Feljegyzések a kertből

16.

2011-12-30T10:14:00.000+01:00

M. még mindig nem tudta rávenni magát, hogy felhívja P.-t. A dühe és az elkeseredettsége nem a sértettségből táplálkozott, miszerint elhagyták. M. sok dolgot meg tudott érteni, még többet megbocsátani.
Hanem abból, hogy megfosztatott a társától. Hogy nincs kinek elmesélni a napok apró örömeit és bosszúságait. Eleinte még folytatottt magában párbeszédeket P.-val, de aztán ez is elmaradt. Mióta megtudta, hogy P. él, azóta meg aztán csak kiabál belül vele.
Egészen hülyének érezte magát, mert karácsonykor is meg most az év végén is nagyjából P. kedvenceit főzte és sütötte, és kéjes kárörvendéssel gondolt arra, hogy miből nem eszik P. És nemcsak hülyének érezte ettől magát, hanem gonosznak is, és rettentően szégyellte az egészet. Soha nem gondolta volna, hogy ilyen kicsinyes és bosszúálló tud lenni. Már ha ez ugye bosszúállásnak nevezhető. Sajnos kicsinyesnek mindenképp. Az meg olyan szánalmas. Az ilyesmit mindig utálta.
Pedig annyira elhatározta, hogy nem így akar átmenni az új évbe. De nem és nem. Nem egyszer fogta már a kezében a telefont és nyomkodta bele a számot, de valami mindig visszatartotta attól, hogy megnyomja a hívás gombot is. Ilyenkor persze rosszul érezte magát, a kezdeti győzelmi mámora már rég elszállt, és csak a vereség volt.

Egyébként sem érezte jól magát. Főleg attól, ami az országban történt. Az ő szeretett országában. Hogy dzsentroid bugrisok dúlnak és garázdálkodnak.

„Igazi arrogáns, pöffeszkedő, ostoba banda.
A legnagyobb bűnük, hogy nincs bennük semmi humor és főleg elegancia. Finomság? Jesszus, hova gondolok.
Hogy még a látszatra sem adnak. Azt sem engedik meg, hogy az ember a sorok között olvasson. Mert nem tudják elképzelni, hogy az embereknek van ennyi agya.
Hogy konkrétan szemérmetlenül hazudnak. Jó nagyokat, bele az arcunkba. És rohadtul nem foglalkoztatja őket, hogy percenként lepleződnek le.

Rosszabbul élünk, mint 4 perce.

De most komolyan, 70+ évesen hagyjak itt mindent? Ezt kéne csinálni, mert csak a sötétség terjed és egyre sűrűbben. Gomolyog és beterít mindent azzal a mocskos ragadósságával. Ennyi idősen kikérem magamnak, hogy félni kelljen a jövőtől. A nincstelenségtől, a szegénységtől és leginkább attól, hogy az emberekből kihozzák az elképzelhető legrosszabbat. Táplálják a félelmüket, a kiszolgáltatottság érzésüket, és ez sokáig nem maradhat így. Egyszer nem fogják ezt tovább elviselni, mert nem lehet. És mi történik akkor? Egymásnak fognak esni. Ezt meg nem szeretném megvárni, nem akarom ezt látni. Nem akarom látni az elkeseredettség kíméletlenségét, ahogy majd kihal az empátia és a jóság. Mert élni kell és nem engedhetjük meg magunknak ezt a luxust. Meg különben is már régen egymás ellen fordított mindenkit ez a rémületes galambraj.”

15.

2011-10-19T08:39:00.001+02:00

P. ma felhívta M.-t. Azt gondolta, véget vetne ennek az áldatlan állapotnak, és egyébként sem szeretett volna arra a sorsra jutni, mint az ő igen szeretett, ámde „bolond fiam”-ként emlegetett sarja. Nem kívánta volna leélni anélkül az asszony nélkül az életét, akit igazán becsült, tisztelt és szeretett.

„Mert ugye mi történhet? Legfeljebb elküld a fenébe. Ennél rosszabb, mint ahogy most van, nem lehet.”

De lett, mert egészen pontosan ez történt. M. tőle teljességgel szokatlan stílusban simán elküldte P.-t a fenébe. Közölte vele, hogy adja meg a telefonszámát, majd ő felhívja, ha elérkezettnek látja az időt erre az akcióra. P. még sosem hallotta így beszélni vele M.-t. Igaz, még ő sem volt akkora hülye, mint pár évvel ezelőtt.

M. nagyon-nagyon felbosszankodott a történeten. Mintha azt mondta volna neki valaki, hogy paleolit. M. kész volt ettől a paleolit-őrülettől.

„Főleg, hogy SZ. G. állt az élén a remekbe szabott mozgalomnak úgy is, mint vezérhangya. Szerintem ezt a sértődött és küldetéstudatos (majdnem olyan rossz párosítás, mint a szorgalom és a butaság) csákót nem szabadna emberek közelébe engedni, nem még, hogy százezrek étrendjét és életmódját alakítgassa valamiféle homályos és teljesen zavaros elvek alapján.
Jó, nyilván P. telefonálása nem összehasonlítható fontosságában és jelentőségében a fent említett cuccal.”

M. egyébként nagyon-nagyon szívesen mondta volna P.-nak, hogy azonnal cuccoljon haza, de visszatartotta az évek alatt felgyűlt dühe és elkeseredettsége. Ráadásul valami újat is felfedezett magában a telefon nyomán. Rém elégedett volt magával és a helyzettel, úgy érezte, megnyert egy háborút. Hogy milyen háborút? Kb. egy nem létezőt. De akkor is elégtételt érzett. És ezt ki akarta élvezni még egy kis ideig. Nem, M. nem az a fajta nő, aki pusztán sportból köröket futtatja a pasikat, hogy kepesszenek meg ilyenek. De P. azért ezt a bánásmódot igenis megérdemelte.

14.

2011-06-18T13:37:00.000+02:00

M. a cukrászdában ült és bodzafagylaltot evett.

„Nem is hívnám én ezt bodzafagylaltnak, inkább bodzás citromfagylaltnak. Pedig olyan nincs. Mármint citromfagyi. Ahogy gyümölcstea sincs.
Nem rossz, nem rossz, de itt ebben a cukrászdában mindig hiányzik valami a cuccokból. A fagyikból és az összes süteményből is. Mintha bátortalanok lennének az ízek terén. Lehet, hogy ezért olyan híresek. Nem azért, de a mézfagyinak is olyan messziről van csak mézíze, mint... Izé, nem jut eszembe semmilyen frappáns hasonlat. Szóval mintha csak mutogatták volna a mézet. Vagy a mézzel van baj. Igazából, ha akácmézből készült, akkor az a gond. Az is csak szemfényvesztés. Édes meg minden, de nem ízes.

Na most lesz ugye P.-nek a születésnapja hétfőn. Hogy kéne azt megünnepelnem? Mert nyilvánvaló, hogy én jól fogom magam érezni ezen a napon. Is. Hogy ő mit csinál és hol, az legyen az ő problémája. Egészen biztosan nem lesz neki pl. kedvenc sütemény az asztalon. Jó, ha ehet valami rendeset. Szerintem abban a régi büdi olajszagú vendéglőben rendel valamit, ahova azelőtt járkált, mielőtt mi megismerkedtünk.
Meg ahogy elnéztem múltkor a boltban, nem néz ki valami jól. Ja, vannak ilyen statisztikák meg kimutatások – angol tudósok, tehát viccesek –, hogy az egyedülálló férfiak mennyire érzik jól magukat. Kb. semennyire. Ez szerintem akkor is úgy van, ha hivatalosan nem egyedülállók, hanem van valami nőszemély a lakásban, de minek. Szóval akkor szerintem még rosszabb a helyzet. És ezt megállapítani nem szükségeltetik semmilyen tudós.
Az biztos, hogy veszek pezsgőt. anélkül nincs születésnap. Vegyek szivart is? P. szereti... De hogy elszívjam? Nincs az az isten. Állítólag pedig az milyen szexi, ha egy nő szivarozik. Biztos. És ha egyedül? Az meg szánalmas, nem?
Azt is hallottam mostanában valahol, hogy a múlt fájdalmas hely. Persze ez nem hangzik megint olyan jól, mint ahogy angolul hangzott, de sebaj. Van benne valami. Főleg, ha valami olyasmi múlthoz ragaszkodunk, ami már a maga jelenében sem létezett. Akkor aztán tuti elég fájdalmas lehet, még illúziónak sem hívnám az ilyet. Kártyavár. És vannak emberek, akik életeket töltenek így. Mindenesetre elég szomorú.
Tehát száraz pezsgő levendulasziruppal. az utóbbi időben rákattantam. Mondhatni. Aztán rántott csirkeszárny. Ugyan nem nevezhető ünnepi ételnek, de ezt szeretjük a legjobban. Még a sütit ki kell találnom. Lehet, hogy nekiállok életemben először kardinálist sütni...?”

13.

2011-06-01T16:31:00.000+02:00

M. utóbbi napjai kissé zaklatottra sikerültek. Volt probléma elég: elromlott a kocsi, nem indult be, pedig fontos találkozóra kellett volna mennie. Aztán rigóhordák dúlták a kertet.

„Ezek egészen biztosan az idei első költésből valók. Igazi tinédzserek, csapatostul randalíroznak. Válogatás nélkül felfalnak mindent, ami eléjük kerül, kiráncigálnak minden növényt a cserepekből, szétszórják a földet és valami lila cuccot kennek szét a teraszon. Elegem van belőlük. Nem elég a károkozás, még takarítani is kell utánuk, nem is keveset.”

Plusz tegnap meglátta P.-t bevásárlás közben.

„Micsoda??? Ez meg itt van? Szóval él! Láthatóan, mint Marci Hevesen. Bár Zöld Márton kismiska hozzá képest.
Kíváncsi lennék, hogy itt volt-e egész idő alatt. Simán el tudom róla képzelni, hogy ez már a visszajövési manőver része. Szereti becserkészni a dolgokat. Vagy inkább mint a farkas meg a malackák. De a forrázódástól fél nagyon. Ezt azért tudom róla. De azért a mesebeli farkasnál jóval gyanakvóbb. Tehát csak berakja a lábát az ajtón, de ugrásra készen, hogy bármikor kihúzhassa, elszelelhessen.
Próbál mindig biztosra menni, 100%-ig kiszámolni a végkifejletet. De akkor miért nem ment jósnak vagy valami jövőbelátónak? Persze nyilván nem megy az ilyesmi, mindig vannak bizonytalansági tényezők, de ezeket úgy küzdi le, hogy el sem indul. A legtöbbször. Na de van, amikor kénytelen.
Még jó, hogy nem látott meg. Vagy esetleg igen? Mindenesetre szerencsére nem fulladtam meg és nem jött rám ájulat sem. Sőt inkább pipa lettem. Innentől kezdve figyelnem kell nagyon, mi a következő lépés.”

Pedig mindig ugyanaz a mese vége... Gyanakvás ide vagy oda, a malackák győznek.

12.

2011-05-27T14:08:00.000+02:00

Múlt pénteken M. megünnepelte az évfordulót. Már azét, amikor összeismerkedett P.-vel. Újabban mondjuk inkább csak tornak hívta magában.
M. egy évben két évfordulót ünnepelt. A másik egy őszi alkalom volt novemberben. Mindkettő örömtelinek nevezhető.
Ilyenkor mindig vett egy üveg jobb pezsgőt és elkészítette P. kedvenc ételét is: mákos tésztát sok porcukorral és mézzel. P. hidegen is szereti – így képes megenni gyakorlatilag minden egyes nap a mákos tésztát és ipari mennyiségben. Ez is közös volt bennük: sok ételt hajlandók voltak megenni hidegen is. Mondjuk M. sokkal többet, gyakorlatilag bármit a sült húson és a töltött káposztán kívül.
Persze magának is csinált kedvenc ételt, de azért mégis a pezsgőt szerette az egészben a legjobban, azt is levendulasziruppal és egy szál levendulavirággal. És persze az emlékezést.
Aztán elkészítette az egyik kedvenc koktéljukat is: a caiprinhát. Ez szerencsére igen jól illett a májusi meleghez is. Ebből P. igen nagy mennyiséget volt képes mindig meginni. Ezt persze csak M. gondolta, mert mindig dupla adagot kevert egyből neki.
Különben P. egyáltalán nem nevezhető iszákosnak vagy valami ilyesmi. Szívesen megissza a whisky-t és a jobb söröket is, de mindig mértékkel. Meg azokat a koktélokat természetesen, amelyeket M. kever. Igazság szerint P. egyáltalán nem válogatós, ha M. kreálmányairól van szó, legyen az étel vagy ital.
Egyikük sem borrajongó, ez persze nem tartotta őket vissza attól nagy néha, hogy kiüljenek a havas teraszra jól felöltözve és takarókba burkolózva és megigyanak egy pohár jó francia vörösbort. M. mindig szeretett volna igazi beaujolais-t kóstolni...
M, az egésztől nyilván nagyon szomorú lett és azon gondolkodott, vajon P. mit csinál ezeken a napokon. Már ha egyáltalán eszébe jut. Bár az is igaz, imsrte P.-t eléggé ahhoz, hogy ne kételkedjen, mi minden jut az eszébe...

Cserebere

2011-05-13T21:11:00.001+02:00

Na, ha már itt végre használható a Blogger, akkor közzé teszem én is ezt a remek ötletet. ~~Olyan remek, hogy kicsit sajnálom, hogy nem nekem jutott eszembe.~~
Szóval Pepi indított egy blogot, ahol összejöhetnek a növényeket cserélni szándékozó emeberk. Mondjuk egyelőre még csak kívánságlistákat olvastam, de be fog ez indulni.

11.

2011-05-01T10:00:00.001+02:00

M. tegnap este beengedte az esőszagot a hálószobába, míg elment fürdeni. Levendulaillatba burkolózott. Szerette a levendulát minden formában: virág, illatszer, sütemény. De szekrénybe sosem rakta volna. Sehogy nem volt hajlandó legitimizálni a molyok létét.
Közben azon gondolkodott, hogy mióta P. elment, azóta gyakorlatilag automatizmus az élete, mint a járás. Egyik láb a másik után. Egyik nap a másik után. És nélküle száll az idő...

„Ami, ha belegondolunk, nem is olyan egyszerű. Nézzük csak azokat a baleseti sérülteket vagy agyvérzéses betegeket, aiknek újra kell tanulniuk járni, nem megy az olyan könnyen. Szóval akármennyire is úgy tűnik, nem kis energia csak úgy menni.
Májusi eső aranyat ér, de most elég lett volna az esti is. Mostanában, ahogy elhatározom, hogy elmegyek másnap sétálni a környéken, tutira esik az eső. Ezért is kéne egy kutya, hogy kelljen menni sétálni. Kérdés, egy ilyen időhöz az is mit szólna.
A kerti teendők újabban nem merítik ki az energiáimat, bár a húsvét előtti kétnapos maratoni ültetéstől és a kert rendebetételétől azért sikerült alaposan elfáradnom. Meg is mondtam mindenkinek, hogy nem merjen hétfőn a locsolással zaklatni.
Jövőre viszont egészen biztosan lesz magaságyás a kertben. Még rá kell beszélnem valakit, hogy segítsen megcsinálni, egyedül azt talán nem kéne. Bár szerintem szépen komótosan simán menne. Ősszel nekikezdek, tavaszra kész. A keretet is össze tudom ütni, nem lehet az olyan nagy cucc. Az ásást kicsit utálom, főleg ebben a kertben, sóder van szinte mindenütt. Ezért sem lehet csak úgy ültetgetni itt nyakra-főre. Meglátom, hogy megy és attól függően lesz majd két vagy három nagyjából 5-6 m hosszú ágyás.”

Sünprojekt

2011-04-11T18:49:00.002+02:00

Tegnap felhív a szomszédunk, hogy értünk-e a sünikhez. Mer mért, mi van a sünnel? Azt mondja, nem megy arrébb. Mondjuk neki, él? Igen, merthogy iszik egy vizes tálból, de arrébb nem megy.
Na, erre átmentem megvizsgálni a sünit. Odamentem hozzá, rajta a vizes tálon, valóban nem megy arrébb. Kivettem alóla a vizes tálat, akkor látszott, hogy valami baj van a bal hátsó lábával, de igazából, mintha az egész hátsó részével gond lenne. A bal hátsót konkrétan húzza. Kesztyű a vizsgálathoz. Gömbölyödik, a bal hátsó lábát nem tudja behúzni, petyhüdten lóg. De törés nincs benne. Gondolkodunk, hogy akkor most mit tegyünk. Állatorvos? Ja, persze, vasárnap késő délután. Meg bocs, de annyi pénzünk nincs...
Állatmentő? Ugyan kérem! Nehogymár azt higgyük, itt működik valami hasonló is. Jaja, lehet nézegetni az Animal Planetet meg a Discovery-t meg tévedni, hogy az ilyesmi esetleg egyetemes. Nem, nem várjuk azt a felszereltséget, szervezettséget. De talán az elhivatottságot igen.
Volna nálunk is. Elvileg. Szervezet van. Irodájuk van. Pályázaton nyertek erre a tevékenységre ugye nem kis összegeket.
Kijönni nem hajlandók. Elvégre a sün védett állat, hasznos is. De egy állatmentő szolgálatot ez nem érdekel. Mire nézzük a napot? Semmire. Naivak vagyunk. Hát ez van.
Jó, akkor adjunk neki enni. De mit? Mondom, macskakaját, nem vega a sün, a salátát nem szereti. Meg vizet, azt mindenképp.
Egy farakás tövébe tettük, mellé vizet, macskakaját, kapott elég ijesztő színű lila pulóvert vacoknak. A kajára rámászott, úgy aludt. Ez kicsit gyanús volt, szerintem rendes süni ilyet nem tesz. De hát a sün szívós állat...

Sünprojekt – második felvonás

Na, jó, a süni így nem maradhat. Rendes vacok, odú, lakás nélkül. Tehát házat készítettünk neki.

Mire a ház elkészült, a süni kilehelte a lelkét. Így meg tudtam vizsgálni kissé jobban, külsérelmi nyom nem volt rajta. Viszont volt kullancsa. El tudom képzelni, hogy valami Lyme-kóros fertőzött dögöt szedett szegény össze vagy valami egyéb fertőzést. Vagy valami mérgezőt evett, nem tudni. A lába miatt valami idegrendszeri problémára gyanakszom.
A projekt sajnos nem volt egy nagy siker, jó mondjuk 50%-ban igen. Van sünház. Hátha beleköltözik egy másik.

10.

2011-03-31T11:56:00.001+02:00

M. igen elégedett volt magával. Ugyanis megtervezte a jövőjét. És azért is, mert így 70+ évesen is van kedve jövőt tervezni a történtek ellenére.

„Van nem egy barátnőm, aki már csak a halált várja, pedig még unokáik is vannak, család, férj meg minden, aztán mégis csak vekengenek mindenen. Nem tudom, mit szólnának, ha úgy lennének egyedül, ahogy én.”

Először is elhatározta, hogy amikor letelik a hivatalos idő, holttá nyilváníttatja P.-t. Ezzel P. fia is egyetértett, ő is nagyon haragudott az apjára az eltűnése miatt. És (az egyszerűség kedvéért) kisP azt akarta, hogy ezen igen szomorú és végleges aktus után – amellyel kizárják az apját az életükből és meggyászolják – lemond a ház ráeső részéről M. javára. Mamikát ugyanis kisP első pillantásra megszerette, amikor P. bemutatta neki.

„Alapvetően rendes gyerek ez a kisP. Bár az is igaz, hogy van az életében olyan ügy, amelyet élő ember fel nem foghat. Van ugyanis egy rettentő némber asszonya. P. ezért mindig csak »az én bolond fiamnak« hívta a háta mögött. Sosem értette, hogy tud egy ilyen nő mellett megmaradni főleg, hogy van más lehetősége.
KisP egyébként azért is akar lemondani erről az örökségéről, hogy még véletlenül se kerüljön a szörnyeteg és családja kezébe semmi, ami az apjáé és az anyjáé volt – most meg az enyém lesz. Szóval azért neki is van egy véleménye a kedves feleségéről, ezért sem lehet érteni, mi folyik ott. De nyilván ilyenekbe nem lehet beleszólni. Meg kisP nem is az az ember, aki csak úgy ripsz-ropsz! elfogadja más véleményét. Emészti a dolgokat évekig, aztán még mindig nem biztos, hogy dönt, és aztán lép is.
P. mindig nagyon szomorú lett, amikor kisP telefonált neki. Ugyanis ezt általában titokban, bevásárlás közben tette. Merthogy kisP egyedül jár bevásárolni, a rém még ennyit sem hajlandó megtenni. Biztos nem fér bele két cigi elszívása meg a pálinkázás/borozás közé. De neki a főzés, takarítás és egyéb dolgok sem férnek bele, a munka meg aztán főleg nem. De nem is ez a lényeg.
A lényeg az, hogy vállakozást indítok. Méghozzá olyat, amelyet bárhonnan lehet igazgatni. Ugyanis, ha a hivatalos ügyek lebonyolódnak, megvárom, míg az üzlet már stabilan működik, eladom a házat és kiköltözöm Ausztráliába, esetleg Új-Zélandra. Lesz szép kertem rózsákkal és egzotikus növényekkel – ott nyilván nem egzotikusak. A nappaliban zongora. Kinti kemence és tűzrakóhely, ilyesmi. És a vállalkozást meg kiterjesztem az új lakóhelyemre is.
Mondjuk, a fiam a terveim hallatán konkrétan megzakkant, de nem érdekel. Legyen neki saját élete. Én meg élem a sajátom, ahogy tudom, meg ahogy szeretném.
Tudom, hogy rettentően fog fájni a végleges megoldás, de mit tehetnék? Viszont addig még van több mint 3 év, történhet még bármi...
Viszont az üzletet feltétlenül megcsinálom, azt ez az egész nem befolyásolja. Elvégre egyelőre pár apró egészségügyi problémától eltekintve egészen jól bírom magam. Semmi olyan, amit ne lehetne kordában tartani. Meg vágyom is valami újra, valami értelmes tevékenységre, az építkezésre. Valahogy élni kell. Egyáltalán élni kell.”

9.

2011-03-28T12:14:00.001+02:00

M. kint ült a teraszon, jó kis napsütés volt. Először rejtvényt fejtett, de miután nagy nehezen kitalálta a „Carmen szerzője” kérdésre a rejtvény készítője szerinti helyes választ, miszerint Maurice Ravel, kidobta a szemétbe az újságot.
Ezután elővette a nagy zsák ajándékba kapott diót és azt törögette. Igazság szerint legszívesebben csak üdögélt volna mozdulatlanul, mert meghúzta a hátát tegnap, estére már az egész jobb oldala fájt, aztán elöl is a bordái között, lélegzetvételre is, úgyhogy inkább elfoglalta magát valamivel, csak úgy üldögélni nem nagyon bírt.

„Kár, hogy állandóan kell ez a levegővétel, basszus, tényleg nagyon fáj. Valami bordaközi izom lehet.”

Közben morfondírozott. Éppenséggel a barátságról. Mióta P. eltűnt, azóta hadilábon áll az emberi kapcsolatok mibenlétével. Főleg mert úgy érezte, a barátai mintha nem nagyon érdeklődnének iránta mostanában. Hétszámra nem kérdezik meg tőle, hogy van. Pedig beszélnek, találkoznak, nevetnek, együtt vannak, de ez a kérdés nem hangzik el... Legalábbis M.-ra vonatkozóan.

„Mert az okés, hogy egy szerelem munka is. Ahogy egyébként az összes emberi kapcsolat, amelyben részt veszünk, nem maguktól működnek. Amit ugye sokan elfelejtenek vagy nem is akarnak róla tudni.
Bár ettől a munkától P. megfosztott, mélyre zártam az érzést, igaz, azért a virtuális szoba virtuális kulcsa a kezem ügyében van, nem vagyok én Kékszakáll, hogy rejtegessem, nyithatónak kell lennie az ilyesminek. Hope never dies until it kills you.
Szóval nem tudom, mennyire kell megújulni egy barátságban, ahogy a szerelmi kapcsolatokról ezt sokan állítják. Mármint hogy meg kell újulni. Vagy például ki tud-e fáradni egy barátság? Nem érzem én ezt, de hátha más igen. És ha így van, mik a jelek vagy a tünetek?
Vagy azon is gondolkodtam már, hogy nekem túl nagyok az igényeim. Pedig soha nem méricskélek, mármint hogy mit kapok és mit adok. Sőt adni jobb. Bár biztos vannak olyan cinikus népek, akik azt gondolják, adni azért szeretnek jobban az emberek, mert akkor azt az érzést kapják, hogy szükség van rájuk. Azzal együtt tényleg nem rossz az. A cinizmus sem.
És szerintem ezt azért nem lehet túlzott igénynek felfogni, hogy néha jólesne, ha tőlem is megkérdeznék, hogy vagyok... Van-e esetleg valamire szükségem. Például arra, hogy mondják meg, nekik mire van szükségük. Azért kitalálni mindig mindent nem lehet.”

Gardenexpo – beszámoló

2011-03-21T11:00:00.000+01:00

Már az örvendetes, hogy lehet erről a az expóról beszámolót írni. Mert a Konyhakiállításról sajnos nem lehetett.
A Dekor és Mentha blog jóvoltából kaptam a jegyeket, illetve sorsoláson nyertem. Még egyszer köszönöm nekik, valóban jó szórakozás volt.
Igazság szerint azt kaptam, amit vártam. Rengeteg ötletet, a megvalósításukhoz eszközöket és eltehető címeket, szemet gyönyörködtető látványt.
Amit mondjuk nem vártam annyira, az az emberek fegyelmezetlensége volt, ha finoman akarok fogalmazni. Ha nem, akkor az általánosan tapasztalható elképesztő bunkóságot. Több száz ember sorban áll, mert annyi látogatót engednek be, ahányan kényelmesen tudnak nézelődni és vásárolni, de nyilván vannak olyanok, akiknek ez derogál és előre vonulnak. Nem párról van szó, hanem legalább 60-70 emberről. És rohadtul nem zavartatják magukat. Főleg az idősödő asszonyok. Egyébként ezen a hétvégén tényleg mintha az a különleges telihold megzavarta volna a 60+ nénik fejét. Szombaton csak kettő ilyen néni akart felöklelni a kocsijával, ha nem figyelek, összetörik az autómat. Az orchideakiállítás és -vásár területén a mexikói standnál konkrétan félre akart lökdösni egy szintén ilyen korú asszony, merthogy ő már vásárolna. És rikácsol, semmi finom polgári úriasszonyi, a méltóságot már nem is említeném. Mondtuk neki anyukámmal, hogy nyugodjon meg, mert itt üti meg a guta. És mi is vásárolunk, úgyhogy legyen kedves kivárni a sorát.

Itt vettem egy picike jázmint, úgyis mint vásárfiát. Nem szabad ugyanis nekem pénzzel feltankolva (nem mintha elárasztana) ilyen helyekre elvonulni. Ugyanis ha virágot, növényt vagy kerti eszközöket látok, nem ismerek mértéket. Egyébként végre találtam olyan gyártót, aki gondol a kisebb kezű népségre is metszőolló fronton. Jó, nyilván, ha nagyon ráfekszem a keresésre, már biztosan találtam volna, de itt a lehetőség jött elém.
Van náluk elég sok akkumlátoros fűnyíró is, egy olyanra vágyom, hogy ne kelljen a zsinórral küzdeni. A fűnyíró robotról már nem is beszélnék, mert az már tényleg sok, (ha már, akkor egy hasonlóan működő porszívót vennék) szerinem nálunk nem is lenne használható a lejtőkön. Meg egyébként is, szívesen tologatom a fűnyírót.
Egy dolgot hiányoltam csak, a növénymagokat, azt gyakorlatilag csak egy standon találtam, de pont olyanokat, amelyekre nem volt szükségem. Pedig erre készültem, hogy jól bevásárolok mindenféle különleges magot.

Jasminum polyanthum

És miután már megint elfelejtettem feltölteni a fényképezőgép akkuit indulás előtt, tartalékoltam a kattintgatást az orchideákra. Szóval innentől kezdve csak orchideák. Az sem túl sok az említett ok miatt.

Személyes kedvenc.

Marczika-stand. Ennyit sikerült, mert nagy volt tolongás. Szerncsére kb. 5 percnyi távolságra lakom tőlük, majd elmegyek a kertészetükbe.

Az a baj ezekkel az orchideákkal is, hogyha egyszer elkezdi az ember, nincs megállás. Szerencsére ilyen téren elég konstruktív a család, most például télikert tervezés folyik az élmények hatására, igaz, egyelőre csak virtuálisan.

8.

2011-01-09T13:21:00.001+01:00

Mamika az ebédlőben üldögélt az egyik jeges hideget hozó vasárnapon. Még a reggeli tejes kávéját iszogatta, amikor az elektromos vezetékre egy furcsa mozgású madár szállt le.

„Na, vajon melyik fiókba tettem a messzelátót?
Micsoda??? Egy papagáj! Na, szegény szerencsétlen! Nem neki való ez a −15 °C, az biztos.”

Próbálta kinyomozni a helyi újság szerint nemrég alakult állatmentők vagy -rendőrök telefonszámát, de nem járt sikerrel. Még a polgárőrséget is felhívta.

„Tuti felébresztettem a pasit. De nem olyan nagy baj, elvégre már fél 10 van. Mindenesetre nem fogta, hogy nem az én madaram nem hajlandó lejönni a drótról, hanem csak úgy odaszállt egy tök ismeretlen darab, és nem szeretnék azzal a tudattal élni, hogy miattam fordult le tömbre fagyva onnan.”

Még a szomszédoknak is áttelefonált, hogy nem véletlenül esetleg valamelyik gyerek veszítette el a madarát. De nem.

„Na jó, szórok ki neki napraforgómagot, hátha lejön onnan. Igazából nem is lenne rossz egy papagáj... Azt mondják, okosak nagyon. És ez egészen biztosan nem hullámos – annál nagyobb –, hanem mintha nimfa lenne, de olyat még nem láttam zöldben. Viszont van ilyen narancssárgás folt a szeme alatt.
Vicces lenne egy szép kis kalitkában, lenne mellette ilyen ülőfája (vagy hogy hívják azt a rudat), bár a piszkolást nem díjaznám.
Mindenesetre elgondolkodtató, hogy mostanában állandóan valami állatot szeretnék. Hol kutyát, hol papagájt. Na jó, a papagájban egyáltalán nem lennék biztos. Például erőfeszítést nem tennék, hogy legyen. Így, hogy befogadnám, egész más.”

A dilemma megoldódott, mert hiába szórta ki neki a magot, a papagáj nagy boldogan elszállt. Mamika csak remélni tudta, hogy hazaszállt, és jó helyen van.

Zúzmara

2011-01-04T22:10:00.000+01:00

Míg sült a csicsóka a sütőben, gondoltam, jól átfázom, hogy még jobban essen az étel. Ritkán látok ilyen zúzmarát. Az egész kert tiszta jégkirálynős, a több napja tartó sűrű köd megtette a hatását a hideggel együtt.

A tuják szinte ki sem látszanak.

Boldog új évet

2011-01-03T15:15:00.001+01:00

BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK!

A kép most karácsonykor készült a már kibújt hóvirágokról.

Hónapok óta nem csináltam semmit itt a blogon, igaz, nagyon a kertben sem, hacsak a madarak etetését nem annak számítjuk. Meg a hólapátolást.

Mindenképpen szeretném köszönteni a legújabb olvasómat, aki a tizedik is egyben, és valami gyönyörűséges és elegáns kutyája van.

Mostanában már el kell kezdenem megtervezni a kertet hátul, mi legyen, illetve mi lehet. Mi fér el és mennyi. Plusz ki kell majd alakítani az ágyásokat, termőföldet hozatni stb.

Angyalkázásra kaptam okramagot, az már biztosan lesz, ha másképp nem, kaspóban. A kölcsönkertbe még egyszer nem viszem át a csigákat hízlalni, az tuti.

Mángoldot, paradicsomot, cukkinit is szeretnék feltétlenül. Meg paprikákat, mindenfélét. No meg padlizsánt, abból is kereket meg hosszúkásat is.

A kerítés mentén meg bogyós gyümölcsöket tervezek.

Ez így mind nagyon szép, aztán majd meglátom, mit tudok belőle megvalósítani.

A nagy vadász

2010-09-11T15:49:00.000+02:00

Ha továbbra is ilyen hülye lesz az időjárás, akkor nem fog beérni a füge, pedig tele van a fa. Pedig voltak terveim, nem is egy a felhasználást illetően.
Ma annyi időre mentem ki a teraszra, míg lefényképeztem a sütit – éppen nem esett abban az 5 percben.
Aztán fűszereket vágtam a csirkéhez és tök rosszul lettem, mert a zsályán már nálunk is poloskanövendékek garázdálkodnak. Tuti rendetlenéktől kaptuk ezeket is.
Viszont egy másik állatnak nagyon megörültem. Reszkessetek poloskák és miegyebek!

Azt gondolom, hogy a nyáron megtalált példány nőtt ekkorára. De azért elgondolkodtató, hogy a kiskertben talált ennyi kaját??? Akkor csak 1,5 cm volt nagyjából.

7.

2010-09-04T08:20:00.002+02:00

Mamikával elég sok dolog történt az elmúlt napokban. Például átélte élete első földrengését.

„És akkor még csak nem is jutott el az agyamig, hogy földrengés. Azt hittem, a szél behúzta az ablakot. Ugyan félálomban kicsit furcsállottam, hogy az ablak miatt remegne az ágy, de aludtam tovább. Aztán reggel – amikor olvastam a híreket – kellett megtudnom, hogy a föld rengett. Fura érzés volt, mintha valaki megrántotta volna alattam az ágyat...”

Aztán egyik este volt egy furcsa telefonja, nem szóltak bele, de meggyőződése volt valamiért, hogy P. volt a vonal túlsó végén. Viszont érdekes módon nem felzaklatta a dolog. Ellenben két napig nagyon-nagyon szomorú volt. Ezért aztán megnézett egy végletesen nyálas romantikus filmet Letters to Juliet címmel. Nem lett tőle jobban, sőt. Még fel is bosszankodott.

„Ez a főszereplő leány, úgy tűnik, kizárólag levelezős filmekben játszik mostanság... Bár az a múltkori nagyságrendekkel jobb volt, mint ez. Hogy ilyen szarokra miért kell energiát és pénzt pazarolni! Sosem fogom megérteni.”

Azon is gondolkodott, hogy valami mozgalmat kéne indítani a határozott névelőkért. Mert mostanában mintha tudatosan irtanák a beszélt és az írott nyelvből is. A könyv miatt, amelyet éppen most olvasott, szívesen elbeszélgetett volna a szerkesztővel meg a korrektorral ezen szempontok mentén is, de lehetőleg egy szívlapáttal a kezében.
Tegnap meg írt egy bejegyzést a blogjába, ami elég nagy vitát váltott ki, de ahogy elnézte, ez a téma mindenhol ugyanerre a sorsra jutott. Azt is egészen elképedve figyelte, hogy a három ostobácska kislány történetétől csak egy ugrás kell egyeseknek, hogy a székház ostromáról meg adott politikusok üzleti ügyeiről kezdjenek el marhaságokat összehordani.

„Nem is értem az embereket. Sokak szerint kamaszkorban lopni gyakorlatilag kötelező, mert az muris és különben is kell a gyerekeknek az izgalom.
Aztán most itt van ez az új rendelet vagy törvénymódosítás vagy hogy hívják – most a létrehozásának a mögöttes szándékait hagyjuk is. Meg itt van ez a három buta csitri. Nem sok jó sült ki a találkozásukból, na.
Meg lehet kövezni, de szerintem nem az egészséges személyiségfejlődés kötelező eleme a kamaszkori lopás. Lopni és megúszni nem hősies, hanem szánalmas. És ne hagyjuk ki: lopni erkölcstelen.
Meg azért abba sem árt belegondolni, hogy a legtöbb boltban a legtöbb eladó gyakorlatilag minimálbérért dolgozik, és a hiányt simán levonják tőlük. Nyilván nem fognak gondolkodni sokat, hogy enyje-bejnyézzenek vagy rendőrt hívjanak, ha elkapnak pár szórakozni vagy a társaknak bizonyítani vágyó kamaszt.
Bár az is igaz, hogy azért nem kéne dutyiba zárni rögvest a hülyegyerekeket. Megszégyenülés, szabálysértési bírság kiszabása, a szülők részéről a bizalom megvonása oké, de priuszt nem kell nekik kreálni.”

6.

2010-08-30T18:14:00.006+02:00

Mamika ma kifejezetten agresszív hangulatban ébredt, már amennyire egyáltalán agresszív tud lenni. Délelőtt csak téblábolt ide-oda, nem tudott magával mit kezdeni.
Aztán elhatározta, hogy megejti a fűnyírást, úgyis aktuális a héten és esőt is mondanak holnaptól, szóval nekiáll.
Kicsit reménykedett benne, hogy előkerül a szomszédban lakó állítólag ideggyenge nőszemély (a hírek szerint már öngyi is volt), aki folyton káromkodik, ha valaki füvet nyír, esetleg egyebet csinál, mondjuk, él.
Direkt készült az összecsapásra, ki akarta engedni a gőzt, és nem volt benne biztos, hogy a fűnyírás elég lesz erre önmagában. Azt tervezte megmondani a buggyantnak, hogy esetleg ő is nagyobb rendet tarthatna a kertjében, mert a legtöbbször elhagyott kaszálóra emlékeztet. Talán, ha rendszeresen nyírná ő is a füvet, nem kéne azon vekengenie, hogy a csigák felmásznak a házuk falára és az milyen gusztustalan.

„Ha a fal tövében háborítatlanul burjánzik a növényzet, mégis mit vár? Mert jó, csiga van mindenütt, másznak azok akárhova, bár nálunk még a ház falán sosem voltak.
Nem is értem ezt a nőt, képes órákat nyomdafestéket nem tűrően káromkodni, pedig van egy kicsike gyereke, olyan egyéves lehet, mondjuk én még nem láttam a babát, csak hallottam, ahogy elég sokszor panaszosan nyöszörög és sírdogál.
A múltkor hallottam, hogy pofátlanul azt károgta egyik délután – megjegyzem, kb. 40 fok volt árnyékban és olyan 7 óra múlhatott –, hogy a nyugdíjas ráér, miért nem napközben vágom a füvet. Ott toporzékolt a kerítésnél, hogy nem tud aludni a gyereke. Akkor csak visszafogottan szóltam vissza neki, mondván, hogy ugye nem gondolja, hogy ilyen melegben délben fogok füvet nyírni, és egyébként se ossza be az időmet. Erre elkullogott.
Azóta viszont másoktól is hallottam, hogy minden megmozdulásra, ami egy kis zajjal jár, azonnal káromkodásba kezd. Az egyik szomszéd be is vitte a kisfiát a házba, ne ezt hallgassa az a szegény kölyök.
Na, mindegy, ez az egész nem is lényeges, inkább az érdekelne, miért vagyok ma ilyen puffogós.
Jó, az oké, hogy füvet kell nyírni. Ami önmagában persze nem lenne baj, szeretek a kertben tevékenykedni. De vannak a kertnek olyan részei, ahol nem lehet elegánsan nyírni a füvet. Lejtős kicsit, a bokrok ágai lehajlanak. Totál hülyén érzem magam mindig, ahogy próbálom az egyik kezemmel a fűnyírót irányítani – nyilván nem megy – a másikkal valahogy felfogni az ágakat, hogy alattuk is levágjam a füvet. Sajnos harmadik kezem nincs, hogy a zsinórt is vezessem, szóval egy életveszély. És hát nem mindig érem el vagy az egyiket vagy a másikat. Ilyenkor azért örülök, hogy nincs tanú a láthatáron. Nem kell látnia senkinek, ahogy bénázom. Ilyenkor azért eszembe jut, hogy ha P. még él valahol, akkor én szívesen agyoncsapnám, ez is miatta van. Hiába mondtam neki, hogy akkumlátoros fűnyírót vegyen, kerüljön is marha sokba. Nem volt hajlandó. Szerinte az férfiatlan. Mi van???
Szerencsére a kert nagyobb része olyan, ahol csak finoman, decensen és lazán tologatni kell azt a hülye gépet.”

A másik lamentálnivalója a nadrágszáráról szólt.

„Nem tudom, valami baj lehet a bal lábammal. Vagy a járásommal, mármint ahogy a bal lábammal lépek. Egyszerűen nem értem, hogy a teljesen egyformán felhajtott gatyaszár hogy tud lecsúszni a bal lábamon. És nemcsak úgy lecsúszik vagy lehajtódik, hanem alattomosan egyre lejjebb mászik, egyre kisebb lesz a hajtás, hiába duplán van. Az meg aztán tényleg a rejtélyek rejtélye, hogy tudja ezt megcsinálni akkor is, ha biztosítótűvel rögzítem?!”

Kesergő

2010-08-29T22:14:00.000+02:00

Kicsit irigykedve nézegetem a többi blogon a kerti eredményekről szóló beszámolókat. Sajnos én nem tudok ilyesmivel szolgálni, csak eredménytelenséggel, illetve csak a pusztulás és a pazarlás képeit tudnám bemutatni, de azokhoz nincs kedvem. Meg nyilván másnak sem lenne.
Sajnos megint beigazolódott, hogy lakva ismerszik meg a másik. Ez most persze csak a kölcsönkertre vonatkozik. Amilyen nagy lelkesedés volt tavasszal és nyár elején É. szomszédunkban, akkora mostanában az én csalódásom.
Lehet, hogy nem illik ilyesmit a nyilvánosság elé tárni, de szerintem kifejezetten elkeserítő, amikor valaki olyan módon pazarol, ahogy ő teszi. Pusztán buta megrögzöttségből.
Van ugye az a nagy kertje, ahol az eddigi években bájos káosznak nevezhető állapotok voltak, de ebben az évben elszabadult a pokol. Nyilván az időjárás sem tett jót az ő elképzeléseinek, mármint ami a kertművelést illeti.
A másik blogon már keseregtem egy sort, hogy mennyire nem hajlandó semmilyen módszerrel a növényvédelemre. Se bio, se semmi. Mert az méreg. Szerinte.
Ha ezt tudom előre, hogy ennyire nem hajlandó semmire, akkor nyilván egy szál cuccot sem viszek át és nem ajánlom fel, hogy megveszem a magokat és palántákat gyártok.
Elképesztő volt, hogy a már termőre forduló ringlófája szabályosan csöpögött a tetvektől. És semmi megelőzés, semmi promt védekezés, csak pusztulni hagyás és sűrű kesergés. Meg azon vekengés, hogy nincs neki akkora nejlonja, amivel letakarná a fa alatt a „dolgokat”, amíg esetleg permetez valamivel. A fa alatti „dolog” konkrétan gyomerdő volt.
De én azt sem értem, hogy lehet a szedret otthagyni a bokron lerohadni. Vagy a málnát. Aztán közben azon nyekeregni, hogy milyen drága mindenütt a gyümölcs.
Az eddig gyönyörűen fejlődő és bőven termő mángoldot csigák zabálják – azok ellen sem hajlandó kiszórni az irtót – és rozsdás foltok jelentek meg a leveleken. Gondolom, valami gombás fertőzés az is. Alig lehet egy evésre való ép levelet összeszedni, pedig egy egész zacskónyi magot kiültettem.
Az is milyen már, hogy vannak olyan paradicsombokrok, amelyekről egyszerűen lepusztultak a levelek és szomorúan lógnak rajtuk a félig beérett paradicsomok, tovább nem képesek érni.
Persze lehet, hogy gyanakodnom kellett volna a hozzáállást illetően tavaly, amikor megkérdeztem, hogy miért nem szedi össze a mogyorót. Na most az újdonság volt neki, hogy a mogyoróbokor termést hoz – nem is akármilyet. Elvégre csak naponta 20-szor megy el mellette...

Szóval csak az itthon elültetett paradicsomok és paprikák vannak. De azok viszont nagyon szépen teremnek. Sokkal jobb lett volna persze, ha nem egy nagy kaspóba ültetem el az öt egyébként igen nyiszlett fekete paradicsom palántát, biztos több termést hozott volna, de ahhot képest, hogy semmit nem adtam volna azért, hogy azok a rémültesen kicsike és vékonyka palánták egyáltalán megmaradnak, szépen teremnek, miután vagy másfél méteresre nőttek. És azokon még a fitofóra sem pusztít, nem úgy a koktélparadicsomokon, amelyeket szintén csak azért ültettem el, hogy ne kelljen kidobni a palántákat, éppen nem tudtam elsózni senkinek. Pedig azokról már leszedtem legalább 3-4 kilónyi termést, és tessék, most beüt a krach. Sajnos meggyőződésem, hogy azért vannak ilyen kórokozók, mert körülöttünk nem törődnek a kertekkel. Márcsak azért is, mert ez a kaspó közelebb van a kölcsönkerthez... Jó, tudom, én sem vagyok teljesen normális, egy idő után végletesen gyanakvó lesz az ember.
De úgy tűnik, hogy sikerült megállítani a pusztítást, lepermeteztem őket pénteken. Azóta nincs olyan paradicsom rajta, amin a jellegzetes folt megjelent volna, és több levél sem betegedett meg.

Mindegy, ezért döntöttem úgy, hogy a ház mögött kialakítunk egy kis konyhakertet jövőre. És remélem, majd jövő ilyenkor már én is büszkélkedhetek az igazán saját terméssel.

5.

2010-08-29T21:07:00.002+02:00

Mamika azon gondolkodott, miközben az új bejegyzését írta a blogjába, hogy milyen vicces lenne, ha P. olvasná a blogot és nem tudná, hogy ő – Mamika írja, de aztán rájönne, honvágya lenne és hazajönne. Igazából nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy P. olvassa a blogot. Ezért aztán nem is volt hajlandó egy fél szót sem vesztegetni rá, tudta, hogy az ilyesmi bosszantja P.-t.

Számtalanszor elképzelte a jelenetet: P. egyszer csak betoppan (a kulcsát magával vitte, gyakorlati érzéke azért volt mindig is), ő persze rettenetesen meglepődik. Eztán próbálja leplezni az örömét. Ami Mamika őszinteségével enyhe nehézségekbe fog ütközni.

„Az ilyesmire, akárhogy is várja az ember vagy vágyik rá, egyszerűen nem lehet felkészülni. Jó, ha majd nem kell felmosni. Milyen kínos lenne már, hogy meglátom, azt’ elalélok.
Csak azt nem tudom eldönteni, hogy mennyi a duzzogásra szánható idő vagy meddig kell keménykedni és büntetéseknek alávetni. Az ilyen taktikázásokban sosem voltam jó. Meg egyébként is, mi a jó bánattal büntetném? Nem kap a sütiből?”

Mamika menthetetlenül romantikus volt, mióta az eszét tudta.

4.

2010-08-29T20:52:00.002+02:00

Papika a nappaliban gubbasztott, tévét nézett és rendkívüli módon sajnálta magát. Hogy egyedül van egy bérelt lakásban, amikor lehetne egészen másutt is.
Mindig is remekül értett ahhoz, hogy bizonytalanságban tartsa a környezetét, főleg azokat, akiket igazán szeretett. Már több mint két éve így élt egy vidéki kisvárosban és nem volt képes megszabadulni az illúziójától. Mármint hogy ő szabad. Tudta, hogy magának köszönheti az egész hülye helyzetet, de ahogy múlt az idő, egyre kevésbé volt bátorsága a feloldásához, mondjuk, Mamika teljes joggal lehetett rá pokolian dühös. Pedig egyszer elé kell állnia és bocsánatot kell kérnie.

„Mondjuk, jobb lenne minél előbb, elvégre lassan 77 leszek. Igazából tényleg nem vagyok komplett, de nem vagyok képes lemondani a szabadságomról, még akkor sem, ha tökéletesen tisztában vagyok annak illuzórikus voltával, semmi értelme az egésznek főleg, hogy marha szarul érzem magam.”

Amikor Mamika, azaz Sára elküldte tejfölért a paprikáshoz, olyan szinten felbosszantotta magát a tejföl hiányán – pedig előző nap, amikor bevásárolni voltak, direkt kérdezte, hogy minden van-e, nem kell-e venni még valamit. Mamika biztos volt benne, hogy nem. Szóval olyan szinten bosszantotta fel magát, hogy egyszerűen elsétált otthonról egy kukk nélkül. Egyébként nem tervezte, hogy meglép, csak így alakult. Papika életében elég sok dolog csak úgy alakul. Egyfelől ugyan szereti azt hinni, hogy mindenben képes dönteni, legfőképpen egyedül, másfelől viszont, amikor ugye megfontoltságra lenne szükség, kissé elhamarkodottan cselekszik, majd szereti azt gondolni, hogy így alakult.

„Elvégre egy közmegbecsülésnek örvendő, nagytudású tanárember nem lehet kifejezetten hülye, ugye. És nyilván, ami hülyeség, arról én nem tehetek, legalábbis közvetlenül.”

„Erre tessék. Pont akkor, amikor a legjobban tudtam volna még egy kicsit ~~aludni~~ színlelni az alvást a kanapén ebéd előtt. Nem, nem lehet soha nyugtom. Tejföl! Mintha anélkül nem lehetne megenni azt a nyavalyás csirkepörköltet. De Sára ilyenekben nem ismer tréfát, az ennivalónak mindig tökéletesnek kell lennie. A paprikás az nem pörkölt.
Hogy hiányzik, te jó ég! Főleg most, hogy rátaláltam a blogjára – ez így azért nem teljesen igaz, nem rátaláltam, hanem egy régi tanítványom segítségével konkrétan megkerestem –, amelyen mindenről fecseg (rólam nem, meg sem említ semmilyen szinten, nem is értem) az ételekről is, amiket készít, filmekről, könyvekről, a barátainkról, helyesírásról. A múltkor is volt egy kifejezetten vicces kirohanása a cukkíni miatt, mindenhol hosszú í-vel írják, pedig röviddel kell, az ilyenektől mindig falra mászik.
Meg ez is, hogy blogot ír! Sosem gondoltam volna, hogy ilyesmire adja a fejét. Mindig halálba lehetett idegesíteni a »gép előtti vakulással«. De most bezzeg napi szintem használja, és ahogy látom, kifejezetten ügyesen. Ráadásul ismerem annyira, hogy egészen biztosan egyedül ókumlál ki mindent, amire szüksége van, sosem volt az a segítséget kérő fajta. Meg hát az is igaz, hogy akitől segítséget tudna kérni ilyesmiben, azok mind az én tanítványaim voltak az egyetemen, gondolom, nem szívesen zargat senkit az én kompániámból, ahogy emlegetni szokta őket.
Az az igazság, hogy nagyon büszke vagyok rá. És közben meg irigykedem, hogy Sára képes nélkülem is jól érezni magát, ha nagyon őszinte akarok lenni, féltékeny vagyok marhára.
Gondolkodtam rajta, hogy kommentelek neki a blogon, de tartok tőle, nagyon hamar rájön a turpisságra. Haza kell mennem, nincs mese, de hogy oldjam meg?”

Hőség után

2010-07-19T11:21:00.000+02:00

Azt hiszem, ebben a posztban lesz szó mindenről, fecsegni és csapongani fogok, jó régen nem tudtam ide írni. A múlt héten ugyan időm lett volna, de egyszerűen nem volt kedvem a hőség miatt, nem is nagyon csináltam a házban sem szinte semmit, nem még kint a kertben. A locsoláson kívül nem voltam hajlandó semmire.
Először is azzal kezdeném, hogy hurrá és juhé, lesz saját konyhakertem jövőre. Bármilyen bájos, aranyos és rendes a szomszédunk, nem szeretek igazán közösködni és megalkudni olyanokban, hogy termesszek valamit.
A ház mögött fogjuk kialakítani, nagyon kicsike terület, de szerintem okos és átgondolt tervezéssel elég sokat lehet majd kihozni belőle. Miután hozattunk termőföldet, mert sajnos a telkünk talaja gyakorlatilag folyami hordalék, sóder. Valamelyik nap a Safruban láttam bőtermő oltott zöldségeket – mondjuk, éppen csak padlizsán és kígyóuborka volt, de jövő tavasszal biztosan lesz nagyobb választék – azok inkább felfelé nőnek és nem terebélyesednek, azokat fogom majd kipróbálni a saját nevelésű palánták mellett.

Meg nem mondom, hány méterszer hányas, sosem tudtam távolságot becsülni, de majd úgyis le kell mérni. Van öntözőrendszer, a képen az a zöld micsoda a vezérlője. Úgyis kell locsolni a füvet is, akkor majd a növényeim kapják a vizet. Talán anyukám sem érzi majd elvesztegetettnek azt a sok vizet, amit kilocsolnak a spricnik. A nyeszlett cseresznyefa kikerül majd onnan, az előző tulaj nem fordított figyelmet és energiát a fákra, sajnos beteges ez is meg elöl a szilvafa is, de azt apu még meg tudta menteni.
Egyébként, ha nem tudjuk eladni a házat nagyjából két éven belül, különben is nagy kertátalakítás lesz.

Egyelőre nagy kaspókban vannak a paprikáim és a paradicsomok, de ehhez képest rettentő jól fejlődnek.

A chili úgy néz ki, mintha Buddha keze kissé összekuszálódott volna. A pritamin, a kaliforniai paprika és a cseresznyepaprika is szépen fejlődik a fekete paradicsommal és a koktélparadicsomokkal együtt.

Kaliforniai paprika.

Pritamin.

Cseresznyepaprika.

A kiskertben újra virágzik a pompás ligetszépe a finom szirmaival. És van egy olyan kis lakó, amelynek nagyon megörültem, amikor felfedeztem. Egy bébi imádkozó sáska. Hátha megtelepül nálunk és elkap minden ártalmas jószágot.

Kb. 1,5 cm volt, amikor fényképeztem. Ami nem volt könnyű eset, ugyanis folyton elszökött a gép elől, elég sok olyan kép született, ahol csak a föld van.

A cincér nem idevalósi, Kiskunlacházán találkoztunk.

Születésnapomra meg kaptam egy Sundavillea piramist, ami tulajdonképpen Mandevilla, azaz brazil jázmin, Dél-Amerikában szerelemindának is nevezik.

A következő képeket meg azért rakom fel, mert szépek.

Azért vannak olyan növényeink, amelyek kifejezetten örülnek a döglesztő hőségnek. A leanderek ontják a virágokat. Ez a rózsaszín meg még vaníliaillatot is áraszt.

Az egyik sétányrózsának az elvirágzott kis izéin vicces gömbök nőnek. Egyet felvágtam, hogy mi van benne, vajon mag-e és majd arról lehet-e szaporítani, de igazából nem derült ki számomra semmi. Viszont voltunk Gyöngyösön bort venni egy borász ismerősünktől, ők foglalkoznak virágtermesztéssel is, és van két gyönyörű sétányrózsájuk, egy halvány rózsaszínen és egy majdnem fehéren virágzó, tuti megkérem őket, hogy hajtassanak nekem mindkettőből.

Itt azért még látszik, hogy az ágvégekről nagyjából 50 cm hosszan hiányoznak a levelek. A tavaszi 6 napos orkán egyszerűen levitte róla.

Ennek a tearózsának az illata vetekszik a damaszkusziéval.

Rózsa vs. rózsa szabóméh. Haláli ahogy tökéletesen szabályos köröket szab ki a méh a rózsa leveleiből. Szerencsére a növényt nem károsítja olyan mértékben, hogy védekezni kelljen.

Vaníliavirág. Ahhoz képest, hogy ez a neve, a rózsaszín leanderünk simán kenterbe veri illatozás terén.

Még nem sikerült megfejtenem, hogy ez milyen virág, anyuék vették közvetlenül azután, hogy ideköltöztünk és eldobták a címkéjét. A mostani tél kivételével gyakorlatilag a hó alatt is ugyanilyen élénk zölden marad meg.

Golgotavirág. Sajnos a termése nem ehető, mert ugyan szép kis sárga gömböket nevel, de üres a közepük.

Léggömbvirág, vagy hírharang. Van rózsaszín és fehér változat is, de azokról most nem készült kép.

Most akkor mi is van?

2010-06-24T13:02:00.002+02:00

Egyfelől az időjárással nem tudom, mi van, másfelől meg meg kell hasonulnom.
Az időjárás miatt napokig nem lehet csinálni semmit a kertben, egyébként is korlátozva vagyok a szomszédnál, mert nincs pofám csak úgy átcsászkálni, ahogy eddig, mióta unokahúgék itt vannak. Akikkel egyébként nincs semmi gond, de azért mégis.
Itthon is lenne dolog bőven, de a napokig tartó eső után legalább két napig nem tudok rámenni a kiskertre. Ugyanis az angol levendulám megbolondult és hatalmasra nőtt. Elnyomja a körülötte levő másik hármat. Így kitaláltam, hogy áttelepítem az összeset a francia kivételével a lépcső mellett levő kavicsos részre. Ahol az egyik tuja – de nem bírom őket egyébként se! – kipusztult. Nyilván nem az utolsó, hogy a helyére lehessen rakni a levendulákat.

A háttérben az egyik szomszédunk kertje látszódik, azaz az embermagasságú gyomok.

A füge szerencsére magához tért az elfagyás után. Annyira, hogy ha végre tényleg nyár lesz és meleg, akkor a második érésből rengeteg termés lesz.

A sárga koktélparadicsom is nagyon jól néz ki a chilivel és a bazsalikomjaimmal együtt. A fekete paradicsom majd most kezd virágozni, kíváncsi vagyok, milyen színű lesz a virágja, a szára a föld közelében lila.

Chili.

Sárga koktélparadicsom.

Bazsalikomok vegyesen.

Görög bazsalikom.

És akkor a meghasonlásról. Már megint egy francia – bájos, érzékeny és bátor. A Nouvelle Star legújabb győztese, Luce. Ez a lány 20 éves és így ad elő.

3.

2010-06-24T12:05:00.002+02:00

Mamika legnagyobb félelme az volt egész életében, hogy utoljára fog megtudni olyan dolgokat, melyekről neki kellene legelőször értesülnie, őt illetné meg az elsőség joga. Például mióta Papika eltűnt, attól félt a legjobban, hogy sosem vagy nagyon későn fog értesülni a bajokról. És akkor nem tud megfelelően viselkedni. Vagyis érezni.
„Mert az milyen kínos már, hogy ha például P. megbetegszik vagy ne adj’ isten meghal, nem tudok róla és csak élem a világomat ahelyett, hogy aggódnék vagy gyászolni tudnék. Persze tiszta hülyeség, hogy ez a legnagyobb gondom akkor, amikor nem tudok úgyse semmit.
Azzal együtt nagyon jó lenne, ha kiderülne végre valami, nemcsak a lelki ügyek miatt. Vannak itt azért praktikus cuccok is. Vegyük a ház fenntartását. Egyedül, P. nyugdíja nélkül nagyon nehéz ez. Álomház, ja! És a fiam sem tud segíteni a végtelenségig. Mert ugye amíg ő státuszilag eltűnt, addig nem jár özvegyi nyugdíj sem. Ez is, tessék. Mintha egy kapzsi, pénzéhes vénasszony lennék.”
Mindezen Mamika hajmosás közben morfondírozott – a haja vállig érő, hófehér és göndör. Ez volt az egyik olyan dolog rajta, amely Papikát teljesen levette a lábáról. Azt mondta róla mindig, hogy olyan, mint a skót felföldi vad és erős asszonyok. Pedig Mamika inkább finom jelenségnek számított akkor is, amikor éppen nem volt megelégedve például a súlyával. Viszont Papikának kétségtelenül voltak jó meglátásai, Mamika nem volt egy elveszett lélek sosem, erő volt benne mindig is. Meg Papika azt is mondta, hogy fegyújtaná érte Rómát. Néha meg azt, hogy törpe, mert Mamika alacsonynak számított inkább. De mindig is szeretett alacsony lenni, inkább mint magas nagy lapátkézzel meg negyvenes lábbal, azt nőietlennek tartotta.
„Ja, Rómát! Mit mondjak, kevesebbel is beérném, minthogy valaki Nérót játsszon, inkább lenne itt. Persze nyilván sokkal nehezebb a mindennapokban teljesíteni, mint hangzatos bókokat szórni. Azzal együtt mindig szerettem, amikor ilyeneket beszélt.
Csak ne lennék most is olyan dühös rá! Néha szinte megbénít a haragom, napokig nem vagyok képes csinálni semmit. Valamelyik nap is szinte kéjes örömmel figyeltem, ahogy a kedvenc rózsabokrát majdnem kifordította a földből az orkán. De aztán persze nem bírtam tovább, kimentem a kertbe és megtámogattam egy karóval. Ha hazajön, mit mondok?”

2.

2010-06-11T14:00:00.002+02:00

Mamika kint ült a teraszon, tejeskávét ivott és azt figyelte, hogy lepik el a rigók az eperfát – elkezdett érni rajta a gyümölcs. Nagyon meglepődött, mert két sárgarigó pár is érkezett.
„Eddig úgy tudtam, sárgarigók nincsenek lakott területen. Arról nem is beszélve, hogy P. szerint milyen jó pálinka készülhetne abból az eperből. Nem mintha ez most így aktuális probléma lenne. Egyedül egészen biztosan nem rázom le erről a dög nagy fáról a cuccot. A többi műveletről, ami a jó pálinkához vezetne, nem is beszélve.”
Majd jól megijedt, mert egy rigó nekirepült az ablaknak, nagyott puffant a szerencsétlen. Ott ült szegény madár és kapkodta a levegőt. Mamika vizet eresztett a kerti csapból egy műanyag dobozba és megpróbálta megitatni a madarat, de már nem lehetett rajta segíteni.
„Még sosem láttam elpusztulni madarat. Nem mintha más állatot láttam volna. Jobb is volt ez így eddig. Biztos összeesett a tüdeje szegénykének az ütődéstől, olyan furcsán felemás volt a mellénél. Vagy légmellet kapott, már ha van ilyesmi a madaraknál. Lehet, hogy inkább egy szívószállal lélegeztetni kellett volna? Nem nagyon értek ezekhez...”

Egy zacskóba rakta a teljesen elernyedt jószágot és levitte a szemétbe.

„Még jó, hogy ma viszik el a szemetet. Igazából nem is praktikus okok miatt örülök – nem fog belebüdösödni a tetem a kukába – hanem jobban fogom érezni magam, nincs az a tudat, hogy egy halott madár van a szemetesben, amelyen nem tudtam segíteni.”

P. azaz Papika. De pár hónapja már csak P.-ként hajlandó emlegetni. Ugyanis Papika két évvel ezelőtt egyszerűen eltűnt.

„Vajon hova a jó bánatba tud tűnni egy 76 éves ember? Amikor nincs semmi baja, mondjuk, például nem Alzheimeres, akik ugye folyton csak mennének.”
Az első idők kétségbeesését düh követte, de az állandó fájdalom ellenére Mamika úgy élte a mindennapjait, mintha Papika bármikor hazajöhetne, viszont közben azért mégiscsak berendezkedett az egyedüllétre.
Mindig volt két személyre ebéd és vacsora, az ágyat mindig áthúzta neki is. A tányért meg az evőeszközt nem rakta ki, az már maga lenne az elmebaj.
Az állandó két személyre főzés miatt tele volt a mélyhűtő egyszemélyes adagokkal. Melyeket vagy odaadott a szomszédnak, ha már nem fért be több, vagy megmelegítette magának. Ilyenkor mindig nagyon szomorú volt. Amikor Papika adagját ette. Az olyan végleges volt, mintha már tényleg nem létezne sehol.
„Mert, jó, oké, hogy az én jó Jánosom mellett egy dögunalom volt az élet, de azért amit P. művelt, az már több, mint jóleső izgalom, valljuk be.
János mindig kiszámítható volt és megbízható. P.-nél sem vettem észre semmi furcsát, ami előrevetíthette volna az eltűnést. Itt vagyok 72 évesen, egyfelől özvegyen, másfelől elhagyottan a második férjem által. Milyen kínos ez már?! Pedig azt hittem, P. kitart az én halálomig, és nem én leszek megint elhagyva. Mert azért egy meghalás se különb ebből a szempontból, illetve mégis, mert abban az esetben legalább tudhatjuk, hova távozott az illető.
Erre fogja magát és köddé válik. Mondhatnám, a klasszik eltűnés, elmegy valaki gyufáért és sosem tér vissza. Na most P. tejfölért ment a paprikáshoz a szomszéd boltba. Aztán huss. Ittmaradtam egy nagyobb adag tejföl nélküli csirkepaprikással.
Fél óra múlva elkezdtem keresni, átmentem a boltba – ebéd kihűlt –, de senki nem emlékezett arra, hogy ott járt volna. Aztán a környező utcákon is. Néhány helyre még be is csöngettem, hogy nem látták-e, páran konkrátan buggyantnak néztek. Mondjuk, nem csoda, ahogy kinéztem. Azért próbáltam először azokra a szomszédokra koncentrálni, akik valóban ismernek minket.
Egyszerűen nem tudom, hogy lehet eltűnni a föld színéről. Amikor ilyet láttam a tévében, sosem hittem el igazán ezeket a történeteket. Még szerencse, hogy a rendőrök olyan kedvesek voltak, amikor bejelentettem az eltűnést.”

Új dizájn és outcoming

2010-05-16T13:43:00.002+02:00

Kész vagyok ettől az időjárástól. Így bezárva a szobába variáltam kicsit.
Gondolom, tök egyértelmű, hogy átdizájnoltam a blogot (kár, hogy a fészbuk békávébusz kékjével nem lehet semmit sem kezdeni). Csak azért említem meg, mert az eddig megszokottól eltérően a linkek – növények beszerzési helyei, szerszámok, hasznos linkek, az olvasni ajánlott és a kertblogok – a lap alján találhatók, nem az oldalsávban. Elég régóta vágytam egy sokkal letisztultabb, egyszerűbb sablonra, mint az eddigi volt. Márcsak azért is, mert az előzővel kapcsolatban a színein kívül semmivel nem voltam elégedett.

És ami az outcomingot illeti, ki kell jelentenem, hogy belezúgtam egy franciába. Pedig nem állhatom őket. Igazából az összes délszaki népség férfipopulációjával kapcsolatban így érzek. Tudom, hogy ez így borzasztó ostobán hangzik, de miért pont én lennék mentes az előítéletektől és a végletes leegyszerűsítésektől, amikor bizonyos embertársaimat emlegetem.
Tényleg nagyon hülyén hangzik, amikor kijelentem, hogy nem bírom a franciákat, merthogy eddigi életem során szinte semmilyen kapcsolatban nem voltam eggyel sem. Biztos ez is olyan generációkon átívelő érzés, mint például a hajvágás utálata, rosszul vagyok attól is, amikor a fodrász matat a fejemen és vagdossa a hajam. Hát igen, voltak olyan felmenőim, akikkel nagyon ki lett szúrva a világháborúk között és után – anyai nagyanyám felvidéki volt. És olyan is, akit meglincseltek a származása miatt – apai nagyanyám apja pedig zsidó volt.
Na, de visszatérve a franciára, aki meghódított, aki ráadásul nem is magas és még szőkés is. Julien Dorénak hívják és 2007-ben megnyerte a Nouvelle Star című vetélkedőt, alias francia megasztár. Gyakorlatilag megölte a műsort, mert az utána következőket mindig vele hasonlítják össze és nyilván senki nem olyan, mint ő.
Nagyon ritkán lehet olyan előadót látni, aki ennyire képes kiadni magát érzelmileg a színpadon és ilyen elképesztő hatással van a hallgatóságára – érdemes majd az alant következő videókon (tobzódni fogok, szólok előre) megfigyelni a zsűriben ülők arckifejezését, különös tekintettel Marianne-éra.
Szóval tényleg nagyon ritka az, aki ilyen stílussal és stílusérzékkel rendelkezik, tényleg úgy érzi az ember, hogy bármire képes, bármit el tud énekelni úgy, hogy annak a dalnak más jelentése és jelentősége lesz, pedig az is nyilvánvaló, hogy nem a világ legnagyobb hangja. Az iróniával is remekül bánik, elegáns. Egészen elképesztően buggyant egy fickó. Celle barátosnémmal egy egész estét szenteltünk neki.

Közkívánatra: okra

2010-05-09T19:35:00.000+02:00

Hédi kérdezte, hogy néz ki a kikelt okra. Íme:

A tegnap nagy büszkén bejelentett háromból egyet éjjel megrágtak a csigák, így csak ez a két félve őrzött példány van.
Csigainvázió van az idén, tavaly ilyenkor nem volt ennyi ekkora méretű dög.
Ha lenne gusztusom, összeszedném, hat napig éheztetném őket, majd fűszeres vajjal – főzés után – megsütném. Igazából nagyon finom étel, annak idején elég sokat vettünk fagyasztottat és megsütöttük sóágyon, de az elkészítésére nem vállalkoznék.

Egy hosszabb beszámoló

2010-05-08T13:54:00.006+02:00

Nem egyszerű a blogger élete, ha kertészkedik is. Igaza van IL-nak, valóban folyton változik most a kert. Már többször nekikezdtem volna a posztoknak, de a képek mindig idejüket múlták, mire eljutottam volna az írkálásig. A délelőtti állapotok gyakorlatilag nem hasonlítottak a délutániakhoz, olyan burjánzás van minden téren.
Állandóan csak emlegetem a kölcsönkertet, de még sosem mutattam be. A múlt héten készítettem néhány képet, tehát csak valami közelítő elképzelése lesz minden olvasónak, azóta nyilván minden egy kicsit nagyobb és erősebb lett, márcsak azért is, mert jó kis eső volt a héten. És jó pár palánta is megtalálta a helyét a már többször emlegetett romantikus elrendezésben. Bár az én fogalmaim szerint ez inkább káosz, de sebaj.

Az itt még üres területeken tanyáznak a palánták már.

É. sajátkezűleg készített kis tava. A kicsike onokaöccse által állandóan abúzálva van, folyton teledobálja mindennel, ha meg nem, akkor beleugrálni készül.

Ja, egyébként úgy tűnik, szar került a palacsintába, mert kicsike onokaöccsék ide fognak költözni – É. szüleié volt nagyon régen a ház, de kettéosztották sógornőék ideköltözése miatt. És a másik házrészt akarják elfoglalni, miután idős sógornő otthonba került ápolás céljából.

Sajnos kicsike onokaöccs anyukája nagyon nem szimpi, apukához még nem volt szerencsém. Szóval a kölcsönkerti királynőségnek úgy tűnik, vége szakad. Kíváncsi leszek, É. meg tudja-e oldani a házirend kezdetektől való betartását. Miszerint lehetőleg az szedje le a cuccokat, aki ültette és gondozza, kicsi gyermek ne dúljon kedvére, a paradicsompalánta nem helyettesíti a focilabdát stb. Bár, mondjuk, én egy kétévest nem nagyon engednék ki egyedül a kertbe.

Retek. Nyoma sincs a bolháknak, Ágiék hagymakeveréses módszerével ültettünk magot.

Mángold.

Eper.

Apropó eper. Május 20-a után kezdődik a szedd magad Érden is. És ezt is megértem, hogy használja valaki az én fényképemet a honlapján. Fura, mert sosem gondoltam volna, hogy pont az én képeim tetszenek meg annyira valakinek, hogy kérés nélkül felpakolja magához. De sebaj, egészségére! Én biztos nem fogok ebből olyan hisztit csinálni, mint egyesek a gasztroblogger szférából. A recept nem az enyém.

Fekete ribizli.

Naspolya.

Ja, igen, ígértem Ágiéknak, hogy beszámolok az okra-projektről. Amikor fényképeztem, még nem volt látható jele egy darabnak sem, de mára már három (!) kis növényünk is van.

És ez most egy meglehetősen hosszú és képekkel teletűzdelt poszt lesz, merthogy az itthoni állapotokról is beszámolok.

Itthon még nem ültettem el az összes palántát – egy párat megtartottam. Nagy dézsában szeretném nevelni a megmaradt 4-4 koktélparadicsomot, jól fog kinézni a sok kis sárga és piros gömböcke – nagy dézsavásárlás beiktatva. Maradt chili is, annak már végleges helye van.

A fekete paradicsom palántái még erősödnek kicsit, aztán kiültetjük. Csupiéknak is tettem félre belőle.

Elvetettem a bazsalikomot. Szerettem volna csíkokban a lila és zöld változatot, de nyilván nem láttam a már kiszórt fekete magokat az egyik fajtából a fekete földön, így random vetés történt. Nem baj, így is jól fog kinézni.

Aztán rucolát is ültettem. Három nap múlva felemelte a földet a sok kis növény.

A füge mégis magához tért. De jellemzően a ház felőli oldala hajtott ki először. Kevés lesz az első termés.

A francia levendulán rengeteg virág nyílik majd. Nyílt volna azon még több, ha nem türelmetlenkedem és vágom meg március végén azzal a felkiáltással, hogy milyen ronda már az a sok elszáradt ágvég rajta.

És most áttérek a haszonnövényekről a többi „csak” szemet gyönyörködtetőre.

Mocsári hibiszkusz, állítólag mélybordó virágokat hoz majd. A kertész barátnőm ajándéka.

Vaníliavirág. Minden jöhet, aminek köze van a vaníliához.

Banán, szintén a kertész barátnőm ajándéka. A fényképezés óta már a második levelet hozza. Az a növény, amelyikből ez is származik, terem a barátnőm idős szomszédjánál. Olyan édes termést hoz, hogy tényleg összeragasztja az ember száját.

Murvafürt. Nagyon divatos növény lett mostanában. Majd szeretnék egy narancsos-pirosas színút is.

Zanót. Arról volt szó a címkéje szerint, hogy kizárólag karmazsinvörös virágokat fog hozni.

A japán juhar virágzott, majd kis repülő terméseket hozott. Kíváncsi vagyok, ki lehet-e hajtatni a magokat.

Petúniák. Csodásan néznek ki és csodás az illatuk is.

Anyu anyák napija: sétányrózsa. Jobb szerettem volna más színváltozatot, de nem volt választék az adott helyen.

És most a negatív mérleg. A tél pusztítása ugye egyfelől a füge ágvégeinek elfagyása. Aztán két rododendron, két japán azálea és egy japán babér is kifagyott. A rododendronok és az azáleák kaspóban voltak, nem takartuk őket, így történt a csúfság. Egyébként a rododendronok tavasszal egészen jól néztek ki, nem látszott rajtuk a baj, a levéltövekben és az ágvégeken is megjelentek az új hajtáskezdemények. Aztán ahogy beindult a vegetáció, kénytelen voltam tudomásul venni a szomorú tényt, mert pergamenszerűen kemények voltak a leveleik, a hajtáskezdemények elrozsdáltak. És ami ugyan nem fagykár, de a tél számlájára írható, a kefevirág is elpusztult.

A rózsákat megtámadta szerintem a varró darázs. Az új hajtásokba függőelegesen befúrták magukat a rohadék kis lárvák és ott élik világukat, a piszkukat kitologatván a felszínre. Kaptak permetet, de nem leszek türelmes, le fogom vágni ezeket a részeket.

Díj

2010-04-12T11:02:00.008+02:00

Nagyon izgi dolog történt tegnap. Nem, nem az.

Díjat kaptam, méghozzá kreatívat! Pedig ez a blog még nagyon fiatalka, plusz az én tudásom kertileg meg rendkívül csekély.

A díjjal járnak kötelezettségek is, méghozzá nem is olyan egyszerűen teljesíthetők. Legalábbis egy-két pont. A továbbadás nyilván megy, mint a karikacsapás.

Tehát a teendők abban az esetben, ha ilyen díjjal jutalmazzák az embert:

Meg kell köszönnöm a díjat.
A logót ki kell tennem a blogra.
Be kell linkelnem azt, akitől kaptam.
Írnom kell magamról hét dolgot.
Tovább kell adnom hét embernek.
Be kell linkelnem őket.
Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy értesüljenek a díjazásról.

Tehát először is köszönöm Áginak és Hédinek, hogy gondoltak rám.

A logó ugye fentebb látható.

A link is egyértelmű szerintem.

Most következik a kissé nehezebb rész, nem mintha végletesen introvertált lennék vagy szégyellős, de azért nem feltétlenül szeretek magamról beszélni. Viszont, ha jól értelmezem, a hét magamról írandó dolognak leginkább valami vallomásfélének kéne lennie. Nem lesz minden teljesen újdonság, a másik blogon is teljesítettem már hasonló feladatot.

Például nem viselek egy-két dologot: a butaságra, a rosszindulatra, a félműveltségre és a másokkal szembeni intoleranciára nincs amnesztia. És azt gondolom, hogy a toleranciának is vannak határai, nem kell virágoznia minden masírozó virágnak.

Aztán szeretek gyűjtögetni, vannak dolgok, amelyekre teljesen rá tudok kattanni, és nem múlik az érdeklődés.

Nagyon szeretem a szép írószereket, a szép tollakat és ceruzákat. Kifejezetten szeretek mártogatós tollal írni (szeretnék tudni jól írni, de ugye sajnos ez sem választás kérdése), selymes-simára megmunkált fa tollszár cserélhető tollhegyekkel.
És ott vannak a könyvek is. Bár mostanában nem nagyon volt lehetőségem a könyvgyűjtési szenvedélynek élni. Viszont utálom a könyvtári és a használt könyveket az antikváriumokból. Mindegyiknek van egy jellegzetes áporodott szaga. Ami nem patina, tehát semmi nemességet nem tudok hozzá társítani. Pedig egyébként szeretem a régi tárgyakat.

Nem szeretem a bort. Viszont szeretem a búzasört, a tequilát, a Chartreuse-t, a Drambuie-t, a Grand Marnier-t (a törzshelyünkön, ahova S.-val járunk, már kérdés nélkül hozzák a Hennessy-jével együtt), a száraz pezsgőt, a Nocinót, a jó pálinkát és néhány koktélt.

Nem ennék meg semmilyen fekete színű ételt, lásd szépiatintával festett rizottó vagy tészta.

Fagyimániás vagyok, ezért is fájlalom, hogy nincs igazi jó kis fagyigépem. Még.

Kukac- és hernyófóbiám van. Rendesen rámjön a fejviszketés a látványuktól. De attól is, ha csak szó van róluk. Például most.

Mindenről van véleményem, de azért annyira vagyok visszafogott, hogy kéretlenül nem vegzálok embereket, viszont ha kérdezik, nincs apelláta és kímélet, persze a józan keretek között. És nyilván nem jelenti azt, hogy azt gondolnám, enyém a bölcsek köve.

Akiknek pedig továbbadnám annak a jó érzését, hogy gondolnak rájuk: Hanczurnak, akinek a kreativitása nem megkérdőjelezhető. Cellének, aki a legjobb barátném és már túl régen nem írt a blogjába (így talán rákényszerül), és egyébként sem maradhat ki semmi ilyesmiből. InLandirnak, akinek már a blogja is áraszt valamiféle finom sztoicizmust és kedvességet. Hortus Carmelinek, akin szerintem tényleg van áldás. Marthának, akinek szeretem a barokkos ízlését. Napmátkának, akinek tudom, hogy nem lesz sajnos ideje a posztra, de szeretném, ha tudná, gondolok rá nap mint nap. És loriennek, akinek a blogjából is kitűnik, hogy milyen szenvedély és elkötelezettség lakozik benne a jóságok iránt.

Az elmaradt ibolyázás

2010-04-08T15:05:00.001+02:00

Ma átmentem a kölcsönkertbe, hogy szedjek ibolyát az ibolyazseléhez meg az ibolyás cukorhoz, de egyet sem találtam. Szomorúságomban kiszedtem egy csomó metélő fokhagymát a kajához,

meglocsoltam pár olyan dézsás növényt, melyeket nem ér az eső, szemügyre vettem a már kikelt növénykéket. Miközben a másik szomszéd árgus szemekkel figyelt. Szeretem, amikor nincs dolguk az embereknek...

Saláta.

Borsó.

És itthon is virágzik már a cseresznye.

Azért van olyan szakasza ennek a tavasznak, főleg termények szempontjából, amikor eléggé kreatívnak kell lenni a főzés terén, nincs minden bőségben. Pl. a mángoldot már alig várom. Meg a cukkiniket. Meg a lila répát a fekete paradicsommal egyetemben.

Aztán, hogy ez az ibolyázás elmaradt, a kiskertet raktam rendbe, elültettem azt a pár apróságot, melyeket a múltkor vettünk. Sajnos egyre jobban az a vélemény, hogy a garázs és a tároló ázása miatt ki kell mindent szedni földestül a kiskertből, meg kell nézni, mi baja a szigetelésnek, megcsinálni, aztán vissza mindent. Ez kb. 1 hetes munkája két embernek, de ehhez az kellene, hogy legyen egy hét szél- és esőmentes idő. Mert az gáz lenne, ha a teraszon a nagy fóliára kipakolt földet fújkálná a szél és/vagy mosná az eső.

Már csak várni kell

2010-03-29T09:28:00.002+02:00

Na meg azért gondoskodni azokról a növénykeről, amelyeket tegnapelőtt és tegnap elvetettünk a kölcsönkertben. Locsolás, gazolás lesz a program innentől kezdve rendszeresen.
Ültettünk mángoldot, lila répát, sárga cukkinit, patiszont, jégsalátát, petrezselyemgyökeret, sima sárgarépát.
Még majd lesz zöld cukkini is, meg szeretnénk venni homoktövist is. Kaptunk óriásszemű málnát, piszkét, már mindkettő hajt. És a sütőtöknek is kell találni helyet.
A borsó és a saláta már kibújt, É. szomszéd már időben elültette a magokat. Tegnap elmeséltem neki, mit olvastam Gizgaz Ágiéknál a retek ültetéséről. Nagyon örül minden ilyen megoldásnak, mert nem akar semmit permetezni. Jó lenne répához is valami hasonló praktika, ne legyenek bennük furatok meg lakók.
A palánták itthon szépen fejlődnek, a paprikafélék is kibújtak, azért kicsit megnyugodtam. Már kezdtem aggódni a múlt hét elején, hogy mi van, ezek nem hajlandók kikelni?
Aztán még van egy csomó cucc, amiket majd április-májusban kell elvetni. Pl. az okrát, a leveles kelt.
Azt hiszem, semmi átgondoltság nincs az egész kertezésben, de nem is nagyon lehetne, mert É. szomszédom kertjében bájos káosz uralkodik, mondhatni. Minden van gyakorlatilag mindenhol, de azért majd próbálom rávenni valami előre tervezésre, mert a végén nem marad hely a rengeteg paradicsom- és paprikapalántának. Merthogy akar még zöldbabot is. Próbálom rávenni arra is, hogy a medvehagymákat telepítsük át a fenyőfái környékén levő tavaszi virágágyásba, ahol nem egész nap égeti őket a nap.

Végre felkerültek a teraszra és az erkélyre a muskátlik, a leanderek. Apu most hajlandó volt a leandereket megnyírni, hiába könyörögtünk neki testületileg tavaly ősszel, hogy ritkítsuk meg őket alaposan, de nem állt rá. Egyik nap, amikor egyedül volt itthon, inkább egyedül lerángatta a két óriási dögöt a garázsba. Persze ilyenkor összeköti őket és még olyan madárhálóval is körbetekeri. Azért most sokkal könnyebb lett volna felhurcolni őket, ha ősszel lett volna ritkítás, szerintem 8-10 kilóval könnyebb lett volna mindkettő.

A fehér leander lekerült a fűbe, mert ahogy a virágok lehullottak, ronda barnára színezték a teraszon a követ, gyakorlatilag állandóan takarítani kellett utána.

Rózsaszín leander.

Tegnap elmentünk kertészetbe – sajnos csak egybe. Egy pár kis növénykét azért vettünk is.

Apróságok: japán harangláb (Aqulegia flabellata ’Ministar’), primula (Primula Rosea 'Grandiflora'), kőtörőfű (Saxifraga x arendsii Touran), kaukázusi ikravirág (Arabis caucasica 'Pinkle').

Piros japán birs – Chaenomeles japonica 'Etna'. Ez is tegnapi szerzemény.

Nézegettem a rododendronokat és meglepődve vettem észre, hogy ugyanolyan betegsége volt a legtöbbnek, mint az egyik itthoninak. Az egyik barátnőm megígérte, hogyha vágok le róla levelet, elviszi a fönökének, aki virológus meg bakteriológus és imád minden ilyesmit vizsgálgatni, a legtöbbször meg is mondja, mi baja a szegény növénynek. Szóval ma mintavétel lesz, estefelé átviszem neki.
Ebben a kertészetben vannak David Austin-rózsák, olyan 5-6 fajta, többe kerülnek, mintha Angliából rendelné meg az ember. Most rendeltem onnan katalógust, kíváncsi vagyok, mikor érkezik meg. Azt hiszem, csak nyálcsorgatás lesz egyelőre. De ugye információ mindig kell, meg főleg az inspiráció, hogy milyen beszerzendők vannak függőben.

Egy pár fűszernövény nem bírta a hidegeket a cserepekben, kifagytak, azokból is kell majd pótlás, inkább magokat vettem. Apu ígért több zsák földet a hétre, akkor lesz a nagy ültetés itthon.
A kefevirág is kész van. Egyszerűen nem tudom elképzelni, mi történt vele. Behoztam, amikor be kellett, egy ideig tök jól elvolt a lépcsőházban – világos és szobahőmérséklet – aztán egyszercsak elszáradt. Hacsaknem megfázott a szellőztetések alkalmával. Tavaly szedtem le róla magokat – legalábbis, azt gondolom, magok – megpróbálom kihajtatni, de ahhoz minimum 22 °C-osnak kell lenni a talajnak.
És vettünk petúniamagot is, na arra kíváncsi leszek, mert január-február környékén kéne elültetni palántának, szerintem most tök jó lesz neki, bár míg kihajt, bent kell tartani, mert fényre csírázik, nehogy kifújja a cserépből az igen sűrűn és erősen fújó szél.
Anyu beleszeretett egy kanadai lucba, de olyan 120 centisen 15 ezerért adták. Szóval majd szerzünk inkább magot, ebben a kertészetben egyébként van egy rakat fenyőmag meg minden ilyesmi, inkább én nevelek fákat, mert ha nekem ennyi pénzért megadja magát egy növény, akkor kész leszek. Szerencsére egyelőre a fakérdés nem kérdés, nincs hova tenni egy ilyen méretre megnövő növényt.

Kanadai luc – Picea mariana

Tavaszkodás

2010-03-26T14:34:00.000+01:00

Mindenki tavaszkodik, én sem maradok ki a sorból. Bár olyannyira elkéstem a dokumentálással, hogy krókuszból csak egy ép virágot találtam, a többi elnyílt már.

Viszont kinyíltak már az első tulipánok nálunk is és a kölcsönkertben is.

Törpetulipán itthon a kiskerben.

A kölcsönkertből.

A bodza

és a feketeribizli már lombosodik.

A cseresznyén megpattantak a rügyek.

Egyéb tavaszi virágok.

Jácint.

Ibolya. Tele van vele a kölcsönkert.

Valami törpe nősziromszerű.

A tárkony egy hét alatt lett ekkora.

Talán lesz elég medvehagyma is, bár nem tudom, abból lehet-e elég.

Kikelt a fekete paradicsom.

Ahogy a koktélparadicsom és a chili is.

Rebarbara.

Remélem, a rebarbara megembereli magát, mert tavaly igen nyeszlett kis leveleket hozott, semmit nem lehetett vele kezdeni.
Vetettem még egy rakat magot, de úgy tűnik, a paprikafélék borzalom lusta növények.
Sajnos úgy nézem, a füge elfagyott, júliusban bajosan lesz termés, talán a második transzportot ki tudja majd nevelni. Egyelőre nem látszik rajta semmi, csak az, hogy az ágak végei kb. 20-30 cm hosszan olyan halottak. Nem mondom, hideg volt a télen, de volt már ilyen hideg, mióta itt lakunk, és ilyet még nem tapasztaltam. Viszont szerencsére ősszel levágtunk elég sok ágat, egyfelől alakítás céljából, másfelől felkészülvén arra, hogyha eladódik a ház, tudjunk magunkkal vinni már gyökeres növényeket. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy fognak viselkedni. Abban bízom, hogy miután olyan növényről származnak a növendékek, amely már megszokta az évsazkok változásait, jobban fogják tűrni a kiképzést.

Egyébiránt mi a jó bánatért kellett a Bloggernek az új bejegyzés szerkesztésénél legördülő menübe zsúfolni az elrendezést? Hirtelen mitől nem fér el egymás mellett négy kis szaros ikon, ahogy eddig? Érdekes, hogy olyan újítást valahogy nem képesek csinálni, amelynek értelme is lenne. Ha nincsenek ötleteik, szóljanak.

Kicsi dolgok

2010-03-05T11:29:00.003+01:00

Melyek nyilván nem jól látszanak a képeken és magyarázkodni kell.
Vasárnap este valami vagy mégsem az száguldozott az égen, azt nem láttam. Viszont hétfő délután volt szivárvány, jó, tudom, az nem olyan érdekes. De azért lefényképeztem, inkább a messzire fényképezés gyakorlása, mint az érdekessége miatt. Kivételesen nem is olyan gáz. Ha a cél az, hogy látszódjon.

Egy ideig teljes volt, aztán csak a fele, ami nem volt olyan nagy baj, mert úgysem tudtam volna lefényképezni, nemcsak azért, mert közbejöttek a felhők.

Tegnap reggel meg harkály dolgozgatott az utca másik oldalán lévő száradozó akácfán. Itt most a kedves olvasó a szavahihetőségemre kell hogy hagyatkozzon, merthogy továbbra sem olyan képeket sikerül készíteni, mint amilyenekre vágynék. Távcsővel ellenőriztem, tényleg harkály volt. Kár, hogy távcsövön keresztül nem lehet fényképezni. (Megpróbáltam.)

A drótok között középen.

A drótok felett szintén középen.

Konkrétan fehérhasú harkályról van szó. Igen, bennem is felmerült az a kérdés, hogy miért nem kap agyrázkódást. Egyébként is teljes fizikai képtelenségnek tartom, amit művel a csőrével meg a fejével. Mondjuk, idáig azért már nem jutottam el a problémafelvetésben.

Tegnapelőtt elültettem a magokat (piros és sárga cseresznyepaprika, kaliforniai paprika, pritamin, chili, piros és sárga koktélpapradicsom, levendula – igen, tudom, hogy ezt ősszel kellett volna, de most jutottam el odáig, hogy magokat vegyek) a majdani palántázáshoz.

Még jalapeño paprikát kéne szerezni (jó, persze nemcsak azt, hanem vagy még 200 cuccot, de akkor legalább 1 hektár kéne), az kell a füstölt paprikához. Először nagyon fellelkesültem, mert van tavalyról jó száraz chili itthon, gondoltam, a legközelebbi kolbászozásnál azt is elvitetem a füstre egy füzér fokhagymával együtt, de sajnos közben megtudtam, hogy a jalapeñót frissen rakják a 180 °C-os meleg füstre legalább két napra, ott szárad ki nagyrészt, aztán lehetőleg a napon teljesen. Ezután őrlik meg.

De ez mégsem fog eltántorítani a szárazon füstölés kipróbálásától, azt hiszem.

Plusz találtam műszaki leírást a házi füstölő készítéséről (először nem ezt, de ez se rossz, a másik utánfutóra volt applikálva), gondoltam, apu örülni fog a feladatnak, de nem lelkesedett különösebben sőt, az volt a baja, hogy szerinte tök nehéz meló és drága is megcsinálni. Nem értem, mert szeret hegeszteni, illetve szeret bármit megcsinálni, és szerintem egy ilyen kiszuperált tartály nem lehet olyan eget verő összeg. Ettől azért kicsit csalódott voltam, mert már láttam a jövőt, ahogy itthon lehet intézni a füstölést.

Tényleg nagyon tavaszodik

2010-02-27T19:52:00.000+01:00

Egyelőre nagy dolgokról nem tudok beszámolni a kertből, még magot sem ültettem, de ami késik, nem múlik, kisvártatva meglesz minden. Valamelyik nap átmegyek a kölcsönkertbe, megnézni, mi hova kerüljön majd, hol van napos és kevésbé napos hely. Nyilván nem ártana akkor, amikor nem borulat van.
Itthon minden nyihelőzik, jó látni a kis rügyeket, növénykezdeményeket.

Pl. az Abraham Darby rózsámat, tavaly szereztem be. Egy virág jött rajta az ültetés után, aztán a nagy semmi, remélem, az idén nem fukarkodik.

Sieberzék szerint ilyen lesz.

A kiskertben a nárciszok és a tulipánok nem viccelnek, van olyan tulipán, amelyiknek már levele van, nemcsak kis sarjadás.

A rózsaszín fátyolvirág (Gypsophila repens Rosea) is kikelt már az előző évi magokból.

Végre kicsit jobb kép sikerült a hóvirágról.

Pár fűszernövény is hajt már.

Snidling.

Lestyán – a kép közepén a kis rózsaszín bütyök.

A citromillatú kakukkfű egyelőre még lilára csípetten, de nemsokára zöldre vált majd.

Azért már látszik az alagút vége

2010-02-20T08:31:00.003+01:00

Amennyire eddig a tél mellette kardoskodtam, mostmár azért jól esne egy kicsit jobb idő, de legalább napsütés.
A háztetőről vízszintesen „lógnak” a jégcsapok. Elég veszélyes alattuk járkálni, percenként zuhan le nagyobb jeges-vizes hómennyiség a tetőről.

Ha az ember felfelé fényképez a transzcendenciába, ne számítson semmi jóra az eredményt illetően, de azért legalább látszanak.

Tegnap – bár tudom, hogy a hóvirág elképesztő erejő kis növény – reménykeltő látvány fogadott a kiskertben. Nyilván nem tegnapra lettek ekkorák a hóvirágok, de eddig hó alatt voltak.

Ezek szerint akkor sem számíthatok semmi jóra, ha nem fénnyel szemben fényképezek. Csináltam egy csomó képet, rosszabbnál rosszabbak lettek, hiába próbáltam ügyeskedni aztán a progival.

A kiskerttel egyébként bajok vannak, ugyanis valószínűleg a szigetelés a föld alatt megadta magát. Ez a kiskert a teraszon van a garázs és a tároló felett, és azt vettük észre, amikor az első nagyobb havazás után kiadós eső is volt, hogy a homlokzaton folyik a víz. Most úgy tűnik, nincs más megoldás, mint tavasszal kiszedni minden növényt, a földet ki kell lapátolni és alaposan leellenőrizni a szigetelést. Tartok tőle, ki is kell cserélni. De a legjobb lenne, ha az alját valami olyan vízzáró réteggel lehetne kikenni, mint amit a medencéknél szoktak használni.
Ezután a nagy vizezés után azt hittem, hogy a kiskertben lakó szongáriai cselőpóknak annyi, belefulladt az alkalmi úszómedencébe, de tegnap észrevettem a kis kupacát a szellőzőnyílással együtt. Szerintem a tavaly nyári anyuka egyik leszármazottja, mert láttam, hogy az a hátán hordja a kispókokat, viszont utána eltűnt. A kiskertit még nem sikerült lefényképezni, illetve igen, de a földes háttérrel gyakorlatilag nem látszik semmi belőle. Hja, kérem, a mimikri.

Jaj, majdnem elfelejtettem a narancsaimat!
És raktam el két mangómagot is, megpróbálom kicsíráztatni. Avokádók már vannak. A mangó csírztatásához állítólag legalább 25 °C kell és a magját szárítani kell, hogy azt a végét le lehessen törni, ahol lapos. Ugyanis olyan vastag a maghéj, hogy a csíra nem tudja áttörni. Aztán vissza kell vágni az összes magoncot, ami nő, kivéve egyet. Abból lesz a tuti mangófa.
(Mangónevelési tanácsok. Mondjuk, itt nem írnak a mag tördeléséről.)
Már csak egy télikert hiányzik.

Nem tudom, hogy az ott albínó-e felül vagy mi baja.

Mégis lesz kiskertem

2010-02-17T21:13:00.006+01:00

Volt ez a Valentin-nap, mindig megállapítjuk, hogy fura egy ünnep, nem is nagyon érdekes, de azért S. soha nem felejtkezik el róla. Most is elvitt vacsorázni.

Kaptam egy növényt is, sajnos nem tudom, mi a neve, állítólag majd 5 év múlva lehet kiültetni, egyébként az illata enyhén citromos, és azt mondta róla az illető, akitől vették nekem, hogy nagyon jó hatással van a hurutos betegségekre, ha ez van a szobában, asztmásoknak is enyhíti a tüneteit. Mondjuk, szerencsére nálunk senkinek nincsenek ilyen problémái, viszont a növény szép, üde színe van és tényleg finom illata, ha kicsit megsimogatja az ember. Öt év múlva meg már csak tudom majd hova ültetni.

Addig variáltam, gondolkodtam, míg kitaláltam, hogy beszélek én a szomszédunkkal, aki inkább már a barátunk, hogy úgyis akkora a kertje, mi lenne, ha vennék magokat, csinálnék palántákat és hozzá beültetjük. Nem számítottam arra, hogy ennyire fog az ötletnek örülni.
Így aztán hétvégén beszereztem egy csomó féle magot: koktélparadicsom, chili, leveles kel, mángold, petrezselyemgyökér, patisszon, okra, bíborlevelű bazsalikom, görög bazsalikom, turbolya, kapor, kosszarv paprika. Tavaly tettem el sütőtökmagot is. Az az igazság, hogy nem volt merszem többre, pedig spenótot is szívesen ültetnék. Meg lila színű répát, pagodakarfiolt, chiliféléket minden mennyiségben stb., stb.
Tehát én is nekiállhatok a palánták nevelésének.
Egy gondom van – illetve nem gond ez, csak még nem tudom a megoldást –, hogy É. nem hajlandó semmit permetezni, biokertje van. Viszont ha dolgozunk valamivel, én szeretném, ha lenne eredménye.
Szóval, ha valaki tud nekem segíteni, aki olvas néha, szívesen venném, ha lenne ötlet, milyen cuccal lehet egy biokertben például a leveles kelt megszálló lepkék ellen védekezni?
Sajnos a tervezés és növénytársítás kizárt, mondhatni, romantikusan kuszán néz ki a kert. És azért ahhoz meg nincs képem, hogy teljesen átvegyem a hatalmat és totál átrendezzem a kertjét. De nem mérgező megoldásra hajlandó.

Itt vajon mi történhetett?

2010-02-02T09:27:00.000+01:00

Gyanús, hogy valami vadászatféle... Ma reggel láttam itt keringeni a mátyásmadarat. Viszont a kis madarak nem jöttek reggelire.

Hó, hó és hó

2010-01-30T17:46:00.000+01:00

Na jó, ma már én is azt mondtam, hogy jóból is megárt a sok, kicsit túllőtt a havazás a célon. De azért mégiscsak gyönyörű... És állítólag holnap is lehet rá számítani.

Délelőtt 10 felé még csak 18-20 cm.

Délután 2-3 között már majdnem 30 cm.

A kis buckák a fűszereim, amelyek bírják a telet. A sündisznó féle kakukkfű.

Próbáltam madarakat is fényképezni, de azt hiszem, az én kis gépem erre nem alkalmas. Mostanában elkezdtem nézegetni komolyabb gépeket, de arra még várnom kell, hogy hozzájuthassak egyhez.

Ha valaki jó madárképeket szeretne látni, mindenképpen látogasson el a Gizgazblogra, a blog tulajdonosa remek képeket készít, igaz, arra is hajlandó, hogy órákat fagyoskodjon egy leshelyen.

A madárbarát kert kialakításában segít a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapján található ismertető.

Amarillisz – kedd és szerda

2010-01-28T20:58:00.002+01:00

Az amarillisz virágai csak 10-12 napig nyílnak.

Kedd.

Szerda.

Egy újabb vendég az etetőnél, csak tudnám, miféle.

Amarillisz – hétfő

2010-01-25T20:03:00.001+01:00

Lassan majd nem fér rá a képre. Sajnos ma is annak kellett kiderülnie, hogy fényképezni még mindig nem tudok, a háttérben levő cuccok sokkal élesebbek, mint a kép igazi tárgya. Ami csak azért érdekes, mert tegnap ugyanilyen beállítással egész jól sikerültek a képek. Az élet egy rejtélyes hősköltemény...

Amarillisz – vasárnap

2010-01-24T19:37:00.000+01:00

Mára ennyit fejlődött:

Amarillisz – szombat

2010-01-24T19:36:00.004+01:00

Ami nem is Amaryllis, hanem Hippeastrum hortorum. Az Amaryllis belladonna (Belladonna Lily vagy naked ladies) egyetlen faja nemzetségének, az amarilliszfélék (Amaryllidaceae) családjába tartozik és Dél-Afrikából származik.

Amaryllis belladonna (a képek a Wikipediáról származnak)

Nem úgy a nálunk amarilliszként ismert szobanövény, ugyanis ez Mexikó, Peru és Brazília meleg vidékeiről származó hagymás növény.
A 18. század óta ismert növény az Amaryllis, Európában számos híres botanikus dicsekedhetett gazdag gyűjteménnyel. De aztán rá kellett jönniük, hogy nem minden virágjuk az, aminek hitték. Viszont máig gyakorlatilag mindenki – kivéve a szakembereket és hivatásosokat – amarillisznek hívja ezt a télen díszítő virágot. Én sem teszek másként, mivel nem tartozom az említett körökbe.

Amarillisz a nappaliban.

A madarak reggelije

2010-01-21T15:04:00.000+01:00

Mióta a fügefára került a madáretető, mindennapos program reggel lesni a madarakat, ahogy reggelizgetnek. Sajnos nem ismerem a madarakat, oké, a cinkét felismerem, de hogy milyen cinke, azt már nem. Viszont a meggyvágót azt bizton, de sajnos olyan félénk madár, hogy még ablakon keresztül sem sikerült eddig lefényképezni. És egyébként is ők olyankor érkeznek, amikor általában még nem keltem fel.

Meggyvágó (Coccothraustes coccothraustes).

Ma nem voltak olyan sokan – egyik nap, amikor legutoljára havazott, kb. 40-50 madárka volt, meg is lepődtem, milyen sok fajta lakik a környéken – és ma a cinkék sem rúgtak labdába, mert csak a képen látható számomra ismeretlen fajtájúak lakmároztak, az érkező cinkéket pedig eltanácsolták.

Lehet, hogy zöldikék?

A cinkék különben nagyon viccesek, igazi jó gyerekek, mert nem az etetőbe betelepülve esznek, hanem egy-egy napraforgómagot felkapva kiülnek az ágakra és a lábukkal tartva a magot szépen felbontják, majd kicsipegetik a belsejét. Aztán megtörlik a szájukat = az ághoz kenik a csőrüket mindkét oldalról. Egyébiránt meg nem is viselkednek olyan jól, meglehetősen agresszív kis állatok, erős bennük a territoriális viselkedést irányító késztetés.

Sajnos megint megérkezett az egyik növényküldő cég tavaszi katalógusa. Azért sajnos, mert ilyenkor mindig elkap a láz, hogy milyen növényeket kellene beszerezni, ha nem is az adott cégtől, de olyan helyről, amit megbízhatónak tartok. De miután a mostani kert inkább díszkert, a konyhakerti terveimet egyelőre csak dédelgetem, megvalósítani nem nagyon lehet. Viszont azért pár dolgot lehetne a mostaniba is rakni. Ám meg kell gondolnom az ültetgetést, mert a házat áruljuk, nem akarnék mindent, amit beültettem, itthagyni.

Először is mindenféle bogyós gyümölcsöt. Nem tudom, miért, de egyszerűen odavagyok a piros/kék bogyós gyümölcsökért, a színük és az ízük is lenyűgöz. És hát ezek ugye általában bokrok és cserjék, azok meg egy díszkertben is jól meglennének. A következő kertben ilyen elrendezést tervezek.

Szibériai mézbogyó (Lonicera kamtschatika).

Ilyen mézbogyóból készült likőrt kaptunk egyszer S. nővérééktől, nagyon finom volt. Olyan erős színanyaga van, hogy az üveget belül kékre festette.

Ribizlik.

Lila málna (Rubus x neglectus).

Szedermálna vagy tayberry.

Aztán kékáfonya, piros áfonya, tőzegáfonya, homoktövis, fekete szeder, málna, fanyarka, sötétpiros levelű bodza, hegyikörte, eper, som, naspolya...

Fekete berkenye (Alonia melanocarpa)

Nem tudom, mekkora kert kéne ám mindehhez. Illetve sejtésem az van.

Viszont virágokról lehet álmodozni nyakló nélkül, azok elférnek az erkélyen, a teraszon. Ezeket vettem számba, miközben a havat lapátoltam a teraszon, és fényképezgettem néha.

Rododendron.

Francia levendula (Lavandula dentata).

Kakukkfű (Thymus vulgaris).

Japán babérhanga (Pieris japonica).

Erre a tavaszra kék és fehér virágokat szeretnék. Nyilván nem állok meg majd ennél a két színnél, ismerem magam.
Aztán majd a télikertet is be lehet népesíteni. Mert az egészen biztosan lesz a következő házban. És akkor feltétlenül lesz gránátalma meg piroslevelű banán. Mert a piros/bordó levelű növényeket is nagyon szeretem valamiért. Télálló banánja van a barátnőmnek, már beígérte, hogy kapok majd belőle. Zöldlevelű, de nem télállót is.

Piros levelű díszbanán Musa Red (Ensete Ventricosum „Maurelli”)

Hóviharban

2009-12-21T09:30:00.000+01:00

Tegnap reggel hóvihar volt nálunk, nemcsak a már leesett könnyű havat hordta az erős szél, hanem havazott is még egy kicsit.

Jó sok hó

2009-12-19T19:16:00.003+01:00

Örvendetesen sok hó esett ma. Éppen bevásárolni voltunk, amikor rákezdett, fél óra múlva már csak úgy tudtunk elindulni haza, hogy kocsit kellett takarítani.

Nagyon szeretem a hóesést, nézni bentről a jó meleg szobából, de sétálni is benne. Amíg a Móricznál laktam, azért szerettem, mert minden sokkal lassabb lett, elcsöndesedett a város. Puhán lehetett mindent hallani. Kitisztult a levegő is.

Mióta kiköltöztünk a városból, azóta egész más minőség az összes évszak, így a tél is. A hóesés itt ugyan munkával jár – el kell takarítani a teraszról, a lépcsőről és a garázs elől –, de kifejezetten élvezem, hogy kint lehetek a hóban.

Délután 4 óra felé.

És most, 7-kor.

Marianne Faithfull: For Wanting You – Vagabond Ways

It comes as no surprise
Your face filled with lies
Hovers all around me in this room

Clouds hung with my dismay
A hot bed where we lay
Your every kiss tasting like a tomb

If time becomes a judge
If my body holds a grudge
It’s just because I needed sanctuary

Your skin under my nails
My curiosity that failed
To save myself for something that I need

I don’t wanna bleed
Or bruise up black and blue
Do I deserve these things
All for wanting you?

Like some virgin with her cloth
I play the goddess coming through
Now I play the parting slave
All for wanting you

We do things ’cause we must
The law of love and lust
Comes together just like oil on flame

I looked in to your eyes
You saw me naked for a while
How d’you like it in my little nest?

Who was really using who?
In here the scent of you
Stains the sheets with memory and lust

When I get back on the street
Tell everybody that I meet
Maybe these aren’t scars, they’re only rust

I don’t want to bleed
Or bruise up black and blue
Do I deserve these things
All for wanting you?

Like some virgin with her cloth
I play the goddess coming through
Now I play the parting slave
All for wanting you

Végre napsütés, hó és hideg

2009-12-17T12:24:00.005+01:00

Végre sikerült kitalálnom, mire is lesz jó nekem ez a blog azon kívül, hogy néha fecserészek majd filmekről, festőkről, a képeikről meg zenéről. Ha végre hozzájuk jutok majd, akkor könyvekről és az íróikról is. Természetesen a kertről is szól majd, arról, ami most van, és arról is, ami majd csak lesz.

A múlt hét végén megtaláltam a Stieg Larsson által írt Millenium-trilógia második részéből készült filmet. Az eredeti címe Flickan som lekte med elden. Nem hatott akkor a revelációval, mint az első rész, legalábbis a film. Ugyanis a regényeket még mindig nem tudtam elolvasni. De mindenképpen érdemes megnézni már Noomi Rapace miatt is, aki a főszerepet játssza.

A történetek másik főszereplőjével, Michael Nyqisttel.

Ma már érdemes volt kimenni a kertbe is a szép napsütésbe. Piszok hideget lehet érezni a szél miatt, de én ezt szeretem, ha már tél van. Jó lenne, ha karácsonykor is valami hasonló idő lenne.

A rozmaringom még mindig virágzik.

A japán azáleáim remélem valóban télállóak, ahogy rájuk volt írva.

Ezt a kis növényt azért szeretem, mert ahogy jön a hideg, egyre szebb színt vesz fel.

Az új, apu által készített madáretető éppen madarak nélkül a fügefán.

Egy magányos és valószínűleg törékenyre fagyott rózsa.

A kiskert és az árnyékom.

Rózsák és japán babér.

Az első három kép még a múltkori enyhébb havazáskor készült.

Aztán múlt héten megnéztem a Public enemies-t is Johnny Depp-pel. Elég vegyes kritikákat olvastam róla, szerintem nem olyan rossz, bár volt már jobb szerepe is Johnny Deppnek, ez kétségtelen.

Találtam két újabb angol sorozatot is. Az egyik címe Misfits, a másiké pedig Paradox.

Úgy veszem észre, mostanában a vámpírozás mellett az is nagyon kedvelt téma, hogy mit tudunk kezdeni a jövővel, ha bármi kis információnk is van róla. Mennyire szabad megváltoztatni, mennyire nem, lehet-e egyáltalán stb. És ha igen, akkor mik a következmények, amelyeket ugye elég nehéz felmérni, a jövőről van szó. Mi jelent nagyobb veszélyt, ha teszünk valamit, vagy ha nem?

És még vár rám a Taking Woodstock című film is. Ang Lee rendezte és játszik benne Imelda Staunton, aki gyakorlatilag nem tud rossz lenni semmiben. Amennyit láttam belőle, elég vicces lehet.

Itt van már a gépen Michael Haneke legújabb filmje is, a Das Weisse Band. Nincsenek kétségeim, hogy nem lesz egyszerű végignézni.

Michael Haneke egy másik filmjét is érdemes megnézni, A zongoratanárnőt. Elfriede Jelinek regényéből készül, aki szerintem konkrétan nem százas, de nagyon jól ír, 2004-ben irodalmi Nobel-díjat kapott. A legújabb regénye, a Neid (Irigység) csak a neten az írónő honlapján olvasható, nem jelenik meg nyomtatásban.

A zongoratanárnős filmben Isabelle Huppert játssza a főszerepet, neki minden filmjét ajánlom megnézni, mindegy, ki rendezi. Pl. a Köszi a csokit! címűt is.

Fény a kertben, sötét az erdőben

2009-11-02T16:02:00.002+01:00

Ma kissé le vagyok amortizálva, tegnap nappaliátrendezés folyt egész nap, de szerencsére ma is nagyon szép napsütésben lehetett kint bóklászni a kertben, aztán leülni és finom forró illatos teát iszogatni.

Japán juhar (Acer palmatum)

Alpesi harangvirág (Campanula carpatica). Tavaly a hó alatt is virágzott.

Kúszó rozmaring (Rosmarin officinalis ’Prostratus’). Ebben az évben már harmadszorra virágzik.

Még mindig nem megy ki a fejemből Lars von Trier új filmje, az Antikrisztus. Mondjuk, nem csoda, mindig nagy hatással vannak rám a filmjei, meglehetősen megerőltető ezeket nézni.
Ha az eddig általam látott filmjei mind megváltás történetek, akkor ez egy anti megváltás történet, nemcsak a cím miatt. Itt a szereplők nem tudnak egy magasabb minőségű létezési szakaszba lépni, ahogy az egy rendes megváltás során történik.
Olvastam egy pár kritikát a filmről, az az érzésem, nem ugyanazt láttuk. Teljes félreértés, hogy a női szereplő gonosz lenne. Pszichotikus. Ezért sem lehet számára megváltás.
Charlotte Gainsbourg egyébként is a kedvenc színésznőim közé tartozik – éppen tegnap este volt az m1 műsorán a vele készült Jane Eyre-változat Zefirelli rendezésében.
Az Antikrisztust Lars von Trier saját bevallása szerint mély depressziós állapotban készítette, azt is nyilatkozta, hogy nagy segítségére volt a napi 10 oldalnyi forgatókönyv írása.
Az biztos, hogy nagyon pontosan mutatja be a gyászt, a fájdalmat, a depressziót és a pszichózis egy bizonyos formáját.
Arról is – láthatóan – igen alapos tudással rendelkezik, hogy mennyire szabad, illetve pont hogy nem szabad egy érzelmeileg bevonódott társnak terapeutaként viselkedni. Bár azt gondolom, hogy a férj – Willem Dafoe, így próbálja meg a racionalizáláson keresztül valahogy viselni a saját fájdalmát és gyászát.
Szerintem az is teljes félreértés, hogy a film másról sem szól, csak a rendező rettegéséről a női nemtől. Ha megnézzük az eddigi női alakjait – Bess a Hullámtörésben, a Táncos a sötétben Selmája vagy Grace a Dogville-ben – nem hiszem, hogy feltétlenül erre a következtetésre kell jutni. Az más kérdés, hogy Lars von Trier a maga állítása szerint mindentől fél, kivéve a filmcsinálást.
Az meg, hogy ez a kamaradarab egy erdőben játszódik, nem véletlen, hiszen az erdő mindig is atavisztikus félelmek forrása volt, nem kell messzire menni, nézzük meg a népmeséket.
Speciel én sem érzem komfortosan magam az erdőben, mondhatni a biztonságérzetem bizony elhagy ott.

Szerintem mindenképpen érdemes megnézni a filmet, igaz, fel kell készülni a szenvedés minden formájára és azoknak a néző általi elviselésére.

Interjú Charlotte Gainsbourggel a Telegraph-ban.

Még mindig csak egyéb meg egy szobai növény

2009-10-21T13:47:00.004+02:00

Tegnap annyira hajlandó voltam, hogy eltűntettem a paradicsom és a chili tövét, levágtam a rodoendronról a beteg leveleket és kiszedtem a múltkori hidegben megfagyott bazsalikomot. Még szerencse, hogy egy-két héttel ezelőtt túl sokat vágtam le belőle, megmaradt egy pár ág, amiket aztán beleraktam vízbe és kigyökereztek. El fogom ültetni, lesz télen is belőle.

Várok a kicsit jobb időre – álltíólag kisvártatva itt lesz –, hogy legyen kedvem dolgozni kint.

Ezt a növényt kaptuk, persze nem bírtam megjegyezni a nevét, pedig a hozzáértő barátnőm mondta. Valami bibliai nevű csónakja vagy hajója...

Nagyon egyszerűen lehet szaporítani, az elszáradt virágot simán bele kell dugni földbe. Olykor magától is megteszi, ha nem figyelünk, a mellette levő cserépben is kikelhetnek a kis magok, mert egyszer csak szétpattintja a növény.

Igazából az egész posztot azért írtam, hogy ezt a zenét, illetve a két előadását betehessem:

Quimby: Most múlik pontosan

Csík zenekar: Most múlik pontosan

Hébék plusz megint egy kis Rembrandt

2009-10-20T11:01:00.009+02:00

Nagyon hirtelen jött ez a hideg – bár ma és tegnap annyira nincs is, viszont most meg állandóan csöpörészik az eső – egyszerűen nincs kedvem kimenni tevékenykedni a kertbe. Pedig volna mit csinálni: füge porbujtása és hajtatása, kefevirág hajtatása, rododendron adjusztálása, a fűszernövények visszavágása, aztán szárítása konyhai felhasználás céljából, a paradicsom és a chili maradványainak kiszedése, a kis kert kitisztítása. Szerencsére egyelőre leveleket nem kell söprögetni, na azt senki nem szereti. Meg nem is nagyon lehetne, mert minden nagyon nedves.
Az egyik rododendronom valami csúnya gombás fertőzést kapott. A múltkor levágtam egy beteg levelét és elvittem a gazdaboltba, a tulaj mindent tud a növényekről és a kertről, de ő is percekig hümmögött, hogy mi a teendő ezzel. Aztán adott egy szert, hogy azzal permetezzek. Szerintem bevált, mert úgy tűnik a fertőzés nem terjed tovább, viszont a beteg leveleket le kell vágni már esztétikai okokból is.

Hűvös van, én meg próbálok spórolni a fűtéssel (mindenféle terveket kovácsolunk egyébként, hogy lehet kiiktatni a gázos fűtést, pl. levegőkazán vagy kandalló). Így olyanra kényszerültem, amire életemben még soha. Zoknit húzok alváshoz! Mindenki, aki ismer, tudja, hogy ez milyen fura, ugyanis utálom a zoknit. Alig várom tavasszal, hogy ne kelljen felvenni, mezítláb járnék állandóan, ha lehetne. Mondjuk, azt nem bírnám, amit az angolok művelnek, hogy már szederjes a lábuk szára a hidegtől, de még mindig nincs zokni vagy harisnya rajtuk. És anélkül van rajtuk viszont a cipő. Na az sem túl guszta.

Még szerencse, hogy vannak olyan zoknijaim, amelyeket gyakorlatilag másra mint alvásra nem lehet használni, ugyanis kb. 3 számmal nagyobb lábat csinálnak. És az is nagy szerencse, hogy a színeik harmonizálnak a blog színeivel.

Bundizoknik alváshoz.

De vannak olyan növényeim – az egyikről biztosan tudom, hogy örökzöld, a másiknak sajnos a nevét sem, mert az nem az én beszerzésem volt –, amelyek vidáman virágoznak.

Virágzó hébé (Hebe Addenda).

Ennek nem tudom a nevét, viszont a múlt télen is ilyen üde zöld volt végig.

A hébéket, vagy veronikacserjéket nyugodtan ki lehet ültetni, fal mellett vagy másik növény társaságában át tudnak telelni. Nekem a kis kertben vannak, ami a garázs felett van a teraszon, így alulról soha nem hűl be annyira a talaj, hogy bajuk legyen. De volt olyan, amikor a konyhaablak külső párkányán voltak cserépben, ott is átteleltek. Egy dologra kell figyelni, hogy amikor belepi a hó, szabadítsuk ki alóla, mert befullad és elpusztul. Én sajnos jártam így kettővel is.

De ha már itt tartunk:

„Hébé volt az ifjúság istennője a görög mitológiában. Zeusz és Héra gyermeke.

Az ifjúság istennőjeként eredetileg az ő feladata volt a fiatalságot és örök életet biztosító nektár őrzése és annak felszolgálása az Olümposzon, ám ezt a szerepet Ganümédész hamarosan átvette tőle. Mégis Hébét gyakran emlegetik úgy, mint az istenek pohárnokát. Ő készítette el testvére, Arész fürdővizét, és ő segítette fel Hérát rettegett harci szekerére. Hébé őrizte az örök fiatalság forrásának titkát és helyét. Gyakran járt az emberek között, és nyilaival elvette az ifjúságot a halandóktól és másnak adta oda. Hébé nyilai egy idő után mindenkit eltaláltak. Ezek a nyilak ráncokat és néha betegségeket, fájdalmakat hoztak, de bölcsességgel és tapasztalattal társulhattak. Így találkozhatott a földön Héraklésszal, akibe azonnal beleszeretett. Miután a nagy hős meghalt, és Zeusz az istenek közé emelte, Hébé lett a felesége az Olümposzon. Ujjatlan ruhában ábrázolták örök ifjúként.

Rómában Juventas néven tisztelték.”

Antonio Canova: Hébé (1800–1805). A szobor az Ermitázsban látható.

És egyébként meg minden összefügg mindennel, mert ugye az előző poszt Rembrandt egyik festményéről szólt, illetve a festmény utóéletéről Peter Greenaway szerint.
Viszont Rembrandt festett képet Ganümédész elrablásáról is. Amely képen megjelenik újra az, hogy Rembrandt nem tisztelte ájultan az akkori olasz témákat – ahogy az egyébként divat volt ott a Németalföldön –, mert általában, ha ilyen témát választott, akkor elég ironikus módon valósította meg.

Rembrandt Harmeszoon van Rijn: Ganümédész elrablása (1635)

A képen Ganümédész, aki egyébként a görög mitológia szerint szépséges ifjúvá serdült, bizony egy síró-picsogó, az ijedtségtől éppen bepisilő fiúcska és hát nem a szebbik fele világít, Zeusz sas képében rabolja épp. Így aztán nem is érti a szemlélő, hogy mi volt Zeusz vágyainak tárgya. Legalábbis Rembrandt olvasatában.

Az idézet és a képek a Wikipédiáról valók.

A szél, az eső, a hideg és Az éjjeli őrjárat

2009-10-12T14:46:00.004+02:00

Ilyen napokon, mint a mai, nem lehet kertezni, pedig kéne. És ahogy az alcímben fenyegetőztem, nemcsak a növények kerülnek elő. Ma sikerült megnéznem a Viasat History-n egy Peter Greenaway által rendezett filmet, dokumentumfilmnek titulálják. A Rembrandt’s J’Accuse az Éjjeli őrjárat című festményről szól, illetve arról, hogy ez a festmény egy nagyon jól megírt vádirat. A festményen található minden bizonyíték azt a vádat támasztja alá, hogy itt valami ronda összeesküvés nyomán gyilkosság történt.

Rembrandt nyomozó, vádló, ügyész és bíró is egyben, aki felderít egy gyilkosságot a rendelkezésére álló nyomok alapján, feltárja a szövevényes emberi, politikai, gazdasági kapcsolatokon, függési viszonyokon keresztül vezető tett hátterét, majd meghozza az ítéletet. Mely ítélet nyomán Rembrandt 15 év alatt elveszti addigi társadalmi megbecsülését, ellehetetlenítik. Az ítélet ugyan maga a nyilvánosság, a festmény láttán mindenki tisztában lehet az elmúlt események aljasságával, erkölcstelenségével, viszont az elkövetők, akikről bebizonyosodik a bűn, továbbra is élvezhetik kiváltságaik minden előnyét.

Ez a festmény 2008-ban a 4. legismertebb a világon, Leonardo Mona Lisája, Az utolsó vacsorája és Michelangelo Sixtus-kápolna mennyezetén található freskója után.

Rembrandt Harmenszoon van Rijn: Az éjjeli őrjárat (Frans Banning Cocq és Willem van Ruytenburch kompániája), 1642

Érdemes a Rijksmuseum honlapján megnézni a képet, mert elég jó minőségben látható.

Kezdet

2009-10-12T13:46:00.001+02:00

A kertes blogot azért kezdem el nagyon kezdő kertészként, mert elég sokat foglalkozom mostanában a növényekkel, a konyhásba túl sok lenne, bármennyire is összefügg ugye a kettő. Másrészről meg szeretnék komolyan elkezdeni információkat és tudást gyűjteni a témában, hogy a saját kert tervezését már most elkezdhessem.