Fény a kertben, sötét az erdőben

Ma kissé le vagyok amortizálva, tegnap nappaliátrendezés folyt egész nap, de szerencsére ma is nagyon szép napsütésben lehetett kint bóklászni a kertben, aztán leülni és finom forró illatos teát iszogatni.

Japán juhar (Acer palmatum)

Alpesi harangvirág (Campanula carpatica). Tavaly a hó alatt is virágzott.

Kúszó rozmaring (Rosmarin officinalis ’Prostratus’). Ebben az évben már harmadszorra virágzik.

Még mindig nem megy ki a fejemből Lars von Trier új filmje, az Antikrisztus. Mondjuk, nem csoda, mindig nagy hatással vannak rám a filmjei, meglehetősen megerőltető ezeket nézni.
Ha az eddig általam látott filmjei mind megváltás történetek, akkor ez egy anti megváltás történet, nemcsak a cím miatt. Itt a szereplők nem tudnak egy magasabb minőségű létezési szakaszba lépni, ahogy az egy rendes megváltás során történik.
Olvastam egy pár kritikát a filmről, az az érzésem, nem ugyanazt láttuk. Teljes félreértés, hogy a női szereplő gonosz lenne. Pszichotikus. Ezért sem lehet számára megváltás.
Charlotte Gainsbourg egyébként is a kedvenc színésznőim közé tartozik – éppen tegnap este volt az m1 műsorán a vele készült Jane Eyre-változat Zefirelli rendezésében.
Az Antikrisztust Lars von Trier saját bevallása szerint mély depressziós állapotban készítette, azt is nyilatkozta, hogy nagy segítségére volt a napi 10 oldalnyi forgatókönyv írása.
Az biztos, hogy nagyon pontosan mutatja be a gyászt, a fájdalmat, a depressziót és a pszichózis egy bizonyos formáját.
Arról is – láthatóan – igen alapos tudással rendelkezik, hogy mennyire szabad, illetve pont hogy nem szabad egy érzelmeileg bevonódott társnak terapeutaként viselkedni. Bár azt gondolom, hogy a férj – Willem Dafoe, így próbálja meg a racionalizáláson keresztül valahogy viselni a saját fájdalmát és gyászát.
Szerintem az is teljes félreértés, hogy a film másról sem szól, csak a rendező rettegéséről a női nemtől. Ha megnézzük az eddigi női alakjait – Bess a Hullámtörésben, a Táncos a sötétben Selmája vagy Grace a Dogville-ben – nem hiszem, hogy feltétlenül erre a következtetésre kell jutni. Az más kérdés, hogy Lars von Trier a maga állítása szerint mindentől fél, kivéve a filmcsinálást.
Az meg, hogy ez a kamaradarab egy erdőben játszódik, nem véletlen, hiszen az erdő mindig is atavisztikus félelmek forrása volt, nem kell messzire menni, nézzük meg a népmeséket.
Speciel én sem érzem komfortosan magam az erdőben, mondhatni a biztonságérzetem bizony elhagy ott.

Szerintem mindenképpen érdemes megnézni a filmet, igaz, fel kell készülni a szenvedés minden formájára és azoknak a néző általi elviselésére.

Interjú Charlotte Gainsbourggel a Telegraph-ban.

Read more...

Hébék plusz megint egy kis Rembrandt

Nagyon hirtelen jött ez a hideg – bár ma és tegnap annyira nincs is, viszont most meg állandóan csöpörészik az eső – egyszerűen nincs kedvem kimenni tevékenykedni a kertbe. Pedig volna mit csinálni: füge porbujtása és hajtatása, kefevirág hajtatása, rododendron adjusztálása, a fűszernövények visszavágása, aztán szárítása konyhai felhasználás céljából, a paradicsom és a chili maradványainak kiszedése, a kis kert kitisztítása. Szerencsére egyelőre leveleket nem kell söprögetni, na azt senki nem szereti. Meg nem is nagyon lehetne, mert minden nagyon nedves.
Az egyik rododendronom valami csúnya gombás fertőzést kapott. A múltkor levágtam egy beteg levelét és elvittem a gazdaboltba, a tulaj mindent tud a növényekről és a kertről, de ő is percekig hümmögött, hogy mi  a teendő ezzel. Aztán adott egy szert, hogy azzal permetezzek. Szerintem bevált, mert úgy tűnik a fertőzés nem terjed tovább, viszont a beteg leveleket le kell vágni már esztétikai okokból is.

Hűvös van, én meg próbálok spórolni a fűtéssel (mindenféle terveket kovácsolunk egyébként, hogy lehet kiiktatni a gázos fűtést, pl. levegőkazán vagy kandalló). Így olyanra kényszerültem, amire életemben még soha. Zoknit húzok alváshoz! Mindenki, aki ismer, tudja, hogy ez milyen fura, ugyanis utálom a zoknit. Alig várom tavasszal, hogy ne kelljen felvenni, mezítláb járnék állandóan, ha lehetne. Mondjuk, azt nem bírnám, amit az angolok művelnek, hogy már szederjes a lábuk szára a hidegtől, de még mindig nincs zokni vagy harisnya rajtuk. És anélkül van rajtuk viszont a cipő. Na az sem túl guszta.

Még szerencse, hogy vannak olyan zoknijaim, amelyeket gyakorlatilag másra mint alvásra nem lehet használni, ugyanis kb. 3 számmal nagyobb lábat csinálnak. És az is nagy szerencse, hogy a színeik harmonizálnak a blog színeivel.

Bundizoknik alváshoz.

De vannak olyan növényeim – az egyikről biztosan tudom, hogy örökzöld, a másiknak sajnos a nevét sem, mert az nem az én beszerzésem volt –, amelyek vidáman virágoznak.

Virágzó hébé (Hebe Addenda).

Ennek nem tudom a nevét, viszont a múlt télen is ilyen üde zöld volt végig.

A hébéket, vagy veronikacserjéket nyugodtan ki lehet ültetni, fal mellett vagy másik növény társaságában át tudnak telelni. Nekem a kis kertben vannak, ami a garázs felett van a teraszon, így alulról soha nem hűl be annyira a talaj, hogy bajuk legyen. De volt olyan, amikor a konyhaablak külső párkányán voltak cserépben, ott is átteleltek. Egy dologra kell figyelni, hogy amikor belepi a hó, szabadítsuk ki alóla, mert befullad és elpusztul. Én sajnos jártam így kettővel is.

De ha már itt tartunk:

„Hébé volt az ifjúság istennője a görög mitológiában. Zeusz és Héra gyermeke.

Az ifjúság istennőjeként eredetileg az ő feladata volt a fiatalságot és örök életet biztosító nektár őrzése és annak felszolgálása az Olümposzon, ám ezt a szerepet Ganümédész hamarosan átvette tőle. Mégis Hébét gyakran emlegetik úgy, mint az istenek pohárnokát. Ő készítette el testvére, Arész fürdővizét, és ő segítette fel Hérát rettegett harci szekerére. Hébé őrizte az örök fiatalság forrásának titkát és helyét. Gyakran járt az emberek között, és nyilaival elvette az ifjúságot a halandóktól és másnak adta oda. Hébé nyilai egy idő után mindenkit eltaláltak. Ezek a nyilak ráncokat és néha betegségeket, fájdalmakat hoztak, de bölcsességgel és tapasztalattal társulhattak. Így találkozhatott a földön Héraklésszal, akibe azonnal beleszeretett. Miután a nagy hős meghalt, és Zeusz az istenek közé emelte, Hébé lett a felesége az Olümposzon. Ujjatlan ruhában ábrázolták örök ifjúként.

Rómában Juventas néven tisztelték.”

 Antonio Canova: Hébé (1800–1805). A szobor az Ermitázsban látható.

És egyébként meg minden összefügg mindennel, mert ugye az előző poszt Rembrandt egyik festményéről szólt, illetve a festmény utóéletéről Peter Greenaway szerint.
Viszont Rembrandt festett képet Ganümédész elrablásáról is. Amely képen megjelenik újra az, hogy Rembrandt nem tisztelte ájultan az akkori olasz témákat – ahogy az egyébként divat volt ott a Németalföldön –, mert általában, ha ilyen témát választott, akkor elég ironikus módon valósította meg.

Rembrandt Harmeszoon van Rijn: Ganümédész elrablása (1635)

A képen Ganümédész, aki egyébként a görög mitológia szerint szépséges ifjúvá serdült, bizony egy síró-picsogó, az ijedtségtől éppen bepisilő fiúcska és hát nem a szebbik fele világít, Zeusz sas képében rabolja épp. Így aztán nem is érti a szemlélő, hogy mi volt Zeusz vágyainak tárgya. Legalábbis Rembrandt olvasatában.

Az idézet és a képek a Wikipédiáról valók.

Read more...