Feljegyzések a kertből: Rembrandt

Nagyon hirtelen jött ez a hideg – bár ma és tegnap annyira nincs is, viszont most meg állandóan csöpörészik az eső – egyszerűen nincs kedvem kimenni tevékenykedni a kertbe. Pedig volna mit csinálni: füge porbujtása és hajtatása, kefevirág hajtatása, rododendron adjusztálása, a fűszernövények visszavágása, aztán szárítása konyhai felhasználás céljából, a paradicsom és a chili maradványainak kiszedése, a kis kert kitisztítása. Szerencsére egyelőre leveleket nem kell söprögetni, na azt senki nem szereti. Meg nem is nagyon lehetne, mert minden nagyon nedves.
Az egyik rododendronom valami csúnya gombás fertőzést kapott. A múltkor levágtam egy beteg levelét és elvittem a gazdaboltba, a tulaj mindent tud a növényekről és a kertről, de ő is percekig hümmögött, hogy mi a teendő ezzel. Aztán adott egy szert, hogy azzal permetezzek. Szerintem bevált, mert úgy tűnik a fertőzés nem terjed tovább, viszont a beteg leveleket le kell vágni már esztétikai okokból is.

Hűvös van, én meg próbálok spórolni a fűtéssel (mindenféle terveket kovácsolunk egyébként, hogy lehet kiiktatni a gázos fűtést, pl. levegőkazán vagy kandalló). Így olyanra kényszerültem, amire életemben még soha. Zoknit húzok alváshoz! Mindenki, aki ismer, tudja, hogy ez milyen fura, ugyanis utálom a zoknit. Alig várom tavasszal, hogy ne kelljen felvenni, mezítláb járnék állandóan, ha lehetne. Mondjuk, azt nem bírnám, amit az angolok művelnek, hogy már szederjes a lábuk szára a hidegtől, de még mindig nincs zokni vagy harisnya rajtuk. És anélkül van rajtuk viszont a cipő. Na az sem túl guszta.

Még szerencse, hogy vannak olyan zoknijaim, amelyeket gyakorlatilag másra mint alvásra nem lehet használni, ugyanis kb. 3 számmal nagyobb lábat csinálnak. És az is nagy szerencse, hogy a színeik harmonizálnak a blog színeivel.

Bundizoknik alváshoz.

De vannak olyan növényeim – az egyikről biztosan tudom, hogy örökzöld, a másiknak sajnos a nevét sem, mert az nem az én beszerzésem volt –, amelyek vidáman virágoznak.

Virágzó hébé (Hebe Addenda).

Ennek nem tudom a nevét, viszont a múlt télen is ilyen üde zöld volt végig.

A hébéket, vagy veronikacserjéket nyugodtan ki lehet ültetni, fal mellett vagy másik növény társaságában át tudnak telelni. Nekem a kis kertben vannak, ami a garázs felett van a teraszon, így alulról soha nem hűl be annyira a talaj, hogy bajuk legyen. De volt olyan, amikor a konyhaablak külső párkányán voltak cserépben, ott is átteleltek. Egy dologra kell figyelni, hogy amikor belepi a hó, szabadítsuk ki alóla, mert befullad és elpusztul. Én sajnos jártam így kettővel is.

De ha már itt tartunk:

„Hébé volt az ifjúság istennője a görög mitológiában. Zeusz és Héra gyermeke.

Az ifjúság istennőjeként eredetileg az ő feladata volt a fiatalságot és örök életet biztosító nektár őrzése és annak felszolgálása az Olümposzon, ám ezt a szerepet Ganümédész hamarosan átvette tőle. Mégis Hébét gyakran emlegetik úgy, mint az istenek pohárnokát. Ő készítette el testvére, Arész fürdővizét, és ő segítette fel Hérát rettegett harci szekerére. Hébé őrizte az örök fiatalság forrásának titkát és helyét. Gyakran járt az emberek között, és nyilaival elvette az ifjúságot a halandóktól és másnak adta oda. Hébé nyilai egy idő után mindenkit eltaláltak. Ezek a nyilak ráncokat és néha betegségeket, fájdalmakat hoztak, de bölcsességgel és tapasztalattal társulhattak. Így találkozhatott a földön Héraklésszal, akibe azonnal beleszeretett. Miután a nagy hős meghalt, és Zeusz az istenek közé emelte, Hébé lett a felesége az Olümposzon. Ujjatlan ruhában ábrázolták örök ifjúként.

Rómában Juventas néven tisztelték.”

Antonio Canova: Hébé (1800–1805). A szobor az Ermitázsban látható.

És egyébként meg minden összefügg mindennel, mert ugye az előző poszt Rembrandt egyik festményéről szólt, illetve a festmény utóéletéről Peter Greenaway szerint.
Viszont Rembrandt festett képet Ganümédész elrablásáról is. Amely képen megjelenik újra az, hogy Rembrandt nem tisztelte ájultan az akkori olasz témákat – ahogy az egyébként divat volt ott a Németalföldön –, mert általában, ha ilyen témát választott, akkor elég ironikus módon valósította meg.

Rembrandt Harmeszoon van Rijn: Ganümédész elrablása (1635)

A képen Ganümédész, aki egyébként a görög mitológia szerint szépséges ifjúvá serdült, bizony egy síró-picsogó, az ijedtségtől éppen bepisilő fiúcska és hát nem a szebbik fele világít, Zeusz sas képében rabolja épp. Így aztán nem is érti a szemlélő, hogy mi volt Zeusz vágyainak tárgya. Legalábbis Rembrandt olvasatában.

Az idézet és a képek a Wikipédiáról valók.

Ilyen napokon, mint a mai, nem lehet kertezni, pedig kéne. És ahogy az alcímben fenyegetőztem, nemcsak a növények kerülnek elő. Ma sikerült megnéznem a Viasat History-n egy Peter Greenaway által rendezett filmet, dokumentumfilmnek titulálják. A Rembrandt’s J’Accuse az Éjjeli őrjárat című festményről szól, illetve arról, hogy ez a festmény egy nagyon jól megírt vádirat. A festményen található minden bizonyíték azt a vádat támasztja alá, hogy itt valami ronda összeesküvés nyomán gyilkosság történt.

Rembrandt nyomozó, vádló, ügyész és bíró is egyben, aki felderít egy gyilkosságot a rendelkezésére álló nyomok alapján, feltárja a szövevényes emberi, politikai, gazdasági kapcsolatokon, függési viszonyokon keresztül vezető tett hátterét, majd meghozza az ítéletet. Mely ítélet nyomán Rembrandt 15 év alatt elveszti addigi társadalmi megbecsülését, ellehetetlenítik. Az ítélet ugyan maga a nyilvánosság, a festmény láttán mindenki tisztában lehet az elmúlt események aljasságával, erkölcstelenségével, viszont az elkövetők, akikről bebizonyosodik a bűn, továbbra is élvezhetik kiváltságaik minden előnyét.

Ez a festmény 2008-ban a 4. legismertebb a világon, Leonardo Mona Lisája, Az utolsó vacsorája és Michelangelo Sixtus-kápolna mennyezetén található freskója után.