Most akkor mi is van?

Egyfelől az időjárással nem tudom, mi van, másfelől meg meg kell hasonulnom.
Az időjárás miatt napokig nem lehet csinálni semmit a kertben, egyébként is korlátozva vagyok a szomszédnál, mert nincs pofám csak úgy átcsászkálni, ahogy eddig, mióta unokahúgék itt vannak. Akikkel egyébként nincs semmi gond, de azért mégis.
Itthon is lenne dolog bőven, de a napokig tartó eső után legalább két napig nem tudok rámenni a kiskertre. Ugyanis az angol levendulám megbolondult és hatalmasra nőtt. Elnyomja a körülötte levő másik hármat. Így kitaláltam, hogy áttelepítem az összeset a francia kivételével a lépcső mellett levő kavicsos részre. Ahol az egyik tuja  – de nem bírom őket egyébként se! – kipusztult. Nyilván nem az utolsó, hogy a helyére lehessen rakni a levendulákat.



A háttérben az egyik szomszédunk kertje látszódik, azaz az embermagasságú gyomok.

A füge szerencsére magához tért az elfagyás után. Annyira, hogy ha végre tényleg nyár lesz és meleg, akkor a második érésből rengeteg termés lesz.


A sárga koktélparadicsom is nagyon jól néz ki a chilivel és a bazsalikomjaimmal együtt. A fekete paradicsom majd most kezd virágozni, kíváncsi vagyok, milyen színű lesz a virágja, a szára a föld közelében lila.

Chili.

Sárga koktélparadicsom.

Bazsalikomok vegyesen.

Görög bazsalikom.


És akkor a meghasonlásról. Már megint egy francia – bájos, érzékeny és bátor. A Nouvelle Star legújabb győztese, Luce. Ez a lány 20 éves és így ad elő.










Read more...

3.

Mamika legnagyobb félelme az volt egész életében, hogy utoljára fog megtudni olyan dolgokat, melyekről neki kellene legelőször értesülnie, őt illetné meg az elsőség joga. Például mióta Papika eltűnt, attól félt a legjobban, hogy sosem vagy nagyon későn fog értesülni a bajokról. És akkor nem tud megfelelően viselkedni. Vagyis érezni.
„Mert az milyen kínos már, hogy ha például P. megbetegszik vagy ne adj’ isten meghal, nem tudok róla és csak élem a világomat ahelyett, hogy aggódnék vagy gyászolni tudnék. Persze tiszta hülyeség, hogy ez a legnagyobb gondom akkor, amikor nem tudok úgyse semmit.
Azzal együtt nagyon jó lenne, ha kiderülne végre valami, nemcsak a lelki ügyek miatt. Vannak itt azért praktikus cuccok is. Vegyük a ház fenntartását. Egyedül, P. nyugdíja nélkül nagyon nehéz ez. Álomház, ja! És a fiam sem tud segíteni a végtelenségig. Mert ugye amíg ő státuszilag eltűnt, addig nem jár özvegyi nyugdíj sem. Ez is, tessék. Mintha egy kapzsi, pénzéhes vénasszony lennék.”
Mindezen Mamika hajmosás közben morfondírozott – a haja vállig érő, hófehér és göndör. Ez volt az egyik olyan dolog rajta, amely Papikát teljesen levette a lábáról. Azt mondta róla mindig, hogy olyan, mint a skót felföldi vad és erős asszonyok. Pedig Mamika inkább finom jelenségnek számított akkor is, amikor éppen nem volt megelégedve például a súlyával. Viszont Papikának kétségtelenül voltak jó meglátásai, Mamika nem volt egy elveszett lélek sosem, erő volt benne mindig is. Meg Papika azt is mondta, hogy fegyújtaná érte Rómát. Néha meg azt, hogy törpe, mert Mamika alacsonynak számított inkább. De mindig is szeretett alacsony lenni, inkább mint magas nagy lapátkézzel meg negyvenes lábbal, azt nőietlennek tartotta.
„Ja, Rómát! Mit mondjak, kevesebbel is beérném, minthogy valaki Nérót játsszon, inkább lenne itt. Persze nyilván sokkal nehezebb a mindennapokban teljesíteni, mint hangzatos bókokat szórni. Azzal együtt mindig szerettem, amikor ilyeneket beszélt.
Csak ne lennék most is olyan dühös rá! Néha szinte megbénít a haragom, napokig nem vagyok képes csinálni semmit. Valamelyik nap is szinte kéjes örömmel figyeltem, ahogy a kedvenc rózsabokrát majdnem kifordította a földből az orkán. De aztán persze nem bírtam tovább, kimentem a kertbe és megtámogattam egy karóval. Ha hazajön, mit mondok?”

Read more...

2.

Mamika kint ült a teraszon, tejeskávét ivott és azt figyelte, hogy lepik el a rigók az eperfát – elkezdett érni rajta a gyümölcs. Nagyon meglepődött, mert két sárgarigó pár is érkezett.
„Eddig úgy tudtam, sárgarigók nincsenek lakott területen. Arról nem is beszélve, hogy P. szerint milyen jó pálinka készülhetne abból az eperből. Nem mintha ez most így aktuális probléma lenne. Egyedül egészen biztosan nem rázom le erről a dög nagy fáról a cuccot. A többi műveletről, ami a jó pálinkához vezetne, nem is beszélve.”
Majd jól megijedt, mert egy rigó nekirepült az ablaknak, nagyott puffant a szerencsétlen. Ott ült szegény madár és kapkodta a levegőt. Mamika vizet eresztett a kerti csapból egy műanyag dobozba és megpróbálta megitatni a madarat, de már nem lehetett rajta segíteni.
„Még sosem láttam elpusztulni madarat. Nem mintha más állatot láttam volna. Jobb is volt ez így eddig. Biztos összeesett a tüdeje szegénykének az ütődéstől, olyan furcsán felemás volt a mellénél. Vagy légmellet kapott, már ha van ilyesmi a madaraknál. Lehet, hogy inkább egy szívószállal lélegeztetni kellett volna? Nem nagyon értek ezekhez...”

Egy zacskóba rakta a teljesen elernyedt jószágot és levitte a szemétbe.
„Még jó, hogy ma viszik el a szemetet. Igazából nem is praktikus okok miatt örülök – nem fog belebüdösödni a tetem a kukába – hanem jobban fogom érezni magam, nincs az a tudat, hogy egy halott madár van a szemetesben, amelyen nem tudtam segíteni.”

P. azaz Papika. De pár hónapja már csak P.-ként hajlandó emlegetni. Ugyanis Papika két évvel ezelőtt egyszerűen eltűnt. 
„Vajon hova a jó bánatba tud tűnni egy 76 éves ember? Amikor nincs semmi baja, mondjuk, például nem Alzheimeres, akik ugye folyton csak mennének.”
Az első idők kétségbeesését düh követte, de az állandó fájdalom ellenére Mamika úgy élte a mindennapjait, mintha Papika bármikor hazajöhetne, viszont közben azért mégiscsak berendezkedett az egyedüllétre.
Mindig volt két személyre ebéd és vacsora, az ágyat mindig áthúzta neki is. A tányért meg az evőeszközt nem rakta ki, az már maga lenne az elmebaj.
Az állandó két személyre főzés miatt tele volt a mélyhűtő egyszemélyes adagokkal. Melyeket vagy odaadott a szomszédnak, ha már nem fért be több, vagy megmelegítette magának. Ilyenkor mindig nagyon szomorú volt. Amikor Papika adagját ette. Az olyan végleges volt, mintha már tényleg nem létezne sehol.
„Mert, jó, oké, hogy az én jó Jánosom mellett egy dögunalom volt az élet, de azért amit P. művelt, az már több, mint jóleső izgalom, valljuk be.
János mindig kiszámítható volt és megbízható. P.-nél sem vettem észre semmi furcsát, ami előrevetíthette volna az eltűnést. Itt vagyok 72 évesen, egyfelől özvegyen, másfelől elhagyottan a második férjem által. Milyen kínos ez már?! Pedig azt hittem, P. kitart az én halálomig, és nem én leszek megint elhagyva. Mert azért egy meghalás se különb ebből a szempontból, illetve mégis, mert abban az esetben legalább tudhatjuk, hova távozott az illető.
Erre fogja magát és köddé válik. Mondhatnám, a klasszik eltűnés, elmegy valaki gyufáért és sosem tér vissza. Na most P. tejfölért ment a paprikáshoz a szomszéd boltba. Aztán huss. Ittmaradtam egy nagyobb adag tejföl nélküli csirkepaprikással.
Fél óra múlva elkezdtem keresni, átmentem a boltba – ebéd kihűlt –, de senki nem emlékezett arra, hogy ott járt volna. Aztán a környező utcákon is. Néhány helyre még be is csöngettem, hogy nem látták-e, páran konkrátan buggyantnak néztek. Mondjuk, nem csoda, ahogy kinéztem. Azért próbáltam először azokra a szomszédokra koncentrálni, akik valóban ismernek minket.
Egyszerűen nem tudom, hogy lehet eltűnni a föld színéről. Amikor ilyet láttam a tévében, sosem hittem el igazán ezeket a történeteket. Még szerencse, hogy a rendőrök olyan kedvesek voltak, amikor bejelentettem az eltűnést.”

Read more...
Related Posts with Thumbnails

  © Blogger template Shush by Ourblogtemplates.com 2009

Back to TOP