6.

Mamika ma kifejezetten agresszív hangulatban ébredt, már amennyire egyáltalán agresszív tud lenni. Délelőtt csak téblábolt ide-oda, nem tudott magával mit kezdeni.
Aztán elhatározta, hogy megejti a fűnyírást, úgyis aktuális a héten és esőt is mondanak holnaptól, szóval nekiáll.
Kicsit reménykedett benne, hogy előkerül a szomszédban lakó állítólag ideggyenge nőszemély (a hírek szerint már öngyi is volt), aki folyton káromkodik, ha valaki füvet nyír, esetleg egyebet csinál, mondjuk, él.
Direkt készült az összecsapásra, ki akarta engedni a gőzt, és nem volt benne biztos, hogy a fűnyírás elég lesz erre önmagában. Azt tervezte megmondani a buggyantnak, hogy esetleg ő is nagyobb rendet tarthatna a kertjében, mert a legtöbbször elhagyott kaszálóra emlékeztet. Talán, ha rendszeresen nyírná ő is a füvet, nem kéne azon vekengenie, hogy a csigák felmásznak a házuk falára és az milyen gusztustalan.

„Ha a fal tövében háborítatlanul burjánzik a növényzet, mégis mit vár? Mert jó, csiga van mindenütt, másznak azok akárhova, bár nálunk még a ház falán sosem voltak.
Nem is értem ezt a nőt, képes órákat nyomdafestéket nem tűrően káromkodni, pedig van egy kicsike gyereke, olyan egyéves lehet, mondjuk én még nem láttam a babát, csak hallottam, ahogy elég sokszor panaszosan nyöszörög és sírdogál.
A múltkor hallottam, hogy pofátlanul azt károgta egyik délután – megjegyzem, kb. 40 fok volt árnyékban és olyan 7 óra múlhatott –, hogy a nyugdíjas ráér, miért nem napközben vágom a füvet. Ott toporzékolt a kerítésnél, hogy nem tud aludni a gyereke. Akkor csak visszafogottan szóltam vissza neki, mondván, hogy ugye nem gondolja, hogy ilyen melegben délben fogok füvet nyírni, és egyébként se ossza be az időmet. Erre elkullogott.
Azóta viszont másoktól is hallottam, hogy minden megmozdulásra, ami egy kis zajjal jár, azonnal káromkodásba kezd. Az egyik szomszéd be is vitte a kisfiát a házba, ne ezt hallgassa az a szegény kölyök.
Na, mindegy, ez az egész nem is lényeges, inkább az  érdekelne, miért vagyok ma ilyen puffogós.
Jó, az oké, hogy füvet kell nyírni. Ami önmagában persze nem lenne baj, szeretek a kertben tevékenykedni. De vannak a kertnek olyan részei, ahol nem lehet elegánsan nyírni a füvet. Lejtős kicsit, a bokrok ágai lehajlanak. Totál hülyén érzem magam mindig, ahogy próbálom az egyik kezemmel a fűnyírót irányítani – nyilván nem megy – a másikkal valahogy felfogni az ágakat, hogy alattuk is levágjam a füvet. Sajnos harmadik kezem nincs, hogy a zsinórt is vezessem, szóval egy életveszély. És hát nem mindig érem el vagy az egyiket vagy a másikat. Ilyenkor azért örülök, hogy nincs tanú a láthatáron. Nem kell látnia senkinek, ahogy bénázom. Ilyenkor azért eszembe jut, hogy ha P. még él valahol, akkor én szívesen agyoncsapnám, ez is miatta van. Hiába mondtam neki, hogy akkumlátoros fűnyírót vegyen, kerüljön is marha sokba. Nem volt hajlandó. Szerinte az férfiatlan. Mi van???
Szerencsére a kert nagyobb része olyan, ahol csak finoman, decensen és lazán tologatni kell azt a hülye gépet.”

A másik lamentálnivalója a nadrágszáráról szólt.

„Nem tudom, valami baj lehet a bal lábammal. Vagy a járásommal, mármint ahogy a bal lábammal lépek. Egyszerűen nem értem, hogy a teljesen egyformán felhajtott gatyaszár hogy tud lecsúszni a bal lábamon. És nemcsak úgy lecsúszik vagy lehajtódik, hanem alattomosan egyre lejjebb mászik, egyre kisebb lesz a hajtás, hiába duplán van. Az meg aztán tényleg a rejtélyek rejtélye, hogy tudja ezt megcsinálni akkor is, ha biztosítótűvel rögzítem?!”

Monika  – (2010. augusztus 30. 23:04)  

Nagyon jó olvasni,amit írsz! Novella, könyv,kiadatni????Lenne olvasód,az biztos!

Makka  – (2010. augusztus 31. 11:04)  

Húha, hát nagyon kedves vagy! Örülök, hogy tetszik.

Sosem voltak írói ambícióim, és nem is hinném, hogy ezt bárki kiadná.:-) Így a blogra szórakozásnak rendben van szerintem.
Egyébként elég régen, amikor biblioterápiás tanfolyamra jártam, ott volt ilyen kreatív írás feladatunk is, megkaptuk, hogy írjunk "valamit". Kb. vért izzadtam, mire kitaláltam Mamika és Papika megismerkedésének a történetét. Aztán egész jól szórakoztam, amíg írtam, meg az évfolyamtársaim is, amikor fel kellett olvasni mindenkinek az "alkotását".
És nem olyan régen eszembe jutott, hogy folytatnám a dolgot ezen a blogon.:-)

Klein Kinga  – (2010. szeptember 2. 12:24)  

Én csak annyit mondok most:szegény gyerek,mármint ott a szomszédban!
Láttot már egyáltalán valamit a világból? (sóhaj)

Makka  – (2010. szeptember 2. 17:34)  

Kinga, ezt csak Mamika tudná megmondani.:-))
De tartok tőle, hogy csak a kedves mamájával találkozik...

Monika  – (2010. szeptember 4. 9:49)  

Én is nagyon élvezem olvasni!Nagyon jól teszed,hogy folytatod!!!!Valami érdekes emléket hív elő bennem,mintha egy író művére emlékeztetne,de nem tudom megnevezni.Szóval, mindig várom a folytatást!

Megjegyzés küldése

Related Posts with Thumbnails
MyFreeCopyright.com Registered & Protected

  © Blogger template Shush by Ourblogtemplates.com 2009

Back to TOP