Hőség után

Azt hiszem, ebben a posztban lesz szó mindenről, fecsegni és csapongani fogok, jó régen nem tudtam ide írni. A múlt héten ugyan időm lett volna, de egyszerűen nem volt kedvem a hőség miatt, nem is nagyon csináltam a házban sem szinte semmit, nem még kint a kertben. A locsoláson kívül nem voltam hajlandó semmire.
Először is azzal kezdeném, hogy hurrá és juhé, lesz saját konyhakertem jövőre. Bármilyen bájos, aranyos és rendes a szomszédunk, nem szeretek igazán közösködni és megalkudni olyanokban, hogy termesszek valamit.
A ház mögött fogjuk kialakítani, nagyon kicsike terület, de szerintem okos és átgondolt tervezéssel elég sokat lehet majd kihozni belőle. Miután hozattunk termőföldet, mert sajnos a telkünk talaja gyakorlatilag folyami hordalék, sóder. Valamelyik nap a Safruban láttam bőtermő oltott zöldségeket – mondjuk, éppen csak padlizsán és kígyóuborka volt, de jövő tavasszal biztosan lesz nagyobb választék – azok inkább felfelé nőnek és nem terebélyesednek, azokat fogom majd kipróbálni a saját nevelésű palánták mellett.

Meg nem mondom, hány méterszer hányas, sosem tudtam távolságot becsülni, de majd úgyis le kell mérni. Van öntözőrendszer, a képen az a zöld micsoda a vezérlője. Úgyis kell locsolni a füvet is, akkor majd a növényeim kapják a vizet. Talán anyukám sem érzi majd elvesztegetettnek azt a sok vizet, amit kilocsolnak a spricnik. A nyeszlett cseresznyefa kikerül majd onnan, az előző tulaj nem fordított figyelmet és energiát a fákra, sajnos beteges ez is meg elöl a szilvafa is, de azt apu még meg tudta menteni.
Egyébként, ha nem tudjuk eladni a házat nagyjából két éven belül, különben is nagy kertátalakítás lesz.

Egyelőre nagy kaspókban vannak a paprikáim és a paradicsomok, de ehhez képest rettentő jól fejlődnek.

A chili úgy néz ki, mintha Buddha keze kissé összekuszálódott volna. A pritamin, a kaliforniai paprika és a cseresznyepaprika is szépen fejlődik a fekete paradicsommal és a koktélparadicsomokkal együtt.

Kaliforniai paprika.

Pritamin.

Cseresznyepaprika.

A kiskertben újra virágzik a pompás ligetszépe a finom szirmaival. És van egy olyan kis lakó, amelynek nagyon megörültem, amikor felfedeztem. Egy bébi imádkozó sáska. Hátha megtelepül nálunk és elkap minden ártalmas jószágot.

Kb. 1,5 cm volt, amikor fényképeztem. Ami nem volt könnyű eset, ugyanis folyton elszökött a gép elől, elég sok olyan kép született, ahol csak a föld van.

A cincér nem idevalósi, Kiskunlacházán találkoztunk.

Születésnapomra meg kaptam egy Sundavillea piramist, ami tulajdonképpen Mandevilla, azaz brazil jázmin, Dél-Amerikában szerelemindának is nevezik.

A következő képeket meg azért rakom fel, mert szépek.

Azért vannak olyan növényeink, amelyek kifejezetten örülnek a döglesztő hőségnek. A leanderek ontják a virágokat. Ez a rózsaszín meg még vaníliaillatot is áraszt.

Az egyik sétányrózsának az elvirágzott kis izéin vicces gömbök nőnek. Egyet felvágtam, hogy mi van benne, vajon mag-e és majd arról lehet-e szaporítani, de igazából nem derült ki számomra semmi. Viszont voltunk Gyöngyösön bort venni egy borász ismerősünktől, ők foglalkoznak virágtermesztéssel is, és van két gyönyörű sétányrózsájuk, egy halvány rózsaszínen és egy majdnem fehéren virágzó, tuti megkérem őket, hogy hajtassanak nekem mindkettőből.

Itt azért még látszik, hogy az ágvégekről nagyjából 50 cm hosszan hiányoznak a levelek. A tavaszi 6 napos orkán egyszerűen levitte róla.

Ennek a tearózsának az illata vetekszik a damaszkusziéval. 

Rózsa vs. rózsa szabóméh. Haláli ahogy tökéletesen szabályos köröket szab ki a méh a rózsa leveleiből. Szerencsére a növényt nem károsítja olyan mértékben, hogy védekezni kelljen.

Vaníliavirág. Ahhoz képest, hogy ez a neve, a rózsaszín leanderünk simán kenterbe veri illatozás terén.

Még nem sikerült megfejtenem, hogy ez milyen virág, anyuék vették közvetlenül azután, hogy ideköltöztünk és eldobták a címkéjét. A mostani tél kivételével gyakorlatilag a hó alatt is ugyanilyen élénk zölden marad meg.

Golgotavirág. Sajnos a termése nem ehető, mert ugyan szép kis sárga gömböket nevel, de üres a közepük.

Léggömbvirág, vagy hírharang. Van rózsaszín és fehér változat is, de azokról most nem készült kép.

Read more...

Most akkor mi is van?

Egyfelől az időjárással nem tudom, mi van, másfelől meg meg kell hasonulnom.
Az időjárás miatt napokig nem lehet csinálni semmit a kertben, egyébként is korlátozva vagyok a szomszédnál, mert nincs pofám csak úgy átcsászkálni, ahogy eddig, mióta unokahúgék itt vannak. Akikkel egyébként nincs semmi gond, de azért mégis.
Itthon is lenne dolog bőven, de a napokig tartó eső után legalább két napig nem tudok rámenni a kiskertre. Ugyanis az angol levendulám megbolondult és hatalmasra nőtt. Elnyomja a körülötte levő másik hármat. Így kitaláltam, hogy áttelepítem az összeset a francia kivételével a lépcső mellett levő kavicsos részre. Ahol az egyik tuja  – de nem bírom őket egyébként se! – kipusztult. Nyilván nem az utolsó, hogy a helyére lehessen rakni a levendulákat.

A háttérben az egyik szomszédunk kertje látszódik, azaz az embermagasságú gyomok.

A füge szerencsére magához tért az elfagyás után. Annyira, hogy ha végre tényleg nyár lesz és meleg, akkor a második érésből rengeteg termés lesz.

A sárga koktélparadicsom is nagyon jól néz ki a chilivel és a bazsalikomjaimmal együtt. A fekete paradicsom majd most kezd virágozni, kíváncsi vagyok, milyen színű lesz a virágja, a szára a föld közelében lila.

Chili.

Sárga koktélparadicsom.

Bazsalikomok vegyesen.

Görög bazsalikom.

És akkor a meghasonlásról. Már megint egy francia – bájos, érzékeny és bátor. A Nouvelle Star legújabb győztese, Luce. Ez a lány 20 éves és így ad elő.

Read more...

3.

Mamika legnagyobb félelme az volt egész életében, hogy utoljára fog megtudni olyan dolgokat, melyekről neki kellene legelőször értesülnie, őt illetné meg az elsőség joga. Például mióta Papika eltűnt, attól félt a legjobban, hogy sosem vagy nagyon későn fog értesülni a bajokról. És akkor nem tud megfelelően viselkedni. Vagyis érezni.
„Mert az milyen kínos már, hogy ha például P. megbetegszik vagy ne adj’ isten meghal, nem tudok róla és csak élem a világomat ahelyett, hogy aggódnék vagy gyászolni tudnék. Persze tiszta hülyeség, hogy ez a legnagyobb gondom akkor, amikor nem tudok úgyse semmit.
Azzal együtt nagyon jó lenne, ha kiderülne végre valami, nemcsak a lelki ügyek miatt. Vannak itt azért praktikus cuccok is. Vegyük a ház fenntartását. Egyedül, P. nyugdíja nélkül nagyon nehéz ez. Álomház, ja! És a fiam sem tud segíteni a végtelenségig. Mert ugye amíg ő státuszilag eltűnt, addig nem jár özvegyi nyugdíj sem. Ez is, tessék. Mintha egy kapzsi, pénzéhes vénasszony lennék.”
Mindezen Mamika hajmosás közben morfondírozott – a haja vállig érő, hófehér és göndör. Ez volt az egyik olyan dolog rajta, amely Papikát teljesen levette a lábáról. Azt mondta róla mindig, hogy olyan, mint a skót felföldi vad és erős asszonyok. Pedig Mamika inkább finom jelenségnek számított akkor is, amikor éppen nem volt megelégedve például a súlyával. Viszont Papikának kétségtelenül voltak jó meglátásai, Mamika nem volt egy elveszett lélek sosem, erő volt benne mindig is. Meg Papika azt is mondta, hogy fegyújtaná érte Rómát. Néha meg azt, hogy törpe, mert Mamika alacsonynak számított inkább. De mindig is szeretett alacsony lenni, inkább mint magas nagy lapátkézzel meg negyvenes lábbal, azt nőietlennek tartotta.
„Ja, Rómát! Mit mondjak, kevesebbel is beérném, minthogy valaki Nérót játsszon, inkább lenne itt. Persze nyilván sokkal nehezebb a mindennapokban teljesíteni, mint hangzatos bókokat szórni. Azzal együtt mindig szerettem, amikor ilyeneket beszélt.
Csak ne lennék most is olyan dühös rá! Néha szinte megbénít a haragom, napokig nem vagyok képes csinálni semmit. Valamelyik nap is szinte kéjes örömmel figyeltem, ahogy a kedvenc rózsabokrát majdnem kifordította a földből az orkán. De aztán persze nem bírtam tovább, kimentem a kertbe és megtámogattam egy karóval. Ha hazajön, mit mondok?”

Read more...

2.

Mamika kint ült a teraszon, tejeskávét ivott és azt figyelte, hogy lepik el a rigók az eperfát – elkezdett érni rajta a gyümölcs. Nagyon meglepődött, mert két sárgarigó pár is érkezett.
„Eddig úgy tudtam, sárgarigók nincsenek lakott területen. Arról nem is beszélve, hogy P. szerint milyen jó pálinka készülhetne abból az eperből. Nem mintha ez most így aktuális probléma lenne. Egyedül egészen biztosan nem rázom le erről a dög nagy fáról a cuccot. A többi műveletről, ami a jó pálinkához vezetne, nem is beszélve.”
Majd jól megijedt, mert egy rigó nekirepült az ablaknak, nagyott puffant a szerencsétlen. Ott ült szegény madár és kapkodta a levegőt. Mamika vizet eresztett a kerti csapból egy műanyag dobozba és megpróbálta megitatni a madarat, de már nem lehetett rajta segíteni.
„Még sosem láttam elpusztulni madarat. Nem mintha más állatot láttam volna. Jobb is volt ez így eddig. Biztos összeesett a tüdeje szegénykének az ütődéstől, olyan furcsán felemás volt a mellénél. Vagy légmellet kapott, már ha van ilyesmi a madaraknál. Lehet, hogy inkább egy szívószállal lélegeztetni kellett volna? Nem nagyon értek ezekhez...”

Egy zacskóba rakta a teljesen elernyedt jószágot és levitte a szemétbe.

„Még jó, hogy ma viszik el a szemetet. Igazából nem is praktikus okok miatt örülök – nem fog belebüdösödni a tetem a kukába – hanem jobban fogom érezni magam, nincs az a tudat, hogy egy halott madár van a szemetesben, amelyen nem tudtam segíteni.”

P. azaz Papika. De pár hónapja már csak P.-ként hajlandó emlegetni. Ugyanis Papika két évvel ezelőtt egyszerűen eltűnt. 

„Vajon hova a jó bánatba tud tűnni egy 76 éves ember? Amikor nincs semmi baja, mondjuk, például nem Alzheimeres, akik ugye folyton csak mennének.”
Az első idők kétségbeesését düh követte, de az állandó fájdalom ellenére Mamika úgy élte a mindennapjait, mintha Papika bármikor hazajöhetne, viszont közben azért mégiscsak berendezkedett az egyedüllétre.
Mindig volt két személyre ebéd és vacsora, az ágyat mindig áthúzta neki is. A tányért meg az evőeszközt nem rakta ki, az már maga lenne az elmebaj.
Az állandó két személyre főzés miatt tele volt a mélyhűtő egyszemélyes adagokkal. Melyeket vagy odaadott a szomszédnak, ha már nem fért be több, vagy megmelegítette magának. Ilyenkor mindig nagyon szomorú volt. Amikor Papika adagját ette. Az olyan végleges volt, mintha már tényleg nem létezne sehol.
„Mert, jó, oké, hogy az én jó Jánosom mellett egy dögunalom volt az élet, de azért amit P. művelt, az már több, mint jóleső izgalom, valljuk be.
János mindig kiszámítható volt és megbízható. P.-nél sem vettem észre semmi furcsát, ami előrevetíthette volna az eltűnést. Itt vagyok 72 évesen, egyfelől özvegyen, másfelől elhagyottan a második férjem által. Milyen kínos ez már?! Pedig azt hittem, P. kitart az én halálomig, és nem én leszek megint elhagyva. Mert azért egy meghalás se különb ebből a szempontból, illetve mégis, mert abban az esetben legalább tudhatjuk, hova távozott az illető.
Erre fogja magát és köddé válik. Mondhatnám, a klasszik eltűnés, elmegy valaki gyufáért és sosem tér vissza. Na most P. tejfölért ment a paprikáshoz a szomszéd boltba. Aztán huss. Ittmaradtam egy nagyobb adag tejföl nélküli csirkepaprikással.
Fél óra múlva elkezdtem keresni, átmentem a boltba – ebéd kihűlt –, de senki nem emlékezett arra, hogy ott járt volna. Aztán a környező utcákon is. Néhány helyre még be is csöngettem, hogy nem látták-e, páran konkrátan buggyantnak néztek. Mondjuk, nem csoda, ahogy kinéztem. Azért próbáltam először azokra a szomszédokra koncentrálni, akik valóban ismernek minket.
Egyszerűen nem tudom, hogy lehet eltűnni a föld színéről. Amikor ilyet láttam a tévében, sosem hittem el igazán ezeket a történeteket. Még szerencse, hogy a rendőrök olyan kedvesek voltak, amikor bejelentettem az eltűnést.”

Read more...

Új dizájn és outcoming

Kész vagyok ettől az időjárástól. Így bezárva a szobába variáltam kicsit.
Gondolom, tök egyértelmű, hogy átdizájnoltam a blogot (kár, hogy a fészbuk békávébusz kékjével nem lehet semmit sem kezdeni). Csak azért említem meg, mert az eddig megszokottól eltérően a linkek – növények beszerzési helyei, szerszámok, hasznos linkek, az olvasni ajánlott és a kertblogok – a lap alján találhatók, nem az oldalsávban. Elég régóta vágytam egy sokkal letisztultabb, egyszerűbb sablonra, mint az eddigi volt. Márcsak azért is, mert az előzővel kapcsolatban a színein kívül semmivel nem voltam elégedett.

És ami az outcomingot illeti, ki kell jelentenem, hogy belezúgtam egy franciába. Pedig nem állhatom őket. Igazából az összes délszaki népség férfipopulációjával kapcsolatban így érzek. Tudom, hogy ez így borzasztó ostobán hangzik, de miért pont én lennék mentes az előítéletektől és a végletes leegyszerűsítésektől, amikor bizonyos embertársaimat emlegetem.
Tényleg nagyon hülyén hangzik, amikor kijelentem, hogy nem bírom a franciákat, merthogy eddigi életem során szinte semmilyen kapcsolatban nem voltam eggyel sem. Biztos ez is olyan generációkon átívelő érzés, mint például a hajvágás utálata, rosszul vagyok attól is, amikor a fodrász matat a fejemen és vagdossa a hajam. Hát igen, voltak olyan felmenőim, akikkel nagyon ki lett szúrva a világháborúk között és után – anyai nagyanyám felvidéki volt. És olyan is, akit meglincseltek a származása miatt – apai nagyanyám apja pedig zsidó volt.
Na, de visszatérve a franciára, aki meghódított, aki ráadásul nem is magas és még szőkés is. Julien Dorénak hívják és 2007-ben megnyerte a Nouvelle Star című vetélkedőt, alias francia megasztár. Gyakorlatilag megölte a műsort, mert az utána következőket mindig vele hasonlítják össze és nyilván senki nem olyan, mint ő.
Nagyon ritkán lehet olyan előadót látni, aki ennyire képes kiadni magát érzelmileg a színpadon és ilyen elképesztő hatással van a hallgatóságára – érdemes majd az alant következő videókon (tobzódni fogok, szólok előre) megfigyelni a zsűriben ülők arckifejezését, különös tekintettel Marianne-éra.
Szóval tényleg nagyon ritka az, aki ilyen stílussal és stílusérzékkel rendelkezik, tényleg úgy érzi az ember, hogy bármire képes, bármit el tud énekelni úgy, hogy annak a dalnak más jelentése és jelentősége lesz, pedig az is nyilvánvaló, hogy nem a világ legnagyobb hangja. Az iróniával is remekül bánik, elegáns. Egészen elképesztően buggyant egy fickó. Celle barátosnémmal egy egész estét szenteltünk neki.

Read more...

Közkívánatra: okra

Hédi kérdezte, hogy néz ki a kikelt okra. Íme:

A tegnap nagy büszkén bejelentett háromból egyet éjjel megrágtak a csigák, így csak ez a két félve őrzött példány van.
Csigainvázió van az idén, tavaly ilyenkor nem volt ennyi ekkora méretű dög.
Ha lenne gusztusom, összeszedném, hat napig éheztetném őket, majd fűszeres vajjal – főzés után – megsütném. Igazából nagyon finom étel, annak idején elég sokat vettünk fagyasztottat és megsütöttük sóágyon, de az elkészítésére nem vállalkoznék.

Read more...

Egy hosszabb beszámoló

Nem egyszerű a blogger élete, ha kertészkedik is. Igaza van IL-nak, valóban folyton változik most a kert. Már többször nekikezdtem volna a posztoknak, de a képek mindig idejüket múlták, mire eljutottam volna az írkálásig. A délelőtti állapotok gyakorlatilag nem hasonlítottak a délutániakhoz, olyan burjánzás van minden téren.
Állandóan csak emlegetem a kölcsönkertet, de még sosem mutattam be. A múlt héten készítettem néhány képet, tehát csak valami közelítő elképzelése lesz minden olvasónak, azóta nyilván minden egy kicsit nagyobb és erősebb lett, márcsak azért is, mert jó kis eső volt a héten. És jó pár palánta is megtalálta a helyét a már többször emlegetett romantikus elrendezésben. Bár az én fogalmaim szerint ez inkább káosz, de sebaj.

Az itt még üres területeken tanyáznak a palánták már.

É. sajátkezűleg készített kis tava. A kicsike onokaöccse által állandóan abúzálva van, folyton teledobálja mindennel, ha meg nem, akkor beleugrálni készül.

Ja, egyébként úgy tűnik, szar került a palacsintába, mert kicsike onokaöccsék ide fognak költözni – É. szüleié volt nagyon régen a ház, de kettéosztották sógornőék ideköltözése miatt. És a másik házrészt akarják elfoglalni, miután idős sógornő otthonba került ápolás céljából.

Sajnos kicsike onokaöccs anyukája nagyon nem szimpi, apukához még nem volt szerencsém. Szóval a kölcsönkerti királynőségnek úgy tűnik, vége szakad. Kíváncsi leszek, É. meg tudja-e oldani a házirend kezdetektől való betartását. Miszerint lehetőleg az szedje le a cuccokat, aki ültette és gondozza, kicsi gyermek ne dúljon kedvére, a paradicsompalánta nem helyettesíti a focilabdát stb. Bár, mondjuk, én egy kétévest nem nagyon engednék ki egyedül a kertbe.

Retek. Nyoma sincs a bolháknak, Ágiék hagymakeveréses módszerével ültettünk magot.

Mángold.

Eper.

Apropó eper. Május 20-a után kezdődik a szedd magad Érden is. És ezt is megértem, hogy használja valaki az én fényképemet a honlapján. Fura, mert sosem gondoltam volna, hogy pont az én képeim tetszenek meg annyira valakinek, hogy kérés nélkül felpakolja magához. De sebaj, egészségére! Én biztos nem fogok ebből olyan hisztit csinálni, mint egyesek a gasztroblogger szférából. A recept nem az enyém.

Fekete ribizli.

Naspolya.

Ja, igen, ígértem Ágiéknak, hogy beszámolok az okra-projektről. Amikor fényképeztem, még nem volt látható jele egy darabnak sem, de mára már három (!) kis növényünk is van.

És ez most egy meglehetősen hosszú és képekkel teletűzdelt poszt lesz, merthogy az itthoni állapotokról is beszámolok.

Itthon még nem ültettem el az összes palántát – egy párat megtartottam. Nagy dézsában szeretném nevelni a megmaradt 4-4 koktélparadicsomot, jól fog kinézni a sok kis sárga és piros gömböcke – nagy dézsavásárlás beiktatva. Maradt chili is, annak már végleges helye van.

A fekete paradicsom palántái még erősödnek kicsit, aztán kiültetjük. Csupiéknak is tettem félre belőle.

Elvetettem a bazsalikomot. Szerettem volna csíkokban a lila és zöld változatot, de nyilván nem láttam a már kiszórt fekete magokat az egyik fajtából a fekete földön, így random vetés történt. Nem baj, így is jól fog kinézni.

Aztán rucolát is ültettem. Három nap múlva felemelte a földet a sok kis növény.

A füge mégis magához tért. De jellemzően a ház felőli oldala hajtott ki először. Kevés lesz az első termés.

A francia levendulán rengeteg virág nyílik majd. Nyílt volna azon még több, ha nem türelmetlenkedem és vágom meg március végén azzal a felkiáltással, hogy milyen ronda már az a sok elszáradt ágvég rajta.

És most áttérek a haszonnövényekről a többi „csak” szemet gyönyörködtetőre.

Mocsári hibiszkusz, állítólag mélybordó virágokat hoz majd. A kertész barátnőm ajándéka.

Vaníliavirág. Minden jöhet, aminek köze van a vaníliához.

Banán, szintén a kertész barátnőm ajándéka. A fényképezés óta már a második levelet hozza. Az a növény, amelyikből ez is származik, terem a barátnőm idős szomszédjánál. Olyan édes termést hoz, hogy tényleg összeragasztja az ember száját.

Murvafürt. Nagyon divatos növény lett mostanában. Majd szeretnék egy narancsos-pirosas színút is.

Zanót. Arról volt szó a címkéje szerint, hogy kizárólag karmazsinvörös virágokat fog hozni.

A japán juhar virágzott, majd kis repülő terméseket hozott. Kíváncsi vagyok, ki lehet-e hajtatni a magokat.

Petúniák. Csodásan néznek ki és csodás az illatuk is.

Anyu anyák napija: sétányrózsa. Jobb szerettem volna más színváltozatot, de nem volt választék az adott helyen.

És most a negatív mérleg. A tél pusztítása ugye egyfelől a füge ágvégeinek elfagyása. Aztán két rododendron, két japán azálea és egy japán babér is kifagyott. A rododendronok és az azáleák kaspóban voltak, nem takartuk őket, így történt a csúfság. Egyébként a rododendronok tavasszal egészen jól néztek ki, nem látszott rajtuk a baj, a levéltövekben és az ágvégeken is megjelentek az új hajtáskezdemények. Aztán ahogy beindult a vegetáció, kénytelen voltam tudomásul venni a szomorú tényt, mert pergamenszerűen kemények voltak a leveleik, a hajtáskezdemények elrozsdáltak. És ami ugyan nem fagykár, de a tél számlájára írható, a kefevirág is elpusztult.

A rózsákat megtámadta szerintem a varró darázs. Az új hajtásokba függőelegesen befúrták magukat a rohadék kis lárvák és ott élik világukat, a piszkukat kitologatván a felszínre. Kaptak permetet, de nem leszek türelmes, le fogom vágni ezeket a részeket.

Read more...