14.
M. a cukrászdában ült és bodzafagylaltot evett.
„Nem is hívnám én ezt bodzafagylaltnak, inkább bodzás citromfagylaltnak. Pedig olyan nincs. Mármint citromfagyi. Ahogy gyümölcstea sincs.
Nem rossz, nem rossz, de itt ebben a cukrászdában mindig hiányzik valami a cuccokból. A fagyikból és az összes süteményből is. Mintha bátortalanok lennének az ízek terén. Lehet, hogy ezért olyan híresek. Nem azért, de a mézfagyinak is olyan messziről van csak mézíze, mint... Izé, nem jut eszembe semmilyen frappáns hasonlat. Szóval mintha csak mutogatták volna a mézet. Vagy a mézzel van baj. Igazából, ha akácmézből készült, akkor az a gond. Az is csak szemfényvesztés. Édes meg minden, de nem ízes.
Na most lesz ugye P.-nek a születésnapja hétfőn. Hogy kéne azt megünnepelnem? Mert nyilvánvaló, hogy én jól fogom magam érezni ezen a napon. Is. Hogy ő mit csinál és hol, az legyen az ő problémája. Egészen biztosan nem lesz neki pl. kedvenc sütemény az asztalon. Jó, ha ehet valami rendeset. Szerintem abban a régi büdi olajszagú vendéglőben rendel valamit, ahova azelőtt járkált, mielőtt mi megismerkedtünk.
Meg ahogy elnéztem múltkor a boltban, nem néz ki valami jól. Ja, vannak ilyen statisztikák meg kimutatások – angol tudósok, tehát viccesek –, hogy az egyedülálló férfiak mennyire érzik jól magukat. Kb. semennyire. Ez szerintem akkor is úgy van, ha hivatalosan nem egyedülállók, hanem van valami nőszemély a lakásban, de minek. Szóval akkor szerintem még rosszabb a helyzet. És ezt megállapítani nem szükségeltetik semmilyen tudós.
Az biztos, hogy veszek pezsgőt. anélkül nincs születésnap. Vegyek szivart is? P. szereti... De hogy elszívjam? Nincs az az isten. Állítólag pedig az milyen szexi, ha egy nő szivarozik. Biztos. És ha egyedül? Az meg szánalmas, nem?
Azt is hallottam mostanában valahol, hogy a múlt fájdalmas hely. Persze ez nem hangzik megint olyan jól, mint ahogy angolul hangzott, de sebaj. Van benne valami. Főleg, ha valami olyasmi múlthoz ragaszkodunk, ami már a maga jelenében sem létezett. Akkor aztán tuti elég fájdalmas lehet, még illúziónak sem hívnám az ilyet. Kártyavár. És vannak emberek, akik életeket töltenek így. Mindenesetre elég szomorú.
Tehát száraz pezsgő levendulasziruppal. az utóbbi időben rákattantam. Mondhatni. Aztán rántott csirkeszárny. Ugyan nem nevezhető ünnepi ételnek, de ezt szeretjük a legjobban. Még a sütit ki kell találnom. Lehet, hogy nekiállok életemben először kardinálist sütni...?”
