Feljegyzések a kertből

9.

Megosztás >> 2011. március 28., hétfő – egyéb, m és p

M. kint ült a teraszon, jó kis napsütés volt. Először rejtvényt fejtett, de miután nagy nehezen kitalálta a „Carmen szerzője” kérdésre a rejtvény készítője szerinti helyes választ, miszerint Maurice Ravel, kidobta a szemétbe az újságot.
Ezután elővette a nagy zsák ajándékba kapott diót és azt törögette. Igazság szerint legszívesebben csak üdögélt volna mozdulatlanul, mert meghúzta a hátát tegnap, estére már az egész jobb oldala fájt, aztán elöl is a bordái között, lélegzetvételre is, úgyhogy inkább elfoglalta magát valamivel, csak úgy üldögélni nem nagyon bírt.

„Kár, hogy állandóan kell ez a levegővétel, basszus, tényleg nagyon fáj. Valami bordaközi izom lehet.”

Közben morfondírozott. Éppenséggel a barátságról. Mióta P. eltűnt, azóta hadilábon áll az emberi kapcsolatok mibenlétével. Főleg mert úgy érezte, a barátai mintha nem nagyon érdeklődnének iránta mostanában. Hétszámra nem kérdezik meg tőle, hogy van. Pedig beszélnek, találkoznak, nevetnek, együtt vannak, de ez a kérdés nem hangzik el... Legalábbis M.-ra vonatkozóan.

„Mert az okés, hogy egy szerelem munka is. Ahogy egyébként az összes emberi kapcsolat, amelyben részt veszünk, nem maguktól működnek. Amit ugye sokan elfelejtenek vagy nem is akarnak róla tudni.
Bár ettől a munkától P. megfosztott, mélyre zártam az érzést, igaz, azért a virtuális szoba virtuális kulcsa a kezem ügyében van, nem vagyok én Kékszakáll, hogy rejtegessem, nyithatónak kell lennie az ilyesminek. Hope never dies until it kills you.
Szóval nem tudom, mennyire kell megújulni egy barátságban, ahogy a szerelmi kapcsolatokról ezt sokan állítják. Mármint hogy meg kell újulni. Vagy például ki tud-e fáradni egy barátság? Nem érzem én ezt, de hátha más igen. És ha így van, mik a jelek vagy a tünetek?
Vagy azon is gondolkodtam már, hogy nekem túl nagyok az igényeim. Pedig soha nem méricskélek, mármint hogy mit kapok és mit adok. Sőt adni jobb. Bár biztos vannak olyan cinikus népek, akik azt gondolják, adni azért szeretnek jobban az emberek, mert akkor azt az érzést kapják, hogy szükség van rájuk. Azzal együtt tényleg nem rossz az. A cinizmus sem.
És szerintem ezt azért nem lehet túlzott igénynek felfogni, hogy néha jólesne, ha tőlem is megkérdeznék, hogy vagyok... Van-e esetleg valamire szükségem. Például arra, hogy mondják meg, nekik mire van szükségük. Azért kitalálni mindig mindent nem lehet.”

Gardenexpo – beszámoló

Megosztás >> 2011. március 21., hétfő – egyéb

Már az örvendetes, hogy lehet erről a az expóról beszámolót írni. Mert a Konyhakiállításról sajnos nem lehetett.
A Dekor és Mentha blog jóvoltából kaptam a jegyeket, illetve sorsoláson nyertem. Még egyszer köszönöm nekik, valóban jó szórakozás volt.
Igazság szerint azt kaptam, amit vártam. Rengeteg ötletet, a megvalósításukhoz eszközöket és eltehető címeket, szemet gyönyörködtető látványt.
Amit mondjuk nem vártam annyira, az az emberek fegyelmezetlensége volt, ha finoman akarok fogalmazni. Ha nem, akkor az általánosan tapasztalható elképesztő bunkóságot. Több száz ember sorban áll, mert annyi látogatót engednek be, ahányan kényelmesen tudnak nézelődni és vásárolni, de nyilván vannak olyanok, akiknek ez derogál és előre vonulnak. Nem párról van szó, hanem legalább 60-70 emberről. És rohadtul nem zavartatják magukat. Főleg az idősödő asszonyok. Egyébként ezen a hétvégén tényleg mintha az a különleges telihold megzavarta volna a 60+ nénik fejét. Szombaton csak kettő ilyen néni akart felöklelni a kocsijával, ha nem figyelek, összetörik az autómat. Az orchideakiállítás és -vásár területén a mexikói standnál konkrétan félre akart lökdösni egy szintén ilyen korú asszony, merthogy ő már vásárolna. És rikácsol, semmi finom polgári úriasszonyi, a méltóságot már nem is említeném. Mondtuk neki anyukámmal, hogy nyugodjon meg, mert itt üti meg a guta. És mi is vásárolunk, úgyhogy legyen kedves kivárni a sorát.

Itt vettem egy picike jázmint, úgyis mint vásárfiát. Nem szabad ugyanis nekem pénzzel feltankolva (nem mintha elárasztana) ilyen helyekre elvonulni. Ugyanis ha virágot, növényt vagy kerti eszközöket látok, nem ismerek mértéket. Egyébként végre találtam olyan gyártót, aki gondol a kisebb kezű népségre is metszőolló fronton. Jó, nyilván, ha nagyon ráfekszem a keresésre, már biztosan találtam volna, de itt a lehetőség jött elém.
Van náluk elég sok akkumlátoros fűnyíró is, egy olyanra vágyom, hogy ne kelljen a zsinórral küzdeni. A fűnyíró robotról már nem is beszélnék, mert az már tényleg sok, (ha már, akkor egy hasonlóan működő porszívót vennék) szerinem nálunk nem is lenne használható a lejtőkön. Meg egyébként is, szívesen tologatom a fűnyírót.
Egy dolgot hiányoltam csak, a növénymagokat, azt gyakorlatilag csak egy standon találtam, de pont olyanokat, amelyekre nem volt szükségem. Pedig erre készültem, hogy jól bevásárolok mindenféle különleges magot.

Jasminum polyanthum

És miután már megint elfelejtettem feltölteni a fényképezőgép akkuit indulás előtt, tartalékoltam a kattintgatást az orchideákra. Szóval innentől kezdve csak orchideák. Az sem túl sok az említett ok miatt.

Személyes kedvenc.

Marczika-stand. Ennyit sikerült, mert nagy volt tolongás. Szerncsére kb. 5 percnyi távolságra lakom tőlük, majd elmegyek a kertészetükbe.

Az a baj ezekkel az orchideákkal is, hogyha egyszer elkezdi az ember, nincs megállás. Szerencsére ilyen téren elég konstruktív a család, most például télikert tervezés folyik az élmények hatására, igaz, egyelőre csak virtuálisan.

8.

Megosztás >> 2011. január 9., vasárnap – m és p

Mamika az ebédlőben üldögélt az egyik jeges hideget hozó vasárnapon. Még a reggeli tejes kávéját iszogatta, amikor az elektromos vezetékre egy furcsa mozgású madár szállt le.

„Na, vajon melyik fiókba tettem a messzelátót?
Micsoda??? Egy papagáj! Na, szegény szerencsétlen! Nem neki való ez a −15 °C, az biztos.”

Próbálta kinyomozni a helyi újság szerint nemrég alakult állatmentők vagy -rendőrök telefonszámát, de nem járt sikerrel. Még a polgárőrséget is felhívta.

„Tuti felébresztettem a pasit. De nem olyan nagy baj, elvégre már fél 10 van. Mindenesetre nem fogta, hogy nem az én madaram nem hajlandó lejönni a drótról, hanem csak úgy odaszállt egy tök ismeretlen darab, és nem szeretnék azzal a tudattal élni, hogy miattam fordult le tömbre fagyva onnan.”

Még a szomszédoknak is áttelefonált, hogy nem véletlenül esetleg valamelyik gyerek veszítette el a madarát. De nem.

„Na jó, szórok ki neki napraforgómagot, hátha lejön onnan. Igazából nem is lenne rossz egy papagáj... Azt mondják, okosak nagyon. És ez egészen biztosan nem hullámos – annál nagyobb –, hanem mintha nimfa lenne, de olyat még nem láttam zöldben. Viszont van ilyen narancssárgás folt a szeme alatt.
Vicces lenne egy szép kis kalitkában, lenne mellette ilyen ülőfája (vagy hogy hívják azt a rudat), bár a piszkolást nem díjaznám.
Mindenesetre elgondolkodtató, hogy mostanában állandóan valami állatot szeretnék. Hol kutyát, hol papagájt. Na jó, a papagájban egyáltalán nem lennék biztos. Például erőfeszítést nem tennék, hogy legyen. Így, hogy befogadnám, egész más.”

A dilemma megoldódott, mert hiába szórta ki neki a magot, a papagáj nagy boldogan elszállt. Mamika csak remélni tudta, hogy hazaszállt, és jó helyen van.

Zúzmara

Megosztás >> 2011. január 4., kedd – kert, tél, zúzmara

Míg sült a csicsóka a sütőben, gondoltam, jól átfázom, hogy még jobban essen az étel. Ritkán látok ilyen zúzmarát. Az egész kert tiszta jégkirálynős, a több napja tartó sűrű köd megtette a hatását a hideggel együtt.

A tuják szinte ki sem látszanak.

Boldog új évet

Megosztás >> 2011. január 3., hétfő – egyéb, kerti tervek

BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK!

A kép most karácsonykor készült a már kibújt hóvirágokról.

Hónapok óta nem csináltam semmit itt a blogon, igaz, nagyon a kertben sem, hacsak a madarak etetését nem annak számítjuk. Meg a hólapátolást.

Mindenképpen szeretném köszönteni a legújabb olvasómat, aki a tizedik is egyben, és valami gyönyörűséges és elegáns kutyája van.

Mostanában már el kell kezdenem megtervezni a kertet hátul, mi legyen, illetve mi lehet. Mi fér el és mennyi. Plusz ki kell majd alakítani az ágyásokat, termőföldet hozatni stb.

Angyalkázásra kaptam okramagot, az már biztosan lesz, ha másképp nem, kaspóban. A kölcsönkertbe még egyszer nem viszem át a csigákat hízlalni, az tuti.

Mángoldot, paradicsomot, cukkinit is szeretnék feltétlenül. Meg paprikákat, mindenfélét. No meg padlizsánt, abból is kereket meg hosszúkásat is.

A kerítés mentén meg bogyós gyümölcsöket tervezek.

Ez így mind nagyon szép, aztán majd meglátom, mit tudok belőle megvalósítani.

A nagy vadász

Ha továbbra is ilyen hülye lesz az időjárás, akkor nem fog beérni a füge, pedig tele van a fa. Pedig voltak terveim, nem is egy a felhasználást illetően.
Ma annyi időre mentem ki a teraszra, míg lefényképeztem a sütit – éppen nem esett abban az 5 percben.
Aztán fűszereket vágtam a csirkéhez és tök rosszul lettem, mert a zsályán már nálunk is poloskanövendékek garázdálkodnak. Tuti rendetlenéktől kaptuk ezeket is.
Viszont egy másik állatnak nagyon megörültem. Reszkessetek poloskák és miegyebek!

Azt gondolom, hogy a nyáron megtalált példány nőtt ekkorára. De azért elgondolkodtató, hogy a kiskertben talált ennyi kaját??? Akkor csak 1,5 cm volt nagyjából.

7.

Megosztás >> 2010. szeptember 4., szombat – egyéb, m és p

Mamikával elég sok dolog történt az elmúlt napokban. Például átélte élete első földrengését.

„És akkor még csak nem is jutott el az agyamig, hogy földrengés. Azt hittem, a szél behúzta az ablakot. Ugyan félálomban kicsit furcsállottam, hogy az ablak miatt remegne az ágy, de aludtam tovább. Aztán reggel – amikor olvastam a híreket – kellett megtudnom, hogy a föld rengett. Fura érzés volt, mintha valaki megrántotta volna alattam az ágyat...”

Aztán egyik este volt egy furcsa telefonja, nem szóltak bele, de meggyőződése volt valamiért, hogy P. volt a vonal túlsó végén. Viszont érdekes módon nem felzaklatta a dolog. Ellenben két napig nagyon-nagyon szomorú volt. Ezért aztán megnézett egy végletesen nyálas romantikus filmet Letters to Juliet címmel. Nem lett tőle jobban, sőt. Még fel is bosszankodott.

„Ez a főszereplő leány, úgy tűnik, kizárólag levelezős filmekben játszik mostanság... Bár az a múltkori nagyságrendekkel jobb volt, mint ez. Hogy ilyen szarokra miért kell energiát és pénzt pazarolni! Sosem fogom megérteni.”

Azon is gondolkodott, hogy valami mozgalmat kéne indítani a határozott névelőkért. Mert mostanában mintha tudatosan irtanák a beszélt és az írott nyelvből is. A könyv miatt, amelyet éppen most olvasott, szívesen elbeszélgetett volna a szerkesztővel meg a korrektorral ezen szempontok mentén is, de lehetőleg egy szívlapáttal a kezében.
Tegnap meg írt egy bejegyzést a blogjába, ami elég nagy vitát váltott ki, de ahogy elnézte, ez a téma mindenhol ugyanerre a sorsra jutott. Azt is egészen elképedve figyelte, hogy a három ostobácska kislány történetétől csak egy ugrás kell egyeseknek, hogy a székház ostromáról meg adott politikusok üzleti ügyeiről kezdjenek el marhaságokat összehordani.

„Nem is értem az embereket. Sokak szerint kamaszkorban lopni gyakorlatilag kötelező, mert az muris és különben is kell a gyerekeknek az izgalom.
Aztán most itt van ez az új rendelet vagy törvénymódosítás vagy hogy hívják – most a létrehozásának a mögöttes szándékait hagyjuk is. Meg itt van ez a három buta csitri. Nem sok jó sült ki a találkozásukból, na.
Meg lehet kövezni, de szerintem nem az egészséges személyiségfejlődés kötelező eleme a kamaszkori lopás. Lopni és megúszni nem hősies, hanem szánalmas. És ne hagyjuk ki: lopni erkölcstelen.
Meg azért abba sem árt belegondolni, hogy a legtöbb boltban a legtöbb eladó gyakorlatilag minimálbérért dolgozik, és a hiányt simán levonják tőlük. Nyilván nem fognak gondolkodni sokat, hogy enyje-bejnyézzenek vagy rendőrt hívjanak, ha elkapnak pár szórakozni vagy a társaknak bizonyítani vágyó kamaszt.
Bár az is igaz, hogy azért nem kéne dutyiba zárni rögvest a hülyegyerekeket. Megszégyenülés, szabálysértési bírság kiszabása, a szülők részéről a bizalom megvonása oké, de priuszt nem kell nekik kreálni.”