Már csak várni kell

Na meg azért gondoskodni azokról a növénykeről, amelyeket tegnapelőtt és tegnap elvetettünk a kölcsönkertben. Locsolás, gazolás lesz a program innentől kezdve rendszeresen.
Ültettünk mángoldot, lila répát, sárga cukkinit, patiszont, jégsalátát, petrezselyemgyökeret, sima sárgarépát.
Még majd lesz zöld cukkini is, meg szeretnénk venni homoktövist is. Kaptunk óriásszemű málnát, piszkét, már mindkettő hajt. És a sütőtöknek is kell találni helyet.
A borsó és a saláta már kibújt, É. szomszéd már időben elültette a magokat. Tegnap elmeséltem neki, mit olvastam Gizgaz Ágiéknál a retek ültetéséről. Nagyon örül minden ilyen megoldásnak, mert nem akar semmit permetezni. Jó lenne répához is valami hasonló praktika, ne legyenek bennük furatok meg lakók.
A palánták itthon szépen fejlődnek, a paprikafélék is kibújtak, azért kicsit megnyugodtam. Már kezdtem aggódni a múlt hét elején, hogy mi van, ezek nem hajlandók kikelni?
Aztán még van egy csomó cucc, amiket majd április-májusban kell elvetni. Pl. az okrát, a leveles kelt.
Azt hiszem, semmi átgondoltság nincs az egész kertezésben, de nem is nagyon lehetne, mert É. szomszédom kertjében bájos káosz uralkodik, mondhatni. Minden van gyakorlatilag mindenhol, de azért majd próbálom rávenni valami előre tervezésre, mert a végén nem marad hely a rengeteg paradicsom- és paprikapalántának. Merthogy akar még zöldbabot is. Próbálom rávenni arra is, hogy a medvehagymákat telepítsük át a fenyőfái környékén levő tavaszi virágágyásba, ahol nem egész nap égeti őket a nap.

Végre felkerültek a teraszra és az erkélyre a muskátlik, a leanderek. Apu most hajlandó volt a leandereket megnyírni, hiába könyörögtünk neki testületileg tavaly ősszel, hogy ritkítsuk meg őket alaposan, de nem állt rá. Egyik nap, amikor egyedül volt itthon, inkább egyedül lerángatta a két óriási dögöt a garázsba. Persze ilyenkor összeköti őket és még olyan madárhálóval is körbetekeri. Azért most sokkal könnyebb lett volna felhurcolni őket, ha ősszel lett volna ritkítás, szerintem 8-10 kilóval könnyebb lett volna mindkettő.

A fehér leander lekerült a fűbe, mert ahogy a virágok lehullottak, ronda barnára színezték a teraszon a követ, gyakorlatilag állandóan takarítani kellett utána.

Rózsaszín leander.

Tegnap elmentünk kertészetbe – sajnos csak egybe. Egy pár kis növénykét azért vettünk is.

Apróságok: japán harangláb (Aqulegia flabellata ’Ministar’), primula (Primula Rosea 'Grandiflora'), kőtörőfű (Saxifraga x arendsii Touran), kaukázusi ikravirág (Arabis caucasica 'Pinkle').

Piros japán birs – Chaenomeles japonica 'Etna'. Ez is tegnapi szerzemény.

Nézegettem a rododendronokat és meglepődve vettem észre, hogy ugyanolyan betegsége volt a legtöbbnek, mint az egyik itthoninak. Az egyik barátnőm megígérte, hogyha vágok le róla levelet, elviszi a fönökének, aki virológus meg bakteriológus és imád minden ilyesmit vizsgálgatni, a legtöbbször meg is mondja, mi baja a szegény növénynek. Szóval ma mintavétel lesz, estefelé átviszem neki.
Ebben a kertészetben vannak David Austin-rózsák, olyan 5-6 fajta, többe kerülnek, mintha Angliából rendelné meg az ember. Most rendeltem onnan katalógust, kíváncsi vagyok, mikor érkezik meg. Azt hiszem, csak nyálcsorgatás lesz egyelőre. De ugye információ mindig kell, meg főleg az inspiráció, hogy milyen beszerzendők vannak függőben.

Egy pár fűszernövény nem bírta a hidegeket a cserepekben, kifagytak, azokból is kell majd pótlás, inkább magokat vettem. Apu ígért több zsák földet a hétre, akkor lesz a nagy ültetés itthon.
A kefevirág is kész van. Egyszerűen nem tudom elképzelni, mi történt vele. Behoztam, amikor be kellett, egy ideig tök jól elvolt a lépcsőházban – világos és szobahőmérséklet – aztán egyszercsak elszáradt. Hacsaknem megfázott a szellőztetések alkalmával. Tavaly szedtem le róla magokat – legalábbis, azt gondolom, magok – megpróbálom kihajtatni, de ahhoz minimum 22 °C-osnak kell lenni a talajnak.
És vettünk petúniamagot is, na arra kíváncsi leszek, mert január-február környékén kéne elültetni palántának, szerintem most tök jó lesz neki, bár míg kihajt, bent kell tartani, mert fényre csírázik, nehogy kifújja a cserépből az igen sűrűn és erősen fújó szél.
Anyu beleszeretett egy kanadai lucba, de olyan 120 centisen 15 ezerért adták. Szóval majd szerzünk inkább magot, ebben a kertészetben egyébként van egy rakat fenyőmag meg minden ilyesmi, inkább én nevelek fákat, mert ha nekem ennyi pénzért megadja magát egy növény, akkor kész leszek. Szerencsére egyelőre a fakérdés nem kérdés, nincs hova tenni egy ilyen méretre megnövő növényt.

Read more...

Tavaszkodás

Mindenki tavaszkodik, én sem maradok ki a sorból. Bár olyannyira elkéstem a dokumentálással, hogy krókuszból csak egy ép virágot találtam, a többi elnyílt már.


Viszont kinyíltak már az első tulipánok nálunk is és a kölcsönkertben is.

Törpetulipán itthon a kiskerben.

A kölcsönkertből.


A bodza

és a feketeribizli már lombosodik.

A cseresznyén megpattantak a rügyek.

Egyéb tavaszi virágok.



Jácint.



Ibolya. Tele van vele a kölcsönkert.

Valami törpe nősziromszerű.

A tárkony egy hét alatt lett ekkora.

Talán lesz elég medvehagyma is, bár nem tudom, abból lehet-e elég.

Kikelt a fekete paradicsom.

Ahogy a koktélparadicsom és a chili is.

Rebarbara.

Remélem, a rebarbara megembereli magát, mert tavaly igen nyeszlett kis leveleket hozott, semmit nem lehetett vele kezdeni.
Vetettem még egy rakat magot, de úgy tűnik, a paprikafélék borzalom lusta növények.
Sajnos úgy nézem, a füge elfagyott, júliusban bajosan lesz termés, talán a második transzportot ki tudja majd nevelni. Egyelőre nem látszik rajta semmi, csak az, hogy az ágak végei kb. 20-30 cm hosszan olyan halottak. Nem mondom, hideg volt a télen, de volt már ilyen hideg, mióta itt lakunk, és ilyet még nem tapasztaltam. Viszont szerencsére ősszel levágtunk elég sok ágat, egyfelől alakítás céljából, másfelől felkészülvén arra, hogyha eladódik a ház, tudjunk magunkkal vinni már gyökeres növényeket. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy fognak viselkedni. Abban bízom, hogy miután olyan növényről származnak a növendékek, amely már megszokta az évsazkok változásait, jobban fogják tűrni a kiképzést.

Egyébiránt mi a jó bánatért kellett a Bloggernek az új bejegyzés szerkesztésénél legördülő menübe zsúfolni az elrendezést? Hirtelen mitől nem fér el egymás mellett négy kis szaros ikon, ahogy eddig? Érdekes, hogy olyan újítást valahogy nem képesek csinálni, amelynek értelme is lenne. Ha nincsenek ötleteik, szóljanak.

Read more...

Kicsi dolgok

Melyek nyilván nem jól látszanak a képeken és magyarázkodni kell.
Vasárnap este valami vagy mégsem az száguldozott az égen, azt nem láttam. Viszont hétfő délután volt szivárvány, jó, tudom, az nem olyan érdekes. De azért lefényképeztem, inkább a messzire fényképezés gyakorlása, mint az érdekessége miatt. Kivételesen nem is olyan gáz. Ha a cél az, hogy látszódjon.


Egy ideig teljes volt, aztán csak a fele, ami nem volt olyan nagy baj, mert úgysem tudtam volna lefényképezni, nemcsak azért, mert közbejöttek a felhők.

Tegnap reggel meg harkály dolgozgatott az utca másik oldalán lévő száradozó akácfán. Itt most a kedves olvasó a szavahihetőségemre kell hogy hagyatkozzon, merthogy továbbra sem olyan képeket sikerül készíteni, mint amilyenekre vágynék. Távcsővel ellenőriztem, tényleg harkály volt. Kár, hogy távcsövön keresztül nem lehet fényképezni. (Megpróbáltam.)

A drótok között középen.

A drótok felett szintén középen.

Konkrétan fehérhasú harkályról van szó. Igen, bennem is felmerült az a kérdés, hogy miért nem kap agyrázkódást. Egyébként is teljes fizikai képtelenségnek tartom, amit művel a csőrével meg a fejével. Mondjuk, idáig azért már nem jutottam el a problémafelvetésben.

Tegnapelőtt elültettem a magokat (piros és sárga cseresznyepaprika, kaliforniai paprika, pritamin, chili, piros és sárga koktélpapradicsom, levendula – igen, tudom, hogy ezt ősszel kellett volna, de most jutottam el odáig, hogy magokat vegyek) a majdani palántázáshoz.
Még jalapeño paprikát kéne szerezni (jó, persze nemcsak azt, hanem vagy még 200 cuccot, de akkor legalább 1 hektár kéne), az kell a füstölt paprikához. Először nagyon fellelkesültem, mert van tavalyról jó száraz chili itthon, gondoltam, a legközelebbi kolbászozásnál azt is elvitetem a füstre egy füzér fokhagymával együtt, de sajnos közben megtudtam, hogy a jalapeñót frissen rakják a 180 °C-os meleg füstre legalább két napra, ott szárad ki nagyrészt, aztán lehetőleg a napon teljesen. Ezután őrlik meg.
De ez mégsem fog eltántorítani a szárazon füstölés kipróbálásától, azt hiszem. 
Plusz találtam műszaki leírást a házi füstölő készítéséről (először nem ezt, de ez se rossz, a másik utánfutóra volt applikálva), gondoltam, apu örülni fog a feladatnak, de nem lelkesedett különösebben sőt, az volt a baja, hogy szerinte tök nehéz meló és drága is megcsinálni. Nem értem, mert szeret hegeszteni, illetve szeret bármit megcsinálni, és szerintem egy ilyen kiszuperált tartály nem lehet olyan eget verő összeg. Ettől azért kicsit csalódott voltam, mert már láttam a jövőt, ahogy itthon lehet intézni a füstölést.

Read more...
Related Posts with Thumbnails
MyFreeCopyright.com Registered & Protected

  © Blogger template Shush by Ourblogtemplates.com 2009

Back to TOP