Díj

Nagyon izgi dolog történt tegnap. Nem, nem az.
Díjat kaptam, méghozzá kreatívat! Pedig ez a blog még nagyon fiatalka, plusz az én tudásom kertileg meg rendkívül csekély. 



A díjjal járnak kötelezettségek is, méghozzá nem is olyan egyszerűen teljesíthetők. Legalábbis egy-két pont. A továbbadás nyilván megy, mint a karikacsapás.
Tehát a teendők abban az esetben, ha ilyen díjjal jutalmazzák az embert:
  1. Meg kell köszönnöm a díjat.
  2. A logót ki kell tennem a blogra.
  3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam.
  4. Írnom kell magamról hét dolgot.
  5. Tovább kell adnom hét embernek.
  6. Be kell linkelnem őket.
  7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy értesüljenek a díjazásról.
Tehát először is köszönöm Áginak és Hédinek, hogy gondoltak rám.
A logó ugye fentebb látható.
A link is egyértelmű szerintem.
Most következik a kissé nehezebb rész, nem mintha végletesen introvertált lennék vagy szégyellős, de azért nem feltétlenül szeretek magamról beszélni. Viszont, ha jól értelmezem, a hét magamról írandó dolognak leginkább valami vallomásfélének kéne lennie. Nem lesz minden teljesen újdonság, a másik blogon is teljesítettem már hasonló feladatot.

Például nem viselek egy-két dologot: a butaságra, a rosszindulatra, a félműveltségre és a másokkal szembeni intoleranciára nincs amnesztia. És azt gondolom, hogy a toleranciának is vannak határai, nem kell virágoznia minden masírozó virágnak.
Aztán szeretek gyűjtögetni, vannak dolgok, amelyekre teljesen rá tudok kattanni, és nem múlik az érdeklődés.

Nagyon szeretem a szép írószereket, a szép tollakat és ceruzákat. Kifejezetten szeretek mártogatós tollal írni (szeretnék tudni jól írni, de ugye sajnos ez sem választás kérdése), selymes-simára megmunkált fa tollszár cserélhető tollhegyekkel.
És ott vannak a könyvek is. Bár mostanában nem nagyon volt lehetőségem a könyvgyűjtési szenvedélynek élni. Viszont utálom a könyvtári és a használt könyveket az antikváriumokból. Mindegyiknek van egy jellegzetes áporodott szaga. Ami nem patina, tehát semmi nemességet nem tudok hozzá társítani. Pedig egyébként szeretem a régi tárgyakat.
Nem szeretem a bort. Viszont szeretem a búzasört, a tequilát, a Chartreuse-t, a Drambuie-t, a Grand Marnier-t (a törzshelyünkön, ahova S.-val járunk, már kérdés nélkül hozzák a Hennessy-jével együtt), a száraz pezsgőt, a Nocinót, a jó pálinkát és néhány koktélt.
Nem ennék meg semmilyen fekete színű ételt, lásd szépiatintával festett rizottó vagy tészta.
Fagyimániás vagyok, ezért is fájlalom, hogy nincs igazi jó kis fagyigépem. Még.
Kukac- és hernyófóbiám van. Rendesen rámjön a fejviszketés a látványuktól. De attól is, ha csak szó van róluk. Például most.
Mindenről van véleményem, de azért annyira vagyok visszafogott, hogy kéretlenül nem vegzálok embereket, viszont ha kérdezik, nincs apelláta és kímélet, persze a józan keretek között. És nyilván nem jelenti azt, hogy azt gondolnám, enyém a bölcsek köve.

Akiknek pedig továbbadnám annak a jó érzését, hogy gondolnak rájuk: Hanczurnak, akinek a kreativitása nem megkérdőjelezhető. Cellének, aki a legjobb barátném és már túl régen nem írt a blogjába (így talán rákényszerül), és egyébként sem maradhat ki semmi ilyesmiből. InLandirnak, akinek már a blogja is áraszt valamiféle finom sztoicizmust és kedvességet.  Hortus Carmelinek, akin szerintem tényleg van áldás. Marthának, akinek szeretem a barokkos ízlését. Napmátkának, akinek tudom, hogy nem lesz sajnos ideje a posztra, de szeretném, ha tudná, gondolok rá nap mint nap. És loriennek, akinek a blogjából is kitűnik, hogy milyen szenvedély és elkötelezettség lakozik benne a jóságok iránt.

Read more...

Az elmaradt ibolyázás

Ma átmentem a kölcsönkertbe, hogy szedjek ibolyát az ibolyazseléhez meg az ibolyás cukorhoz, de egyet sem találtam. Szomorúságomban kiszedtem egy csomó metélő fokhagymát a kajához,


meglocsoltam pár olyan dézsás növényt, melyeket nem ér az eső, szemügyre vettem a már kikelt növénykéket. Miközben a másik szomszéd árgus szemekkel figyelt. Szeretem, amikor nincs dolguk az embereknek...

Saláta.

Borsó.

És itthon is virágzik már a cseresznye.

Azért van olyan szakasza ennek a tavasznak, főleg termények szempontjából, amikor eléggé kreatívnak kell lenni a főzés terén, nincs minden bőségben. Pl. a mángoldot már alig várom. Meg a cukkiniket. Meg a lila répát a fekete paradicsommal egyetemben.
Aztán, hogy ez az ibolyázás elmaradt, a kiskertet raktam rendbe, elültettem azt a pár apróságot, melyeket a múltkor vettünk. Sajnos egyre jobban az a vélemény, hogy a garázs és a tároló ázása miatt ki kell mindent szedni földestül a kiskertből, meg kell nézni, mi baja a szigetelésnek, megcsinálni, aztán vissza mindent. Ez kb. 1 hetes munkája két embernek, de ehhez az kellene, hogy legyen egy hét szél- és esőmentes idő. Mert az gáz lenne, ha a teraszon a nagy fóliára kipakolt földet fújkálná a szél és/vagy mosná az eső.

Read more...
Related Posts with Thumbnails

  © Blogger template Shush by Ourblogtemplates.com 2009

Back to TOP