Végre napsütés, hó és hideg

Végre sikerült kitalálnom, mire is lesz jó nekem ez a blog azon kívül, hogy néha fecserészek majd filmekről, festőkről, a képeikről meg zenéről. Ha végre hozzájuk jutok majd, akkor könyvekről és az íróikról is. Természetesen a kertről is szól majd, arról, ami most van, és arról is, ami majd csak lesz.

A múlt hét végén megtaláltam a Stieg Larsson által írt  Millenium-trilógia második részéből készült filmet. Az eredeti címe Flickan som lekte med elden. Nem hatott akkor a revelációval, mint az első rész, legalábbis a film. Ugyanis a regényeket még mindig nem tudtam elolvasni. De mindenképpen érdemes megnézni már Noomi Rapace miatt is, aki a főszerepet játssza.

A történetek másik főszereplőjével, Michael Nyqisttel.

Ma már érdemes volt kimenni a kertbe is a szép napsütésbe. Piszok hideget lehet érezni a szél miatt, de én ezt szeretem, ha már tél van. Jó lenne, ha karácsonykor is valami hasonló idő lenne.

A rozmaringom még mindig virágzik.

A japán azáleáim remélem valóban télállóak, ahogy rájuk volt írva.

Ezt a kis növényt azért szeretem, mert ahogy jön a hideg, egyre szebb színt vesz fel.

Az új, apu által készített madáretető éppen madarak nélkül a fügefán.

Egy magányos és valószínűleg törékenyre fagyott rózsa.

A kiskert és az árnyékom.

Rózsák és japán babér.

Az első három kép még a múltkori enyhébb havazáskor készült.

Aztán múlt héten megnéztem a Public enemies-t is Johnny Depp-pel. Elég vegyes kritikákat olvastam róla, szerintem nem olyan rossz, bár volt már jobb szerepe is Johnny Deppnek, ez kétségtelen.

Találtam két újabb angol sorozatot is. Az egyik címe Misfits, a másiké pedig Paradox.

Úgy veszem észre, mostanában a vámpírozás mellett az is nagyon kedvelt téma, hogy mit tudunk kezdeni a jövővel, ha bármi kis információnk is van róla. Mennyire szabad megváltoztatni, mennyire nem, lehet-e egyáltalán stb. És ha igen, akkor mik a következmények, amelyeket ugye elég nehéz felmérni, a jövőről van szó. Mi jelent nagyobb veszélyt, ha teszünk valamit, vagy ha nem?

És még vár rám a Taking Woodstock című film is. Ang Lee rendezte és játszik benne Imelda Staunton, aki gyakorlatilag nem tud rossz lenni semmiben. Amennyit láttam belőle, elég vicces lehet.

Itt van már a gépen Michael Haneke legújabb filmje is, a Das Weisse Band. Nincsenek kétségeim, hogy nem lesz egyszerű végignézni.

Michael Haneke egy másik filmjét is érdemes megnézni, A zongoratanárnőt. Elfriede Jelinek regényéből készül, aki szerintem konkrétan nem százas, de nagyon jól ír, 2004-ben irodalmi Nobel-díjat kapott. A legújabb regénye, a Neid (Irigység) csak a neten az írónő honlapján olvasható, nem jelenik meg nyomtatásban.

A zongoratanárnős filmben Isabelle Huppert játssza a főszerepet, neki minden filmjét ajánlom megnézni, mindegy, ki rendezi. Pl. a Köszi a csokit! címűt is.

Read more...

Fény a kertben, sötét az erdőben

Ma kissé le vagyok amortizálva, tegnap nappaliátrendezés folyt egész nap, de szerencsére ma is nagyon szép napsütésben lehetett kint bóklászni a kertben, aztán leülni és finom forró illatos teát iszogatni.

Japán juhar (Acer palmatum)

Alpesi harangvirág (Campanula carpatica). Tavaly a hó alatt is virágzott.

Kúszó rozmaring (Rosmarin officinalis ’Prostratus’). Ebben az évben már harmadszorra virágzik.

Még mindig nem megy ki a fejemből Lars von Trier új filmje, az Antikrisztus. Mondjuk, nem csoda, mindig nagy hatással vannak rám a filmjei, meglehetősen megerőltető ezeket nézni.
Ha az eddig általam látott filmjei mind megváltás történetek, akkor ez egy anti megváltás történet, nemcsak a cím miatt. Itt a szereplők nem tudnak egy magasabb minőségű létezési szakaszba lépni, ahogy az egy rendes megváltás során történik.
Olvastam egy pár kritikát a filmről, az az érzésem, nem ugyanazt láttuk. Teljes félreértés, hogy a női szereplő gonosz lenne. Pszichotikus. Ezért sem lehet számára megváltás.
Charlotte Gainsbourg egyébként is a kedvenc színésznőim közé tartozik – éppen tegnap este volt az m1 műsorán a vele készült Jane Eyre-változat Zefirelli rendezésében.
Az Antikrisztust Lars von Trier saját bevallása szerint mély depressziós állapotban készítette, azt is nyilatkozta, hogy nagy segítségére volt a napi 10 oldalnyi forgatókönyv írása.
Az biztos, hogy nagyon pontosan mutatja be a gyászt, a fájdalmat, a depressziót és a pszichózis egy bizonyos formáját.
Arról is – láthatóan – igen alapos tudással rendelkezik, hogy mennyire szabad, illetve pont hogy nem szabad egy érzelmeileg bevonódott társnak terapeutaként viselkedni. Bár azt gondolom, hogy a férj – Willem Dafoe, így próbálja meg a racionalizáláson keresztül valahogy viselni a saját fájdalmát és gyászát.
Szerintem az is teljes félreértés, hogy a film másról sem szól, csak a rendező rettegéséről a női nemtől. Ha megnézzük az eddigi női alakjait – Bess a Hullámtörésben, a Táncos a sötétben Selmája vagy Grace a Dogville-ben – nem hiszem, hogy feltétlenül erre a következtetésre kell jutni. Az más kérdés, hogy Lars von Trier a maga állítása szerint mindentől fél, kivéve a filmcsinálást.
Az meg, hogy ez a kamaradarab egy erdőben játszódik, nem véletlen, hiszen az erdő mindig is atavisztikus félelmek forrása volt, nem kell messzire menni, nézzük meg a népmeséket.
Speciel én sem érzem komfortosan magam az erdőben, mondhatni a biztonságérzetem bizony elhagy ott.

Szerintem mindenképpen érdemes megnézni a filmet, igaz, fel kell készülni a szenvedés minden formájára és azoknak a néző általi elviselésére.

Interjú Charlotte Gainsbourggel a Telegraph-ban.

Read more...

A szél, az eső, a hideg és Az éjjeli őrjárat

Ilyen napokon, mint a mai, nem lehet kertezni, pedig kéne. És ahogy az alcímben fenyegetőztem, nemcsak a növények kerülnek elő. Ma sikerült megnéznem a Viasat History-n egy Peter Greenaway által rendezett filmet, dokumentumfilmnek titulálják. A Rembrandt’s J’Accuse az Éjjeli őrjárat című festményről szól, illetve arról, hogy ez a festmény egy nagyon jól megírt vádirat. A festményen található minden bizonyíték azt a vádat támasztja alá, hogy itt valami ronda összeesküvés nyomán gyilkosság történt.

Rembrandt nyomozó, vádló, ügyész és bíró is egyben, aki felderít egy gyilkosságot a rendelkezésére álló nyomok alapján, feltárja a szövevényes emberi, politikai, gazdasági kapcsolatokon, függési viszonyokon keresztül vezető tett hátterét, majd meghozza az ítéletet. Mely ítélet nyomán Rembrandt 15 év alatt elveszti addigi társadalmi megbecsülését, ellehetetlenítik. Az ítélet ugyan maga a nyilvánosság, a festmény láttán mindenki tisztában lehet az elmúlt események aljasságával, erkölcstelenségével, viszont az elkövetők, akikről bebizonyosodik a bűn, továbbra is élvezhetik kiváltságaik minden előnyét.

Ez a festmény 2008-ban a 4. legismertebb a világon, Leonardo Mona Lisája, Az utolsó vacsorája és Michelangelo Sixtus-kápolna mennyezetén található freskója után.

Rembrandt Harmenszoon van Rijn: Az éjjeli őrjárat (Frans Banning Cocq és Willem van Ruytenburch kompániája), 1642

Érdemes a Rijksmuseum honlapján megnézni a képet, mert elég jó minőségben látható.

Read more...