Kaptam egy kertet

De tényleg.

Van egy szomszédunk, akinek tőlünk 10 percre van egy kis telke, de nem nagyon csinál vele semmit. Pár napja szóltunk neki, hogyha tudna a közelben olyat, akinek van olyan területe, amit nem használ és szívesen venné, ha megművelnénk, összehozhatna vele. Erre közölte, hogy akkor üljünk be a kocsijába és elvisz birtokbejárásra. Tegnap levágta a füvet, felásatott egy darabot és azóta van konyhakertünk.

Úgyhogy most megy majd a palántabeszerzés, de persze eléggé észnél kell lenni, mit vegyünk. Szokásomtól eltérően listát fogok írni.
Még szerencse, hogy ilyen hosszú volt a tél, nem késtünk le semmiről, legalábbis remélem. Viszont amit helyre kell vetni, azoknak az ideje nagyjából most kezdődik.
Még a múltkor – minden eshetőségre felkészülve – vettem cukkini-, édeskömény-, mángold- meg spenótmagot. Van sütőtök, leveleskel, okra, petrezselyem, paszternák. Sárgarépa nincs, de még azt is lehet.
A jégsalátával is meg fogunk próbálkozni. Sörretek is kell.
Sajnos akárhol jártam, mini brokkolimagot nem találtam, ami volt, azt elrekesztette valahova még tavaly a nagytudású szomszédom. Állítólag nem emlékszik, hova tette a magokat, amiket átvittem, pedig volt lila kelbimbó is. Az sincs ebben az évben sehol.

Van a területen pár gyümölcsfa, dió- és mandulafa is. Legalább el lehet osztani a cuccokat, van olyan, amit lehet az árnyékos helyre is rakni. Mondjuk a diófa alatti hely nyilván kiesik, de valahova majd a székeket is le kell tenni...

Egyelőre az itthoni kertből pár kép.

A füge elég jól nyomja.

Jó, tudom, a fotó béna, de azért látszik a lényeg. És ebben a szélben nem könnyű fogni az ágat, hogy ne verje ki az ember szemét, jó helyet is találni stb.

A rebarbara meg virágzik, úgy néz, mint egy génhibás rózsaszín brokkoli.

Read more...

16.

M. még mindig nem tudta rávenni magát, hogy felhívja P.-t. A dühe és az elkeseredettsége nem a sértettségből táplálkozott, miszerint elhagyták. M. sok dolgot meg tudott érteni, még többet megbocsátani.
Hanem abból, hogy megfosztatott a társától. Hogy nincs kinek elmesélni a napok apró örömeit és bosszúságait. Eleinte még folytatottt magában párbeszédeket P.-val, de aztán ez is elmaradt. Mióta megtudta, hogy P. él, azóta meg aztán csak kiabál belül vele.
Egészen hülyének érezte magát, mert karácsonykor is meg most az év végén is nagyjából P. kedvenceit főzte és sütötte, és kéjes kárörvendéssel gondolt arra, hogy miből nem eszik P. És nemcsak hülyének érezte ettől magát, hanem gonosznak is, és rettentően szégyellte az egészet. Soha nem gondolta volna, hogy ilyen kicsinyes és bosszúálló tud lenni. Már ha ez ugye bosszúállásnak nevezhető. Sajnos kicsinyesnek mindenképp. Az meg olyan szánalmas. Az ilyesmit mindig utálta.
Pedig annyira elhatározta, hogy nem így akar átmenni az új évbe. De nem és nem. Nem egyszer fogta már a kezében a telefont és nyomkodta bele a számot, de valami mindig visszatartotta attól, hogy megnyomja a hívás gombot is. Ilyenkor persze rosszul érezte magát, a kezdeti győzelmi mámora már rég elszállt, és csak a vereség volt.

Egyébként sem érezte jól magát. Főleg attól, ami az országban történt. Az ő szeretett országában. Hogy dzsentroid bugrisok dúlnak és garázdálkodnak.

„Igazi arrogáns, pöffeszkedő, ostoba banda.
A legnagyobb bűnük, hogy nincs bennük semmi humor és főleg elegancia. Finomság? Jesszus, hova gondolok.
Hogy még a látszatra sem adnak. Azt sem engedik meg, hogy az ember a sorok között olvasson. Mert nem tudják elképzelni, hogy az embereknek van ennyi agya.
Hogy konkrétan szemérmetlenül hazudnak. Jó nagyokat, bele az arcunkba. És rohadtul nem foglalkoztatja őket, hogy percenként lepleződnek le.

Rosszabbul élünk, mint 4 perce.

De most komolyan, 70+ évesen hagyjak itt mindent? Ezt kéne csinálni, mert csak a sötétség terjed és egyre sűrűbben. Gomolyog és beterít mindent azzal a mocskos ragadósságával. Ennyi idősen kikérem magamnak, hogy félni kelljen a jövőtől. A nincstelenségtől, a szegénységtől és leginkább attól, hogy az emberekből kihozzák az elképzelhető legrosszabbat. Táplálják a félelmüket, a kiszolgáltatottság érzésüket, és ez sokáig nem maradhat így. Egyszer nem fogják ezt tovább elviselni, mert nem lehet. És mi történik akkor? Egymásnak fognak esni. Ezt meg nem szeretném megvárni, nem akarom ezt látni. Nem akarom látni az elkeseredettség kíméletlenségét, ahogy majd kihal az empátia és a jóság. Mert élni kell és nem engedhetjük meg magunknak ezt a luxust. Meg különben is már régen egymás ellen fordított mindenkit ez a rémületes galambraj.”

Read more...

15.

P. ma felhívta M.-t. Azt gondolta, véget vetne ennek az áldatlan állapotnak, és egyébként sem szeretett volna arra a sorsra jutni, mint az ő igen szeretett, ámde „bolond fiam”-ként emlegetett sarja. Nem kívánta volna leélni anélkül az asszony nélkül az életét, akit igazán becsült, tisztelt és szeretett.

„Mert ugye mi történhet? Legfeljebb elküld a fenébe. Ennél rosszabb, mint ahogy most van, nem lehet.”

De lett, mert egészen pontosan ez történt. M. tőle teljességgel szokatlan stílusban simán elküldte P.-t a fenébe. Közölte vele, hogy adja meg a telefonszámát, majd ő felhívja, ha elérkezettnek látja az időt erre az akcióra. P. még sosem hallotta így beszélni vele M.-t. Igaz, még ő sem volt akkora hülye, mint pár évvel ezelőtt.

M. nagyon-nagyon felbosszankodott a történeten. Mintha azt mondta volna neki valaki, hogy paleolit. M. kész volt ettől a paleolit-őrülettől.

„Főleg, hogy SZ. G. állt az élén a remekbe szabott mozgalomnak úgy is, mint vezérhangya. Szerintem ezt a sértődött és küldetéstudatos (majdnem olyan rossz párosítás, mint a szorgalom és a butaság) csákót nem szabadna emberek közelébe engedni, nem még, hogy százezrek étrendjét és életmódját alakítgassa valamiféle homályos és teljesen zavaros elvek alapján.
Jó, nyilván P. telefonálása nem összehasonlítható fontosságában és jelentőségében a fent említett cuccal.”

M. egyébként nagyon-nagyon szívesen mondta volna P.-nak, hogy azonnal cuccoljon haza, de visszatartotta az évek alatt felgyűlt dühe és elkeseredettsége. Ráadásul valami újat is felfedezett magában a telefon nyomán. Rém elégedett volt magával és a helyzettel, úgy érezte, megnyert egy háborút. Hogy milyen háborút? Kb. egy nem létezőt. De akkor is elégtételt érzett. És ezt ki akarta élvezni még egy kis ideig. Nem, M. nem az a fajta nő, aki pusztán sportból köröket futtatja a pasikat, hogy kepesszenek meg ilyenek. De P. azért ezt a bánásmódot igenis megérdemelte.

Read more...

14.

M. a cukrászdában ült és bodzafagylaltot evett.

„Nem is hívnám én ezt bodzafagylaltnak, inkább bodzás citromfagylaltnak. Pedig olyan nincs. Mármint citromfagyi. Ahogy gyümölcstea sincs.
Nem rossz, nem rossz, de itt ebben a cukrászdában mindig hiányzik valami a cuccokból. A fagyikból és az összes süteményből is. Mintha bátortalanok lennének az ízek terén. Lehet, hogy ezért olyan híresek. Nem azért, de a mézfagyinak is olyan messziről van csak mézíze, mint... Izé, nem jut eszembe semmilyen frappáns hasonlat. Szóval mintha csak mutogatták volna a mézet. Vagy a mézzel van baj. Igazából, ha akácmézből készült, akkor az a gond. Az is csak szemfényvesztés. Édes meg minden, de nem ízes. 

Na most lesz ugye P.-nek a születésnapja hétfőn. Hogy kéne azt megünnepelnem? Mert nyilvánvaló, hogy én jól fogom magam érezni ezen a napon. Is. Hogy ő mit csinál és hol, az legyen az ő problémája. Egészen biztosan nem lesz neki pl. kedvenc sütemény az asztalon. Jó, ha ehet valami rendeset. Szerintem abban a régi büdi olajszagú vendéglőben rendel valamit, ahova azelőtt járkált, mielőtt mi megismerkedtünk.
Meg ahogy elnéztem múltkor a boltban, nem néz ki valami jól. Ja, vannak ilyen statisztikák meg kimutatások – angol tudósok, tehát viccesek –, hogy az egyedülálló férfiak mennyire érzik jól magukat. Kb. semennyire. Ez szerintem akkor is úgy van, ha hivatalosan nem egyedülállók, hanem van valami nőszemély a lakásban, de minek. Szóval akkor szerintem még rosszabb a helyzet. És ezt megállapítani nem szükségeltetik semmilyen tudós.
Az biztos, hogy veszek pezsgőt. anélkül nincs születésnap. Vegyek szivart is? P. szereti... De hogy elszívjam? Nincs az az isten. Állítólag pedig az milyen szexi, ha egy nő szivarozik. Biztos. És ha egyedül? Az meg szánalmas, nem?
Azt is hallottam mostanában valahol, hogy a múlt fájdalmas hely. Persze ez nem hangzik megint olyan jól, mint ahogy angolul hangzott, de sebaj. Van benne valami. Főleg, ha valami olyasmi múlthoz ragaszkodunk, ami már a maga jelenében sem létezett. Akkor aztán tuti elég fájdalmas lehet, még illúziónak sem hívnám az ilyet. Kártyavár. És vannak emberek, akik életeket töltenek így. Mindenesetre elég szomorú.
Tehát száraz pezsgő levendulasziruppal. az utóbbi időben rákattantam. Mondhatni. Aztán rántott csirkeszárny. Ugyan nem nevezhető ünnepi ételnek, de ezt szeretjük a legjobban. Még a sütit ki kell találnom. Lehet, hogy nekiállok életemben először kardinálist sütni...?”

Read more...

13.

M. utóbbi napjai kissé zaklatottra sikerültek. Volt probléma elég: elromlott a kocsi, nem indult be, pedig fontos találkozóra kellett volna mennie. Aztán rigóhordák dúlták a kertet.

„Ezek egészen biztosan az idei első költésből valók. Igazi tinédzserek, csapatostul randalíroznak. Válogatás nélkül felfalnak mindent, ami eléjük kerül, kiráncigálnak minden növényt a cserepekből, szétszórják a földet és valami lila cuccot kennek szét a teraszon. Elegem van belőlük. Nem elég a károkozás, még takarítani is kell utánuk, nem is keveset.”

Plusz tegnap meglátta P.-t bevásárlás közben.

„Micsoda??? Ez meg itt van? Szóval él! Láthatóan, mint Marci Hevesen. Bár Zöld Márton kismiska hozzá képest.
Kíváncsi lennék, hogy itt volt-e egész idő alatt. Simán el tudom róla képzelni, hogy ez már a visszajövési manőver része. Szereti becserkészni a dolgokat. Vagy inkább mint a farkas meg a malackák. De a forrázódástól fél nagyon. Ezt azért tudom róla. De azért a mesebeli farkasnál jóval gyanakvóbb. Tehát csak berakja a lábát az ajtón, de ugrásra készen, hogy bármikor kihúzhassa, elszelelhessen.
Próbál mindig biztosra menni, 100%-ig kiszámolni a végkifejletet. De akkor miért nem ment jósnak vagy valami jövőbelátónak? Persze nyilván nem megy az ilyesmi, mindig vannak bizonytalansági tényezők, de ezeket úgy küzdi le, hogy el sem indul. A legtöbbször. Na de van, amikor kénytelen.
Még jó, hogy nem látott meg. Vagy esetleg igen? Mindenesetre szerencsére nem fulladtam meg és nem jött rám ájulat sem. Sőt inkább pipa lettem. Innentől kezdve figyelnem kell nagyon, mi a következő lépés.”

Pedig mindig ugyanaz a mese vége... Gyanakvás ide vagy oda, a malackák győznek.

Read more...

12.

Múlt pénteken M. megünnepelte az évfordulót. Már azét, amikor összeismerkedett P.-vel. Újabban mondjuk inkább csak tornak hívta magában.
M. egy évben két évfordulót ünnepelt. A másik egy őszi alkalom volt novemberben. Mindkettő örömtelinek nevezhető.
Ilyenkor mindig vett egy üveg jobb pezsgőt és elkészítette P. kedvenc ételét is: mákos tésztát sok porcukorral és mézzel. P. hidegen is szereti – így képes megenni gyakorlatilag minden egyes nap a mákos tésztát és ipari mennyiségben. Ez is közös volt bennük: sok ételt hajlandók voltak megenni hidegen is. Mondjuk M. sokkal többet, gyakorlatilag bármit a sült húson és a töltött káposztán kívül.
Persze magának is csinált kedvenc ételt, de azért mégis a pezsgőt szerette az egészben a legjobban, azt is levendulasziruppal és egy szál levendulavirággal. És persze az emlékezést.
Aztán elkészítette az egyik kedvenc koktéljukat is: a caiprinhát. Ez szerencsére igen jól illett a májusi meleghez is. Ebből P. igen nagy mennyiséget volt képes mindig meginni. Ezt persze csak M. gondolta, mert mindig dupla adagot kevert egyből neki.
Különben P. egyáltalán nem nevezhető iszákosnak vagy valami ilyesmi. Szívesen megissza a whisky-t és a jobb söröket is, de mindig mértékkel. Meg azokat a koktélokat természetesen, amelyeket M. kever. Igazság szerint P. egyáltalán nem válogatós, ha M. kreálmányairól van szó, legyen az étel vagy ital.
Egyikük sem borrajongó, ez persze nem tartotta őket vissza attól nagy néha, hogy kiüljenek a havas teraszra jól felöltözve és takarókba burkolózva és megigyanak egy pohár jó francia vörösbort. M. mindig szeretett volna igazi beaujolais-t kóstolni...
M, az egésztől nyilván nagyon szomorú lett és azon gondolkodott, vajon P. mit csinál ezeken a napokon. Már ha egyáltalán eszébe jut. Bár az is igaz, imsrte P.-t eléggé ahhoz, hogy ne kételkedjen, mi minden jut az eszébe...

Read more...

Cserebere

Na, ha már itt végre használható a Blogger, akkor közzé teszem én is ezt a remek ötletet. Olyan remek, hogy kicsit sajnálom, hogy nem nekem jutott eszembe.
Szóval Pepi indított egy blogot, ahol összejöhetnek a növényeket cserélni szándékozó emeberk. Mondjuk egyelőre még csak kívánságlistákat olvastam, de be fog ez indulni.

Read more...