy gondolnak rájuk: Hanczurnak, akinek a kreativitása nem megkérdőjelezhető. Cellének, aki a legjobb barátném és már túl régen nem írt a blogjába (így talán rákényszerül), és egyébként sem maradhat ki semmi ilyesmiből. InLandirnak, akinek már a blogja is áraszt valamiféle finom sztoicizmust és kedvességet.  Hortus Carmelinek, akin szerintem tényleg van áldás. Marthának, akinek szeretem a barokkos ízlését. Napmátkának, akinek tudom, hogy nem lesz sajnos ideje a posztra, de szeretném, ha tudná, gondolok rá nap mint nap. És loriennek, akinek a blogjából is kitűnik, hogy milyen szenvedély és elkötelezettség lakozik benne a jóságok iránt.

Templom Kata  – (2010. április 12. 11:20)  

Kedves Makka,

nagyon szépen köszönöm.

Kata

Martha  – (2010. április 12. 13:42)  

Hát erre nem számítottam, igazán köszönöm hogy gondoltál rám.

erős ildikó  – (2010. április 12. 14:36)  

Köszönöm szépen, hogy gondolt ránk, és persze a díjat is. Ráadásul megint megtudtam Rólad új dolgokat is! Gyönyörű ez a toll, én is vonzódom az ilyen írószerekhez, talán mártogatóssal nem írnék, de a szépen író töltőtollakat, a sűrűbb, sötét tintákat nagyon szeretem.
Remélem, idén nyárra lesz fagyigéped és jönnek a posztok!

erős ildikó  – (2010. április 12. 14:37)  

Persze: gondoltÁL (bocsánat a hibáért, túl sokat kapkodok mostanában.)

Makka  – (2010. április 12. 14:48)  

Én is a sötétebb tintákra esküszöm, most elő is vettem a kedvencemet és szomorúan vettem tudomásul, hogy a tinta helyett érdekes kis kristályok vannak már csak az üvegben. Egyébként ilyen "blue-black" színű volt, olyan, mintha nagyon régi iratokat olvasgatna az ember.
Sajnos fagyigépre olyan hamar nem számítok...

InLandir  – (2010. április 12. 21:17)  

Kedves Makka!

Köszönöm, hogy gondoltál rám.
Ez különösem öröm számomra, mivel ez az első díj, amit kaptam.

Üdv: IL

lorien  – (2010. április 13. 14:56)  

Szia!
Köszönöm, a díjat is meg hogy gondoltál rám :)
Azért most is megtudtam rólad új dolgokat :)

Hanczur  – (2010. április 13. 20:12)  

Szia!
Merjem megköszönni? :-) Azzal elismerném, hogy 'kreatív' vagyok. Barkácsolni szoktam, és megoldani. Használom mindenki fejét, de a magamé oly sok szeméttel van tele. Egy Fodor Ákos biztosan vasvillával hányná ki a gondolat-szénakazlamból a sok használhatatlan, kusza, kiszáradt nyári füvet, kórót, s aztán búsan legyintene: Nincs itt semmi.
Köszönöm. Nekem ez túl nagy megtiszteltetés.
De azért puszi a kezeidre!

Megjegyzés küldése

Related Posts with Thumbnails
MyFreeCopyright.com Registered & Protected

  © Blogger template Shush by Ourblogtemplates.com 2009

Back to TOP