Díj

Nagyon izgi dolog történt tegnap. Nem, nem az.

Díjat kaptam, méghozzá kreatívat! Pedig ez a blog még nagyon fiatalka, plusz az én tudásom kertileg meg rendkívül csekély. 

A díjjal járnak kötelezettségek is, méghozzá nem is olyan egyszerűen teljesíthetők. Legalábbis egy-két pont. A továbbadás nyilván megy, mint a karikacsapás.

Tehát a teendők abban az esetben, ha ilyen díjjal jutalmazzák az embert:

1. Meg kell köszönnöm a díjat.
2. A logót ki kell tennem a blogra.
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam.
4. Írnom kell magamról hét dolgot.
5. Tovább kell adnom hét embernek.
6. Be kell linkelnem őket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy értesüljenek a díjazásról.

Tehát először is köszönöm Áginak és Hédinek, hogy gondoltak rám.

A logó ugye fentebb látható.

A link is egyértelmű szerintem.

Most következik a kissé nehezebb rész, nem mintha végletesen introvertált lennék vagy szégyellős, de azért nem feltétlenül szeretek magamról beszélni. Viszont, ha jól értelmezem, a hét magamról írandó dolognak leginkább valami vallomásfélének kéne lennie. Nem lesz minden teljesen újdonság, a másik blogon is teljesítettem már hasonló feladatot.

Például nem viselek egy-két dologot: a butaságra, a rosszindulatra, a félműveltségre és a másokkal szembeni intoleranciára nincs amnesztia. És azt gondolom, hogy a toleranciának is vannak határai, nem kell virágoznia minden masírozó virágnak.

Aztán szeretek gyűjtögetni, vannak dolgok, amelyekre teljesen rá tudok kattanni, és nem múlik az érdeklődés.

Nagyon szeretem a szép írószereket, a szép tollakat és ceruzákat. Kifejezetten szeretek mártogatós tollal írni (szeretnék tudni jól írni, de ugye sajnos ez sem választás kérdése), selymes-simára megmunkált fa tollszár cserélhető tollhegyekkel.
És ott vannak a könyvek is. Bár mostanában nem nagyon volt lehetőségem a könyvgyűjtési szenvedélynek élni. Viszont utálom a könyvtári és a használt könyveket az antikváriumokból. Mindegyiknek van egy jellegzetes áporodott szaga. Ami nem patina, tehát semmi nemességet nem tudok hozzá társítani. Pedig egyébként szeretem a régi tárgyakat.

Nem szeretem a bort. Viszont szeretem a búzasört, a tequilát, a Chartreuse-t, a Drambuie-t, a Grand Marnier-t (a törzshelyünkön, ahova S.-val járunk, már kérdés nélkül hozzák a Hennessy-jével együtt), a száraz pezsgőt, a Nocinót, a jó pálinkát és néhány koktélt.

Nem ennék meg semmilyen fekete színű ételt, lásd szépiatintával festett rizottó vagy tészta.

Fagyimániás vagyok, ezért is fájlalom, hogy nincs igazi jó kis fagyigépem. Még.

Kukac- és hernyófóbiám van. Rendesen rámjön a fejviszketés a látványuktól. De attól is, ha csak szó van róluk. Például most.

Mindenről van véleményem, de azért annyira vagyok visszafogott, hogy kéretlenül nem vegzálok embereket, viszont ha kérdezik, nincs apelláta és kímélet, persze a józan keretek között. És nyilván nem jelenti azt, hogy azt gondolnám, enyém a bölcsek köve.

Akiknek pedig továbbadnám annak a jó érzését, hogy gondolnak rájuk: Hanczurnak, akinek a kreativitása nem megkérdőjelezhető. Cellének, aki a legjobb barátném és már túl régen nem írt a blogjába (így talán rákényszerül), és egyébként sem maradhat ki semmi ilyesmiből. InLandirnak, akinek már a blogja is áraszt valamiféle finom sztoicizmust és kedvességet.  Hortus Carmelinek, akin szerintem tényleg van áldás. Marthának, akinek szeretem a barokkos ízlését. Napmátkának, akinek tudom, hogy nem lesz sajnos ideje a posztra, de szeretném, ha tudná, gondolok rá nap mint nap. És loriennek, akinek a blogjából is kitűnik, hogy milyen szenvedély és elkötelezettség lakozik benne a jóságok iránt.